Sikeres volt Sanghajban a magyar építészeti hét

Élénk érdeklődés övezte Sanghajban az első alkalommal megrendezett magyar építészeti fórumot.

Grund
2013. 12. 14. 15:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A keddtől péntekig tartó rendezvényeknek Hudec László, Sanghajban élt építész januárban felújított egykori lakóháza szolgált helyszínül. A hét során a szakma képviselői és az érdeklődők számos magyar és kínai építészek által tartott prezentációt hallgathattak meg és vitafórumokon vehettek részt.

Bemutatásra került egyebek között a kortárs magyar és kínai építészet, a magyar Bauhaus és organikus építészet, a sanghaji Art Deco, de szó esett a kínai zöld építészeti trendekről és a városban keveredő keleti és nyugati stílusokról is.

A programokat a sanghaji magyar főkonzulátus oktatási és kulturális diplomatája, Révész Ágota és a Magyar Építészek Országos Szövetsége (MÉSZ) állította össze, utóbbi tíztagú delegációval képviseltette magát a hét során.

A szervezet elnöke, Sáros László György sikeresnek értékelte a fórumot, és kiemelte: élénk érdeklődést tapasztalt a kínai közönség részéről a rendezvény iránt.

A párbeszéd a jövőben is folytatódik: egy 2011-ben kötött megállapodás értelmében a magyar építészek egy éven át 30 napig térítésmenetesen használhatják a Hudec-emlékházat, s abban különböző programok szervezésére adódik lehetőség, így kéthavonta várható újabb magyar szervezésű ötnapos esemény. Amennyiben ezek sikeresek lesznek, a program az egy év lejárta után is folytatódhat − mondta el a távirati iroda kérdésére Sáros.

A Hudec-hét első felvonása pénteken egy nemzetközi vitafórummal zárult, melyen építészek az építészet és az ember kapcsolatáról folytattak eszmecserét, új és „forró témákat”, így az építészet modern világban való jelentőségét, változó trendjeit, korlátait és kinyújtózási lehetőségeit megvitatva.

A fórumot szervező Révész Ágota így fogalmazott: a vita célja a jövőbe mutató együtt gondolkodás segítése volt. Sanghaj városa maga egy rendkívül eleven, folyamatos változásban lévő közeg, ahol ez a kooperáció nemzetközi projektek megvalósítása által lehetséges, melyeken Magyarország, a magyar szakemberek is részt tudnak vállalni. A Hudec-emlékház célja is éppen ez, az ugyanis a jövőbe mutató nemzetközi együtt gondolkodás helyszínéül szolgál − mondta a távirati irodának Révész Ágota.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.