Meghalt Szokolay Sándor

Mikor a Tanácsköztársaságról kellett volna zeneművet komponálnia, inkább ’56-ról írt. Elhunyt Szokolay Sándor.

Szokolay Sándor 1931. március 30-án született a Békés megyei Kunágotán. 1947-től járt a Gulyás György karnagy-pedagógus vezette békéstarhosi zeneiskolába. Zenei tanulmányait Szabó Ferencnél és Farkas Ferencnél folytatta a Zeneakadémián, ahol 1957-ben kapott diplomát.

Végigélte a kommunizmust, a szocializmust, a rendszerváltást, és e különféle korokban mindvégig ugyanaz az ember maradt. Ő nem váltogatta az eszméket, ahogy többször mondta: cselekedeteit hazaszeretete és hite irányította. Nem lehetett könnyű megőrizni magát ilyennek a diktatúra évtizedeiben, főleg abban a közéleti szerepben, amit magára vállalt, ő azonban mindvégig kitartott e kettő mellett. Fellépett a romániai falurombolás ellen, s amikor megrendelésre a Tanácsköztársaságról kellett volna zeneművet komponálnia, ő inkább ’56-ról írt, Kodály Zoltán is alig tudta megmenteni.

Szokolay Sándor alkotásai meghatározóak a magyar zenei életben, hogy csak legismertebb színpadi műveit, a Vérnászt, a Hamletet, Az áldozatot vagy a Margitot említsük. Zeneszerzői munkásságát már korán elismerték, harmincöt évesen Kossuth-díjas lett, később minden jelentős elismerést megkapott, mint az Erkel Ferenc-, a Bartók Béla–Pásztory Ditta-díj, a Magyar Művészetért Díj és a Corvin-lánc.

Nyolcvanadik születésnapját három ősbemutatóval ünnepelte 2011. március 30-án Budapesten, a belvárosi Szent Mihály-templomban. „Ha mérlegelésre, summázásra nem is kerítettem sort, úgy éreztem: hálát adni, megköszönni a Teremtőnek a nyolc évtized minden ajándékát illő és üdvös” – nyilatkozta akkor a Magyar Nemzetnek.

A hitről és a hazaszeretetről ekképp fogalmazott: „Személyes életemben, tudatomban ez a két fogalom meghatározó helyet foglal el, és ott van minden zenei vagy szóbeli megnyilatkozásom hátterében. Ami számomra szent, nem biztos, hogy másnak is az, bár titokban nagyon szeretném, ha az lenne. Sokéves közéleti és pedagógiai tapasztalatom szerint csakis személyes példával lehet hatni egyénre, közösségre egyaránt. Egyebet, többet ez ügyben sajnos nem tehetek.”

Hallják meg az emberek a zene szavait – volt Szokolay Sándor célkitűzése. „Mindig voltak, mindig lesznek kevesek, akik meghallják még a kortárs zene üzenetét is, pedig tudom, hogy nem könnyű. Most egy pillanatra felejtsük el, hogy zeneszerző vagyok, és beszéljünk kizárólag a huszadik század közepéig leírt úgynevezett komolyzenéről. Egyszerűen képtelen vagyok elfogadni, hogy olyan sokan vannak, akiknek ez a zene nem jelent semmit. Az emberek jelentős része még az úgynevezett kultúrállamokban is úgy éli le az életét, hogy nem halott Bach-korált, Mozart-operát, Schubert-dalt. Olykor elragadnak a gondolatok, és elképzelek valamiféle szelíd erőszakszervezetet, ahol – mint egyfajta védőoltással – alkalmassá tennének sokakat a rengeteg szépség érzékelésére, ami a világ kezdete óta felhalmozódott. Ezen a téren hajlamos vagyok az utópiára” – mondta.

Szokolay Sándor olyan világnézetet, emberséget, valódi magyarságot hordozott magában, amely példát mutat mindnyájunknak és a jövőnek. Isten nyugosztalja!
Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet