Újranyílt a Szépművészeti Régi Szobor Gyűjteménye

Huszonöt év szünet után újra állandó kiállításon mutatkozik be a Régi Szobor Gyűjtemény.

Grund
2013. 12. 19. 16:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az épület második emeletén csütörtöktől 109 remekmű látható, egyebek között Leonardo, Sansovino és Messerschmidt szobrai. A gyűjtemény az európai szobrászat középkortól a klasszicizmusig terjedő hat évszázadának csaknem 650 művét őrzi. Komoly vesztesége volt Budapest és az ország kulturális életének, hogy ezek többsége az elmúlt negyed századot a múzeum raktárában töltötte – emlékeztetett a tárlat csütörtöki megnyitóján a Szépművészeti Múzeum főigazgatója. Baán László hozzátette: a remekművek korszerű, légkondicionálással ellátott terekbe kerültek, amelyekben a látogatókat a szobrászat technikai eljárásainak rejtelmeibe is bevezetik.

Régi adósságokat törlesztett a Szépművészeti, hiszen az elmúlt egy év során három állandó kiállítási egység is újranyílt: a régiszobor-tárlat mellett tavaly a 20. századi és kortárs, egy hete pedig az egyiptomi állandó kiállítás – idézte fel a főigazgató.

Mikó Árpád művészettörténész megnyitó beszédében múzeumtörténeti pillanatnak nevezte, hogy egy kiemelkedően fontos gyűjteményi egység huszonöt év után ismét önálló tárlatot kapott az épületben. Bár csupán három terem áll rendelkezésére, a műtárgysor szépen kirajzolja a gyűjtemény profilját, tükrözi az északi és déli iskolák különbségeit, és lazán még a művészettörténeti folyamatot is megidézi. Bemutatja a gyűjtemény legszebb, legfontosabb alkotásait a gótikus festett faszobroktól a reneszánsz kisbronzokon át a 18. századi művekig, Riemenschneider Madonnájától Andrea Riccio munkáján át Messerschmidt karakterfejeiig – méltatta a tárlatot a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főmunkatársa.

Szőcs Mirjam kurátor emlékeztetett: a múzeum régiszobor-kiállítása kilencesztendei szünet után, 1986-ban alig másfél évre nyílt meg, majd az elmúlt negyed században csupán a gyűjtemény egyes darabjaival találkozhatott a közönség. A kollekció most némileg szűkebb, de korszerűen felújított térben mutatkozhat be, így a kiállítás a csúcsdarabok – mint Sansovino Madonnája, Rustici márványdomborműve vagy Franz Xaver Messerschmidt portréi – bemutatására törekszik. Mint a művészettörténész elmondta, az osztrák barokk szobrásztól a Szépművészeti Múzeum őrzi Bécsen kívül a legnagyobb gyűjteményt, melynek mind a 11 darabja helyet kapott a kiállítótérben.

A rendezők a kiállított remekművek mellett a szobrászat mesterségének bemutatására is komoly hangsúlyt helyeztek. Kihúzható fiókok és megsimítható minták mutatják be például a bronzöntési, a fafaragási, a gravírozási és az aranyozási technikákat, a különböző kő- és fafajtákat is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.