A Johanna a máglyán Pilinszky János szerint „valójában azt a drámát idézi, mely Jeanne d’Arc szentté avatási perekor az egyház szívében lejátszódott”. A dráma, tehetjük hozzá, (mint minden rendes szenttéavatási per) kozmikus harc. A küzdelmet menny és pokol vívja az oratóriumban és Vidnyánszky Attila színpadán – a Jelenések könyvét, Dante Commediáját idéző szimbólumokkal. Honegger zenéje retrospektív: a De profundis zsoltárral indít, s a sötét tónusú színpadi képben is a „mélységből kiáltok, Uram, hozzád” atmoszféra uralja az élettől búcsúzó Jeanne d’Arc utolsó pillanatait. Körülötte hamuként papírdarabok szállnak (szinte végig az előadáson) hatalmas, helyenként könyvlapokkal fedett fémrácsozatról. Johanna pusztulásával paralel a könyv, ha úgy tetszik, a könyvekben megőrzött kultúra pusztulása.
Egyetlen könyv viszont állandó, amely az oratórium égi hangok részében jelenik meg. Ez feltehetőleg a könyvek könyve, a Biblia, amely a Mózesnek megjelenő csipkebokorhoz hasonlóan ég, de nem ég el sohasem. A másik, ehhez képest csak relatíve állandó pont a királyok, avagy a kártyajáték képben a politika és a nemzetközi sajtó. A kártyákon nem a dáma, a bubi, a király, az ász látható, hanem világlapok a La Repubblicától az El Mundón át a Financial Times címoldaláig. Rajtuk karikatúra, nehezen kivehető alakokkal; csak aprólékos vizsgálat után fedezzük fel bennük, nem a Johanna korabeli uralkodókat, hanem az Európai Unió olyan, számunkra is meghatározó politikusait, mint Daniel Cohn-Bendit, Ruy Tavares vagy éppen Martin Schulz. A Magyarországra való finom utalás egyértelmű, akár az előadás más pontjain.
Az egyszerre szent és nemzeti hős Johanna alakja erre különösen alkalmas. Küzdelme, szenvedése azonban csak másodsorban utal földi vonatkozásokra; áldozata legfőképpen Krisztus megváltó, időn kívüli, a világtörténelmet magában foglaló áldozatával azonosul. Az oratórium zeneileg is több évezrednyi időt fog át szinte „az alfától az ómegáig”: a népdal, a gregorián, a gyermekdal, a dzsessz, a régi francia tánczene ötvöződik a bachi polifóniával, a modern zenekari hanggal. A kórus és a zenekar Kocsár Balázs és Strausz Kálmán vezényletével felemelő szépségében szólaltatja meg a művet. Bozsik Yvette koreográfiája harmóniában olvad össze a díszlet- és jelmeztervező Olekszandr Bilozub rendkívül gazdag képi világával utalva bizonyos pontokon például Bosch olyan műveire, mint a Szent Antal megkísértése, az Utolsó ítélet vagy akár Goya állatrézkarcainak figuráira. A színpadi képek merészsége szintén a középkor látomásosságát idézi; a komor tónusú vagy csúfondáros hangvételű jelenetek általában jobban sikerültek, mint a derűre hangoltak.
A szerepek – Johannát és Domonkost részben ideértve – manifesztum-jellegűek. Tompos Kátya Johannája törékeny, illékony, a bűntől megtöretlen szűz, Blaskó Péter Szent Domonkosa az ellentmondásokat természetszerűleg hordozó grandiózus alak. Udvaros Dorottya kihívó, mint a Hordók anyja; a bibliai Nagy Parázna hiteles mása. A látvány megállíthatatlan hömpölygése helyenként túlzsúfolttá teszi az előadást; ezeken a pontokon a különböző hatások a zenétől a mozgáson át a képig és a fényekig inkább gyengítik, mint erősítik egymást.
(Paul Claudel – Arthur Honegger: Johanna a máglyán. Nemzeti Színház. Rendező: Vidnyánszky Attila.)
