Kitüntették Kurtág Györgyöt Londonban

Nem vagyok a szavak embere – mondta a zeneszerző, majd köszönetképpen feleségével Mozartot játszott.

Grund
2013. 12. 03. 16:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kurtág György az 1920-as években született zeneszerzők legendás nemzedékéhez tartozik, melynek tagjai a háború után új irányokba terelték a zenét – olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.

A 20–21. század zenei életére jelentős befolyást gyakorló, jelenleg Franciaországban élő 87 éves zeneszerző egészségi állapota miatt nem szívesen utazik, ezúttal azonban kivételt tett, és feleségével, Kurtág Mártával együtt Londonba utazott, hogy átvegye a 200 éve alapított londoni Királyi Filharmóniai Társaság Aranymedálját, és csodálatos koncerttel örvendeztesse meg a Queen Elizabeth Hall közönségét.

A házaspár repertoárjában egyebek közt a Játékok című sorozatból összeválogatott darabok szerepeltek, és a vasárnapi koncert fényét emelte Kikucsi Hiromi lebilincselő hegedűjátéka is.

A The Daily Telegraph cikkírója szerint Kurtágék játékát áthatotta a bölcsesség és élettapasztalat, olyan érzést keltve, mintha a több mint hatvan év közös zenélés egyetlen pillanatba sűrűsödött volna össze. A hagyományos hangversenyzongora helyett a pár egy átalakított pianínón játszott, amelyből természetfeletti eleganciával és tisztasággal emelkedtek a magasba a hangok.

A Királyi Filharmóniai Társaság Aranymedálját John Gilhooly, a szervezet elnöke adta át Kurtágnak. „Nem vagyok a szavak embere” – mondta mentegetőzve a zeneszerző, majd köszönetképpen feleségével eljátszották Mozart G-dúr variációk című művét.

Az Aranymedált 1870-ben alapították, Ludwig van Beethoven születése 100. évfordulóján, hogy emlékezzenek a társaság és a német zeneszerző között fennállt szoros kapcsolatra. A Királyi Filharmóniai Társaság rendelte meg Beethoventől a IX. szimfóniát. Az elismerést olyan kimagasló zenei alkotó személyiségek nyerték el eddig, mint Brahms, Britten, Sibelius, Walton, Prokofjev, Rachmaninov, Richard Strauss, Stravinsky, Delius, Elgar, Vaughan Williams, Lutoslawski, Ligeti, Messiaen, Henri Dutilleux és Elliott Carter.

A nemzetközi zeneélet egyik legrangosabb kitüntetésének másik idei díjazottja Schiff András zongoraművész, aki december 21-én veszi át az elismerést a brit fővárosban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.