Krasznahorkai László hatvanéves

Hatvan éve, 1954. január 5-én született a magyar irodalom egy legkülönösebb alkotója, Krasznahorkai László.

A végtelennek tűnő mondatairól ismert alkotót a kortárs próza egyik legjelentősebb képviselőjének tartják itthon és a határainkon túl egyaránt. A Sátántangó, Az ellenállás melankóliája vagy a Háború és háború című regényeinek nyomasztó, kietlen világa egyedivé teszik Krasznahorkai László életművét. Nevezték már mágikus realistának, vizionáriusnak, apokaliptikusnak, stílusát azonban egyértelműen sosem sikerült meghatározni.

Hosszú mondatai, filozofikus fejtegetései, a szövegek intellektuális jellege, a szenvtelen, csupán megfigyelésre korlátozott elbeszélő semleges hangja mind-mind összetéveszthetetlen jegyek, amelyek azonban megakadályozzák, hogy bármilyen skatulyát ráhúzzunk írásművészetére. Kafkával vagy Thomas Bernharddal rokonítják, ám ez is csak jobb híján kapaszkodó, az író leginkább önmagával rokon.

Krasznahorkai László Gyulán született 1954. január 5-én. A gimnázium alatt a Flamingó nevű beatzenekar zongoristájaként muzsikált. Érettségi után Szegeden és Budapesten jogi tanulmányokat folytatott, majd magyar-népművelés szakon diplomázott (szakdolgozatát Márai Sándor emigrációs pályájáról írta). 1977-ben publikált először (Tebenned hittem). 1982-ig öt éven át a Gondolat Kiadó dokumentátoraként dolgozott, azt követően az írásaiból élt. Első regénye, a Sátántangó 1985-ben jelent meg, a kritikai nagy elismeréssel fogadta a könyvet.

Az író a nyolcvanas évek közepétől Tarr Béla filmrendező alkotótársaként dolgozott. Közös munkájuk gyümölcse – a hét és félórás játékidejével – leghosszabb magyar film, a Sátántangó, Az ellenállás melankóliája alapján készített Werckmeister harmóniák, A Londoni férfi, valamint a Berlini Filmfesztiválon a zsűri nagydíját elnyert A torinói ló.

Krasznahorkai László a kilencvenes évektől kezdve folyamatosan úton volt. Bejárta a világot Svájctól Mongóliáig, Detroittól Kínáig. Az utazások írásművészetén is nyomot hagytak, azóta megjelent szövegei szinte mind a világutazás tapasztalatának irodalmi lecsapódásai.

Az ellenállás melankóliája című regényének 1989-es megjelenése óta szinte minden évben új könyvvel jelentkezik, ezek között elbeszéléskötet (Az urgai fogoly, Megjött Ézsaiás, Seiobo járt odalent, Az utolsó farkas) és regény (Háború és háború; Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó; Rombolás és bánat az Ég alatt) egyaránt megtalálható. Művészeti írásaiból Este hat; néhány szabad megnyitás címmel 2001-ben publikált kötetet.

2010-ben jelent meg az Állatvanbent című könyve, amelynek megírására Max Neumann képzőművész egyik képe, egy négy fal közé bezárt állat kitörési kísérlete ihlette. 2012-es könyve, a Nem kérdez, nem válaszol az elmúlt húsz évben magyar és külföldi lapoknak adott interjúiból nyújt válogatást, és műhelytitkokról, keletkezéstörténeti érdekességekről is olvashatunk benne. Legutóbbi munkája, a 2013-as Megy a világ című kötet részben régebbi, újra átdolgozott, részben pedig új novelláit tartalmazza.

Írói munkásságát számos rangos hazai és külföldi díjjal ismerték el. Kapott, többek között 1987-ben József Attila-, 1993-ban Krúdy Gyula-, 1998-ban Márai Sándor-, 2004-ben Kossuth-díjat. 2002-ben a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjjal, 2003-ban a Soros Alapítvány alkotói díjával tüntették ki. 2009-ben megkapta a Szépirodalmi Figyelő díját, valamint a Szépírók Társaságának díját is, 2010-ben elnyerte a Brücke Berlin német irodalmi díjat, 2012-ben Prima Primissima díjat kapott. 2004-ben a Digitális Irodalmi Akadémia tagja lett, 2010-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.

Műveit számos nyelvre lefordították, 2013-ban a Sátántangó George Szirtes által készített angol nyelvű fordítása elnyerte a Rochesteri Egyetem Three Percent című irodalmi magazinja által alapított Best Translated Book Award-ot.

(Fotó: Czimbal Gyula/MTI)