Magyar aukciós rekord Párizsban

Hantai Simon magyar születésű francia festőművész képe 2 millió 464 ezer euróért kelt el.

Grund
2013. 12. 04. 14:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rekord a Sotheby’s árverési ház kedd esti aukcióján született, ahol Hantai Simon M.A. 5 (Mariale) című, 1960-ban készült nagyméretű munkáját egy párizsi magángyűjtemény részeként árverezték el. A kép 500-700 ezer eurós becsült összegét messze túlszárnyalva az alkotásért folyó licitáláson 2,2 millió eurónál csapott le a kalapács, de a végösszeg az árverési illetékkel együtt 2 millió 464 ezer euróra rúg.

A festmény egyébként Hantai barátjának és gyűjtőjének, a néhai Claude Berri filmrendező-producernek a hagyatékából került a patinás árverező ház kínálatába – mondta el az MTI-nek a Kálmán Makláry Fine Arts vezetője. Ebben a galériában mutatták be Budapesten először Hantai Simon képeit 2007 júliusában a Párizsban élő másik magyar művésszel, Reigl Judittal közös tárlaton.

A galéria vezetője szerint a magyar aukciós rekordot eddig Miklós Gusztáv Fiatal lány című, 1927-ben készült szobra tartotta 1 607 500 euróval. Az alkotás 2005-ben a Camard & Associés árverési háznál kelt el, szintén Párizsban.

Makláry Kálmán arról is beszámolt, hogy az elmúlt három napban három árverési háznál 22 Hantai-kép cserélt gazdát, azt megelőzően pedig Brüsszelben és Versailles-ban is kalapács alá kerültek művek a magyar származású festőtől.

A sor vasárnap kezdődött a brüsszeli Cornette de Saint-Cyr aukcióján, ahol Hantai egy 1969-es alkotása 215 ezer euróért kelt el, majd hétfőn a párizsi Artcurial árverésén az 1974-es Blanc című sorozat egyik darabjánál 190 ezer eurónál csapott le a kalapács. Kedden az Artcurialnál további tíz Hantai-művet vásároltak meg. A Sotheby’s kedd esti árverésén pedig szintén a Blanc-sorozatból egy másik kép 780 ezer euróért ment el.

„Ez még csak a kezdet” – véli Makláry, aki szerint a Hantai-művek értéke a közeljövőben várhatóan tovább fog emelkedni. A galéria vezetője úgy látja, hogy a második világháború utáni absztrakt festészet alkotásai egyre keresettebbek a képzőművészeti piacon, elsősorban Európában, azon belül is Franciaországban, és szerinte még csak ezután várható a betörés az angolszász piacra, ahol a műgyűjtők most kezdik felfedezni Hantai munkáit.

A művész alkotásai iránti kiemelt érdeklődés részben annak is köszönhető, hogy a párizsi Pompidou Központban május és szeptember között életmű-kiállítást rendeztek 1949 és 1990 között festett 130 képéből. A kiállításra Makláry Kálmán kétkötetes Hantai-monográfiát adott ki, amelyet Berecz Ágnes Hantai-szakértő írt. Az első, 300 oldalas kötet a művész 1950-es években készült munkáit tartalmazza. A második kötet az 1960 után készült festményeket gyűjtötte egybe.

Hantai Simon alkotásainak értéke folyamatosan emelkedik a műtárgypiacon. Nemcsak az 1960 utáni pliage technikával készült (az előzőleg meggyűrt vászonra festett) alkotásai, hanem az 1949 és 1959 között készült szürrealista és gesztusfestményei is rekordnak számító becsértékkel indultak az év végi párizsi aukciós szezonban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.