A seregszemle hétfői sajtótájékoztatóján Kiss Csaba, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója a helyi közösség számára fontos, formálódó miskolci ügyként jellemezte a kezdeményezést, amelyet egy évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy a budapesti színművészeti egyetem, a meghívott – hasonló rangú – európai intézmények, valamint egy vidéki nagyváros kulturális közege találkozhasson egymással.
Tavaly a fizikai színház állt a program középpontjában, idén a zenés színházi produkciók és operaelőadások kapnak figyelmet. A színiakadémisták nemcsak előadásaikkal vehetnek részt a programban, közös műhelyfoglalkozásokat is szerveznek számukra, hogy megismerkedhessenek más kultúrák színházi felfogásával. A zenei és táncos foglalkozásokat Horváth Csaba és Gemza Péter koreográfus-rendező, Lőrincz Katalin táncművész-koreográfus, valamint Novák Eszter rendező és Szabó Mónika karmester tartja.
Az öt nap alatt mások mellett látható lesz Emil Frantisek Burian, a cseh avantgárd fontos alakjának népköltészeti motívumokra épülő, az első világégést feldolgozó Háború című munkája, Benjamin Britten Lukrécia meggyalázása című operája, illetve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Mozart-áriákból és arra reflektáló variációkból álló The Don Juan Project című előadása. Német-lengyel koprodukcióban készült az Operculum – A haza keresése című előadás, amely az otthon és a haza fogalmához kötődő érzésekről beszél nyers nyitottsággal.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves színészosztálya a Zsótér Sándor által rendezett Hamlettel, valamint Horváth Csaba Vérnászával érkezik a fesztiválra. A kaposvári harmadévesek pedig a Rómeó és Júliával mutatkoznak be, a darabot Rusznyák Gábor állította színpadra.
Az eredeti nyelvű előadások magyar és angol nyelvű feliratozással lesznek láthatók. A fesztivál részletes programja itt olvasható.