A Deep Purple előtt zenél az Ivan & The Parazol

A hazai rock-and-roll-színtér népszerű csapata, az Ivan & The Parazol lesz a Deep Purple előzenekara.

Grund
2014. 01. 29. 16:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A négy éve létező, második stúdióalbuma megjelenése előtt álló bandát a Deep Purple menedzsmentje választotta ki – tájékoztattak a szervezők szerdán.

Vitáris Iván frontember a közleményben felidézte, hogy diákként három évig csak Deep Purple-t hallgatott. „Hihetetlen érzés, hogy azoknak a színpadán fogunk állni, akik megszerettették velünk a zenét, a zenélést és a rockot” – tette hozzá Simon Bálint dobos, s elmondta, hogy első dobtanáránál a Deep Purple In Rock című, 1970-ben megjelent lemezét kellett hangról hangra leütnie, így február közepén egy olyan zenekar előtt léphetnek fel, akinek dobosa, Ian Paice 15 évesen a példaképe volt.

Az Ivan & The Parazol egyébként február elején Londonban ad néhány állomásos klubkoncertsorozatot.

A Deep Purple a hard rock történetének kiemelkedő brit zenekara, világszerte mintegy százmillió lemezt adott el, a Smoke on the Water című örökzöldjének köszönhetően szinte mindenki ismeri. A korszakos jelentőségű anyagok közé tartozik a bemutatkozó Shades of Deep Purple, a Deep Purple, az In Rock, a Fireball és a Machine Head című korong. Legutóbbi albumuk, a Now What?! tavaly áprilisban jelent meg.

Az együttes tavaly volt 45 éves, és hosszú története során számos változás volt a tagságában. A későbbi legendás felállásból Jon Lord billentyűs és Ritchie Blackmore gitáros volt alapító tag, aztán csatlakozott hozzájuk Ian Paice dobos és Rod Evans énekes, akit nem sokkal később Ian Gillan váltott, mellette Roger Glover lett a basszusgitáros.

A következő évtizedekben megfordult a Deep Purple-ben mások mellett David Coverdale énekes, Tommy Bolin és Joe Satriani gitáros. Jelenleg Gillan, Paice és Glover mellett Steve Morse gitáros és Don Airey billentyűs játszik, ez a formáció koncertezett Budapesten legutóbb 2010-ben a StarGarden fesztiválon, és tavaly augusztusban a Fehérvári Zenei Napokon (Fezen) is tízezer ember előtt. Jon Lord 2012-ben elhunyt.

(Fotó: Ivan & The Parazol)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.