Pierre Richard pontosan olyan kellemes férfi, amilyennek a filmek alapján elképzeljük: szívesen üldögél vele az ember a naplementét nézegetve, de közben vigyáznia kell arra, hogy Richard nehogy kiöntse a bort vagy összetörje a poharakat. A színész a Magyar Nemzetnek többek között a pályaválasztásáról, a vígjátékszerepeiről, a Gerard Depardieu-vel való közös munkájáról és borszenvedélyéről is beszélt.
– Miképp emlékszik vissza a hetvenes-nyolcvanas évek vígjátékkészítésére, arra a korra, amikor a legnagyobb sikereit aratta?
– A hetvenes évek elején a francia vígjátékok nem voltak különösebben jók, a kivételt talán Jacques Tati jelentette. Rengeteg jó és vicces színészünk volt, csak egyszerűen a forgatókönyvek voltak túl gyengék. Éppen ezért, amikor a hatvanas-hetvenes évek fordulóján elkezdtem a szakmában dolgozni, egy új stílust, hangnemet kerestem, és ebben erősen hatott rám az amerikai börleszk. Elmondhatom, hogy ebben az időszakban sokkal közelebb állt hozzám az amerikai film, mint a francia. Talán emiatt is lettem olyan népszerű és sikeres, nem utolsósorban Yves Robert közreműködésével, aki a producerem volt A szórakozottban és a Balszerencsés Alfrédban, majd 1972-ben ő írta és rendezte a híres Magas, szőke férfi felemás cipőbent. De a vígjátékműfaj még ekkor sem vált a francia filmipar húzóágazatává, és a saját művészetemet is közelebb éreztem a britekéhez. Imádtam például a Monty Pythont. Ezért is fájt, hogy éppen az angoloknál nem sikerült soha befutnom, a miértre pedig sosem kaptam választ. Mint ahogy arra sem, hogy a filmjeim angol nyelvű remake-jei miért buktak meg egytől egyig – dacára az engem játszó remek színészeknek.
A teljes interjú a Magyar Nemzet január 29-i, szerdai számában olvasható.
