Akkortól kezdve már nem csiszolta le a felületet, sőt gyakran ki sem dolgozta teljesen. A hol különböző rétegekből összedolgozott, hol nagyobb tömbökből kifaragott plasztikák éles, hegyes kiszögelléseikkel, kontúrjaikkal mesze távolodtak a klasszikus szoborideáltól, bár természetesen számos ponton kapcsolódnak a plasztika egyetemes történetéhez, ezen belül is az expresszionizmus, a dada vagy a kubizmus művészetéhez. A fa illesztésének, faragásának nyomait nem tünteti el, ellenkezőleg, hangsúlyozza a szobrok alkotója; színezi, grafikai eszközökkel is tovább gazdagítja a műveket, illetve egy-egy hősének arcát kivágott fotóval helyettesíti, a másikat papírköpenybe, ruhába öltözteti. Mindezzel egyebek között azt éri el, hogy a néző úgy érzi, a mű létrehozásának folyamata éppen előtte játszódik. Van is ebben valami: a szobrász az emberi alak egyes részeit külön faragja meg, gombostűvel, pillanatragasztóval erősíti össze őket, s a részek egymáshoz való viszonyát újra és újra megváltoztatja. Mondják, lopva még tavalyi párizsi kiállításán is áthelyezett egy-két részletet a kiállított szobrokon.
(Sylvester Katalin kiállítása, Francia Intézet, látogatható február 21-éig)
