Íme az idei Oscar legfőbb esélyese

Beköszöntött a fekete egyenjogúság éve az amerikai mozikban.

A talk show-k koronázatlan királynője, Oprah Winfrey biztosan elégedetten nyugtázza, hogy az ő közreműködésével a nyolcvanas években elkezdett fekete egyenjogúsági kampány 2013-ban révbe ért az amerikai mozgóképen is. Akkor Spielberg 1900-as évek elején játszódó és az afroamerikai nők életét bemutató Bíborszínje még csak azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy 11 Oscarra jelölték, de példátlan módon végül egyetlen elismerést sem kapott. Oprah Winfrey ebben a filmben szerepelt először, hogy aztán a tévéképernyőkön keresztül ne csak nők millióinak mutasson utat – évtizedek óta –, melléálljon és segítse a témával foglalkozó filmet.

Utóbbinál nagyobb reklámot – és pénzt – keresve sem lehetett volna találni a tematika újabb és újabb darabjainak: így érkeztünk el 2013-ba, amikor Oprah színésznőként is meghatározó szerepet vállalt A komornyikban, egy megtörtént eseményeket feldolgozó filmben, a Fehér Házat évtizedekig szolgáló fekete komornyikjáról. És mindenki azonnal biztos volt a film Oscar-esélyeiben is, egészen őszig, ám akkor egy brit, és színes bőrű direktor Londonból – gyerekkori élményeivel az intézményes rasszizmussal a háta mögött – megérkezett a 12 év rabszolgasággal, amely szakmailag riválisa fölé nőtt ugyanabban a témában.

A 12 év rabszolgaság várható díjesőjétől függetlenül instant módon beteljesített egy rég várt hollywoodi fordulatot: nyers, realista képekben, a rabszolgaság és a XIX. század romanticizálása nélkül beszéli ki az agyonhallgatott és Hollywoodban sokáig ignorált vagy elferdített amerikai belügyet. Hiába volt már afroamerikai színészek diadala 2002-ben (amikor a legjobb színész és színésznő Oscar-díját is színes bőrű művész, Denzel Washington és Halle Berry nyerte – először a filmtörténetben), a végső fordulat mintha most következne be.

Ez persze mindjárt egy kritikát is magában hordoz, hiszen mégiscsak megdöbbentő, hogy a XVIII-XIX. századi események hiteles feldolgozására 2013-ig kellett várni, másrészt éppen emiatt egy nagy kérdőjel is van a nézőben, hogy mostanra pedig már nem utánlövés-e éppen a rabszolgaságról, gyapotszedésről naturalista kontextusban beszélni. Akkor, amikor Tarantino a maga rabszolga-felszabadítását elintézte a Django elszabadullal, egy filmnyelvileg és nézői elvárásokat tekintve is aktuálisabb közlésmódban.

Ráadásul az egyébként hihetetlenül tehetséges McQueen maga is képes volt korábban az elnyomás, és elnyomatás lélekrajzáról frissebb történetekben beszélni Éhség című filmjében, amely nyersségében vetekszik mostani társával. Ha viszont mégis a messziről jött embernek kell a hírhozónak lenni, hogy egyszer s mindenkorra lezárja az amerikai történelem sötét korszakát a vásznon, a magam részéről nem bánom, hogy Steve McQueen lett az az illető.

A 12 év rabszolgaság 1841-be kalauzol vissza, és egy szabad afroamerikai hegedűművész megpróbáltatásait meséli el, aki a felvilágosult New Yorkból kerül tőrbe csalva a déli rabszolgatartók kilátástalan karmai közé. 12 évnyi megpróbáltatás során emberségből, tisztességből, szabadságvágyból is kijut a férfinak, aki csak abban reménykedik, hogy valaha még újra szabad lehessen, és viszontláthassa családját.

A megtörtént eseményeket feldolgozó dráma gyorsan túlesik a prológuson és arra koncentrál, hogy a Chiwetel Ejiofor megformálta főhős szemén keresztül a rabszolgaság legszörnyűbb részleteivel ismertesse meg a nézőt. Kegyetlenkedésben, embertelenségben nincs hiány, bár éppen a fentebb emlegetett Django után meglepetés már nem érhet minket – McQueen csak a stilizálást hagyja el filmjéből. Ámbátor éppen emiatt égeti a húst a 12 év rabszolgaság, ezt dicséri hazájában a szakma és a kritikusok is. No meg néhány valóban kiemelkedő színészi teljesítményt, Ejiofor mellett mindenekelőtt a szadista rabszolgatartó, Michael Fassbender alakítását.Így végül Oprah is boldog lehet: ugyan asszisztálása nélkül és jókora késéssel, de a költői igazságszolgáltatás Hollywoodban is beköszönt. Az egyenjogúsággal pedig pénz, paripa, fegyver is jár, ezért a megbízható amerikai pénztárbevétel mellett garantáltak az Oscar-díjak is. És bár nem érdemtelenül, de azért jegyezzük meg: az elfogultság hajtja a 12 év rabszolgaságot, amely kiemelkedő darab ugyan, de azért mindennel együtt sem az év legjobb amerikai filmje.

És egyetemes üzenete ellenére is marad amerikai belügy.

(12 év rabszolgaság, színes, feliratos, amerikai-angol életrajzi dráma, 134 perc, 2013. Rendező:  Steve McQueen. Forgalmazó: Pro Video.)