Az ember hajlamos tetszetős túlzásnak tartani az olyan meghatározásokat, miszerint például az építészet nem más, mint kőbe zárt zene. A Kogart Ház legújabb, Párás hegyek – illatos virágok. Hagyományos kínai tusfestészet a 19–20. században című kiállításának képeit nézegetve mégsem tűnik túlzásnak azt olvasni az egyik kísérő szövegben, hogy a kalligráfia például „néma vers” vagy „mozdulatlan tánc”. A látogató maga is át fogja élni azt a sajátos, összetett élményt, amely abból a szelíd kényszerből fakad, amivel ezek a finom és légies rajzok szemlélődésre, elmélyülésre késztetik a befogadót, és így az esztétikai örömszerzésen túl akár még spirituális tapasztalatszerzésre is lehetőséget nyújtanak. Ráadásul ami igaz a kalligráfiára, az a rajzokra is, hiszen a kínai kultúrában hosszú évszázadok óta tartozik szorosan össze írás és kép, irodalom és képzőművészet.
A kínai tájkép csodái
Ecsetvonásokból kibomló költészet: kínai tusképek a Kogart Házban. A természet és az ember meghitt viszonya.
2014. 02. 10. 6:32
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!