Meg Rosoff regényét olvasva Karl May indiánregényei jutottak eszembe. A történethez a harmadik világháborút háttérül választó szöveg esetében ugyanis az a kérdés, meg lehet-e valamit írni hitelesen anélkül, hogy átéltük volna. Európa lakosságának nagy része évtizedek óta békében él, a háborús történetek azonban így is az életünkhöz tartoznak. A világ különböző pontjairól érkező hírek (képek, videók, elbeszélések) már-már a mindennapjaink természetes részét képezik, így kellő fantáziával akárki alkothat háborús narratívát. De minden bizonnyal óriási a különbség az átélt élmények hatására született szöveg, és a fikciót fikcióból eredeztető elbeszélés között. Még azon szerencsések számára is, akik sosem tapasztalták meg a háború borzalmait. Utóbbi ugyanis inkább a fantasy irányába tolja el a szöveget, még akkor is, ha nem sárkányokkal és trollokkal kell megküzdenie a hősöknek. Ez pedig veszélybe sodorhatja a központi szálat, hiszen ha a környezet elveszíti a hitelét, a dráma is súlytalanná válik.
A regény nagy erénye, hogy felvetődhet ugyan az olvasóban, vajon nem túlságosan egyszerű-e a háborús környezet ábrázolása, ám ez szinte semmit nem von le a szöveg értékéből. Meg Rosoff ugyanis egy naiv gyermeki nézőpontot választ, amely természetessé teszi az elbeszélést. Daisy, a történet főhőse és egyben narrátora mindig saját helyzetére vonatkoztatva írja le a környezetét, és meséli el a történéseket. A háborúból annyit mond el, amennyit felfog belőle. Mivel így a regény nem törekszik teljességre, csupán az inkább a személyes kapcsolatokra koncentráló részletekről beszél, nem számít, hogy milyen a háború a háttérben, hiszen a lényeg a kamaszlány egyéni drámája.
Daisy beleszeret az unokatestvérébe. Ezt az alapból is komplikált ügyet tovább bonyolítja az életkoruk, valamint az a tény, hogy a háború hatására a gyerekek felnőtt társaság nélkül maradnak. Magukra hagyva pedig azt csinálnak, amit akarnak. És csinálják is, éjjel-nappal. Újabb buktató, ám Meg Rosoff ezt is megoldja. A kamaszszerelem egy percre sem válik ízléstelen, hatásvadász voyeur-irodalommá. Daisy és Edmond kapcsolata a testiség hangsúlyozása ellenére is megőrzi eredendő tisztaságát. És ez is leginkább a narrátor lelkesen egyszerű, kamaszlányos előadásmódjának köszönhető. Voltaképpen ez a naiv hang, amelyre az írónő oly sikeresen ráérzett, adja el a regényt. Daisy felfedezőútja a testiség és az emberi természet sötétebb tájain egy tökéletesen hiteles személyiségfejlődés dokumentuma.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!