Nagy dobásra készül a Therion

Legnagyobb sikereit és készülő rockoperája néhány részletét is eljátssza a svéd Therion Budapesten.

LR
2013. 12. 09. 9:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A műfajteremtő, 1987 óta aktív Therion háromhetes, tizenöt koncertből álló turnéja keretében érkezik Budapestre. A zenekar vezetője, Christofer Johnsson a tavalyi Les Fleurs du Mal album és a hozzá kapcsolt koncertsorozat után minden idejét évek óta tervezett, és részeiben már korábban megírt nagy műve, egy rockopera befejezésére szentelte.

Bár a rockopera ismert kifejezésnek számít, Johnsson szerint olyan kompozíció még nem született, mint amilyet a Therion készít. Elmondása szerint a korábban készült művek inkább rockmusicaleknek tekinthetők, semmint tényleges operának, mert nem követik a színpadi műfaj formai, szerkezeti követelményeit és hagyományát.

A Therion most egy tényleges, rockzenébe ágyazott operát ír, annak minden jellemző elemével: szinopszissal, a felvonásokkal, képekkel, és a szerepek részletes bemutatásával. A Therion élőben teszteli a rockoperát: a turnén előadják néhány részét a készülő műnek, hogy lássák a reakciókat.

A koncerteket felhasználják arra is, hogy előadják a legnagyobb klasszikusokat: a zenekar ígérete szerint a programban többek között az 1998-ban készült teljes Vovin album szerepelni fog.

A svéd csapat 2007-ben fellépett a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon. December 10-én a Club 202-ben egy olasz zenekar, a Sound Storm, valamint az orosz Arkona is fellép.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.