„A Dal című válogató show-műsor az elmúlt három évben tényező lett Magyarországon, ma már a hazai könnyűzenei élet legfontosabb szereplői is úgy gondolják, nem szabad kimaradni belőle” – fogalmazott Rákay Philip, az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese. Szabó László Zsolt, az MTVA megbízott vezérigazgatója azt emelte ki, hogy A Dal igazi közösségi üggyé vált.
„Harmadik éve dolgozik egy csapat azon, hogy élvezetes, korrekt műsorfolyamot kapjon a köztelevízió nézője. Korábban hosszú éveken át nem lehetett tudni, ki és miért képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon. Ezen akartak változtatni, ami sikerült, hiszen az ország dalát 2011 óta a szakmai zsűri és a közönség együtt választja ki” – fogalmazott a megbízott vezérigazgató.
Szabó László Zsolt kiemelte: „A Dal ma már sokkal több, mint egy válogatóműsor, saját formátum, ami az elmúlt évek alatt igazi attrakcióvá nőtte ki magát. A saját gyermekünk, akként is kezeljük.”
A december 1-jei határidőig elküldött jelentkezések feldolgozása még most is tart, de az biztos, hogy több mint kétszáz számot kell meghallgatnia az előzsűrinek. .Az MTVA és az MTV Zrt. jövő szerdán ismerteti az elődöntőbe került harminc dal listáját.
Nyitrai Kata, A Dal 2014 című műsor főszerkesztője beszámolt arról, hogy az első élő televíziós adás, tehát az első elődöntő január 25-én, szombaton lesz, a második elődöntő február 1-jén, a harmadik 8-án. A két középdöntő időpontja február 15., szombat és 16., vasárnap, a finálét pedig február 22-én, szombaton tartják. Akkor dől el, ki képviseli Magyarországot a májusi Eurovíziós Dalfesztiválon Koppenhágában.
A Dal zsűrijében Rákay Philip, Csiszár Jenő rádiós műsorvezető, valamint két énekesnő, Kovács Kati és Rúzsa Magdi szerepel. Az idei magyar győztes, ByeAlex (Márta Alex), aki a malmői versenyen 10. lett, digitális kommentátorként dolgozik a műsornak. A tavalyi és idei zsűriben egyaránt szerepelt Rakonczai Viktor idén dalszerzőként indul a versenyen.
ByeAlex a vetélkedőhöz kapcsolódó internetes felületen tartja a kapcsolatot nézőkkel az élő műsorok alatt. „Lesznek riportok, videók, írások, érdekes információk” – tette hozzá az előadó.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!