Az van, hogy itt ülök Kodály Zoltán ölében, és szégyellem magam, mert nem értek a zenéhez. Pedig jártam énekórára elég sokat, hivatalosan, állami keretek között, ingyen. Csak valahogy nem egészen jól jöttem ki belőle. Nem tudom az okokat, mert ahogy a zenéhez nem értek, úgy a zeneoktatáshoz sem. Ülök az ölben, zenét hallgatok, igaz azt nagyon sokat, de szégyellem magam, Kodály Zoltán pedig meglapogatja a hátam. Ha legalább hallgatom a zenét, az is valami – de látszik rajta, hogy nem túlságosan elégedett, nem ez járt a fejében, amikor összeállította a Kodály-módszert.
Az van, hogy volt egy kezdeményezés, amelynek Kodály Method volt a neve, és a zenén kívül tulajdonképpen csak egyetlen dolog fűzte Kodály Zoltánhoz, az, hogy céljuk szerint a zenét eljuttassák mindenkihez. Szimler Bálint rendező és Rév Marcell operatőr vezényletével, önerőből hívták életre a projektet. Olyan kisfilmeket és videoklipeket készítettek, amelyekben magyar és nemzetközi zenekarok produkcióit élőben vették fel egy-egy markáns vizuális ötlet mentén. Tényleg eszméletlen dolgok születtek belőle, és valóban marha jó alternatív zenekarokat sikerült hozzá becserkészni, amelyek nyilván maguk is jól jártak a munkával, sőt azt mondom, menő lett részt venni a Kodály Methodban, mert amelyik fiatal együttesről nem készült ilyen klip, az úgy érezhette, hogy kimaradt valami fontosból, amiben pedig jó lett volna részt venni. Mert nem az van, hogy a Volkova Sisterstől az Akkezdet Phiain, a Zagaron és a Turbón át az Elefántig terjedő lista aztán elnyúlt a végtelenségig, megszólítva minden arra érdemes zenekart.
Hanem az van, hogy nyilván egyszer csak elfogyott a pénz, a pénz, az elfogy, ez ilyen, főleg ha olyan terméket állít elő az ember, amelyből profitálni nem lehet. A profit viszont nem csak pénz, mert az is profit lenne, ha értenék a zenéhez, vagy legalábbis érdeklődnék a zene alapjai iránt. És ebben a Kodály Method nagyon jó volt: zseniális rendezői és operatőri munkával úgy szét tudtak szedni elemeire és úgy tudtak újra összerakni egy-egy dalt, hogy a vizuális élmény lett maga a kotta. Nem hangjegyekben láttam tőle a zenét, hanem térben és időben. Érdekelni kezdett a zene mint tudomány. És mondom, láttam a zenét. És akkor ennek egyszer csak vége lett, mert tényleg elfogyott a pénz. És mit tesz ilyenkor az, aki ugyanúgy alulról szeretné felrázni a Kodály Zoltán ölében ülőket, mint ahogy maga Kodály Zoltán is szerette volna? Hát nem az van, hogy az államtól kér pénzt.
Hanem az van, hogy pontosan azoktól kér, akik tanulni szeretnének, azoktól, akik nem csak hallgatni, hanem látni is szeretnék a zenét – tőlünk. A Kodály Method tehát gyűjtésbe kezdett, és hogy legyen még egy csavar a történetben, nem klipekre. Most már egy egész estés Kodály Method-produkció a cél, amely bemutatja a Balatont, közben pedig átfogó képet mutat arról, hogy milyen zenélni ma, milyen a hazai alternatív zenei élet helyzete. Meg talán hogy milyen lehet egy elégedett Kodály Zoltán. Mert egy elégedett Kodály Zoltán, az de jó volna – tényleg.
(Fotó: Anna’s Visual Bakery)
