Megújul a Budapesti Tavaszi Fesztivál

Az új finanszírozási rendszernek köszönhetően méltó módon újulhat meg a nagy múltú rendezvénysorozat.

fib
2013. 12. 16. 13:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány megbecsüli és támogatja a kultúrát – mondta Halász János kulturális államtitkár tegnap a BTF szervezeti átalakítását bemutató sajtótájékoztatón. Megnyílt a Budapest Music Center, átadták az Erkel Színházat, és a közönség ismét birtokba vehette a felújított Zeneakadémiát. Ennek a folyamatnak a következő állomása a BTF megújítása, fogalmazott az államtitkár. Hozzátette, a főváros és a kulturális tárca megállapodása értelmében jövőre négyszer akkora összegből, vagyis 1,65 milliárd forintból gazdálkodhatnak a BTF szervezői. A 2014. évi közös finanszírozásról szóló megállapodást a fővárosi közgyűlés december 11-ei ülésén hagyta jóvá.

Megváltozik a fesztivál működési struktúrája is. Halász János elmondása alapján a rendezvény aktuális évi koncepciójára a nemzeti és fővárosi intézmények szakmai delegáltjaiból álló Fesztiváltanács tesz javaslatot. A megvalósításért és a lebonyolításért az Operatív Testület felel, Káel Csaba, a Művészetek Palotája (Müpa) vezérigazgatója elnökletével. A testület tagja továbbá a Budapest Fesztivál- és Turisztikai Központ képviseletében Bán Teodóra, valamint Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. képviselője.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által fenntartott intézményekben zajló programokat a Müpa koordinálja, a fővárosi intézményekben, illetve a köztéri programokért a fesztivál- és turisztikai központ felel. Az összművészeti fesztivál teljes külföldi marketingkommunikációs feladatait a Turizmus Zrt. látja el. Az államtitkár tájékoztatott továbbá arról, hogy 2015-től a fesztivál szervezését és lebonyolítását a Fővárosi Önkormányzat és az Emmi közös tulajdonában álló cég végzi majd.

Káel Csaba a sajtótájékoztatón elmondta, a kulturális programokkal a legjelentősebb európai városokhoz mérhető turisztikai célponttá tennék Budapestet. A Müpa vezérigazgatója kifejtette, a megújuló fesztivál több saját produkcióval, illetve nemzetközi együttműködésben megvalósuló projekttel jelentkezik majd. Káel Csaba tájékoztatott arról is, hogy 2015-től módosulhat a BTF időpontja. A budapesti rendezvényt igyekeznek a prágai és a bécsi tavaszi kulturális fesztiválokhoz időzíteni, megcélozva így a két rendezvénysorozat távol-keleti célközönségét.

A jövő évi fellépők névsorából Káel Csaba kiemelte Philip Glasst, Eötvös Pétert, a Matt Biancót, Rufus Wainwrightot Sebestyén Mártát, valamint a Zubin Mehta vezette Bécsi Filharmonikusokat. A fesztivált 2014. március 21-e és április 6-a között rendezik, jegyek mától elérhetők a jegypénztárakban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.