Nem autóversenyzésbe halt bele a Halálos Iramban sztrája

A CNN szerint kizárták a nyomozók, hogy egy másik autónak is köze lett volna Paul Walker halálához.

VZ
2013. 12. 03. 5:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Utánajártak a nyomozók annak a telefonon kapott „fülesnek”, miszerint gyorsulási verseny okozhatta a tragédiát, és hogy egy másik gépkocsi is a helyszínen lehetett, amikor a 2005-ös Porsche Carrera GT lámpaoszlopnak csapódott és kigyulladt. A vizsgálat azonban bizonyíték híján kizárta ezt az elméletet. A Porschét sajtóértesülések szerint Walker egy barátja és autóversenyző társa, Roger Rodas vezette, ám ezt hivatalos források nem erősítették meg.

Annyi bizonyos, hogy a Porsche túllépte az úton megengedett sebességet. Walker és Rodas szombaton egy Santa Clarita-i üzleti park területén halt meg, Hollywoodtól mintegy 50 kilométernyire északra. Az utat, amelyen a baleset bekövetkezett, gyakran használják versenyekre. Két évvel ezelőtt a seriffi hivatal gyorshajtókra csapott le ezen az útszakaszon.

A két, felismerhetetlenségig összeégett holttest személyazonosságát hivatalosan még nem tudták megállapítani. A halottkém kedden – egyebek mellett a fogászati kezelési naplóra támaszkodva – igyekszik majd minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy ki ült a volánnál és ki az utasülésen. A fogorvostól az adatok hétfőn még nem érkeztek meg a hivatalba.

Walker éppen a Halálos iramban (Fast and Furious) sorozat hetedik darabján dolgozott, amely jövőre került volna a mozikba. Egyelőre nem világos, hogy folytatódik-e a Vin Diesel főszereplésével készült széria forgatása, amely 2001 óta bruttó 2 milliárd dollár hasznot hozott készítőinek.

A baleset alig néhány száz méterre a 38 éves Rodas autóüzletétől történt. A két férfi a nap folyamán korábban részt vett egy jótékonysági rendezvényen a Fülöp-szigeteki Haiyan tájfun áldozatainak megsegítésére. A 40 évesen életét vesztett Walker hollywoodi körökben ismert volt karitatív tevékenységéről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.