Meséld újra! – ez Alessandro Baricco olasz író sorozatának címe. A második kötet írására rögtön Umberto Ecót kérte fel: ő A jegyesek című regényt meséli újra száz szépen illusztrált, szellősen tördelt oldalon, Baricco pedig az első kötetben Don Giovanni történetét. A célcsoport a nehezen megközelíthető tizenéves korosztály.
A klasszikus olvasmányok lerövidítése, átírása nagy viharokat képes kavarni Magyarországon. Már az ötlet felmerülésekor nagy felháborodást keltettek Nógrádi Gergely átdolgozásai. 2008-ban merült fel Az egri csillagok, Az arany ember és A kőszívű ember fiai rövidített változatának ötlete, a kötetek meg is jelentek. A pedagógiai és az irodalmi szakma számos képviselője nyilatkozott elítélőleg a kezdeményezésről. Kevesebben gondolták úgy, hogy az ifjúsági változatok nem ördögtől valók, mert a semminél, vagyis a nem olvasásnál ez is több. A nagy regények ifjúsági célra való átdolgozása egyébként közel sem új jelenség: Bródy Sándor például sorozatban dolgozta át Jókai Mór regényeit „a serdültebb ifjúság számára”, a szerző tudtával és engedélyével. Móricz Légy jó mindhaláligjából is még az író életében készült ifjúsági változat, amely viszont nem tetszett a szerzőnek, és nem lett sikeres. Kosztolányi pedig maga írta át az Aranysárkányt az ifjúság számára. Már ekkor is előfordult, hogy komoly ellenkezést váltottak ki az átdolgozások: Móriczot heves kritika érte – többek között a Nyugatban –, amiért Kemény Zsigmond Rajongók című művéből a kortársak számára fogyaszthatóbb változatot készített, „nyelvi korrekciót” hajtott végre a művön. Az akciónak Németh László volt a támogatója, előszót is ő írt a műhöz. A klasszikusok átdolgozásának újra és újra felmerülő kérdéséről a Forrás folyóiratban Dobás Kata írt tanulmányt a Nógrádi-ügy apropóján.
Az új olasz sorozat első két kötete magyarul a Kolibri Kiadónál, Gács Éva fordításában jelent meg. Második része mindjárt a klasszikus XIX. századi regény, Alessandro Manzoni: A jegyesek. Itt a motiváció valószínűleg hasonló, mint sok hazai átdolgozási kísérletnél. A jegyesek, az olasz irodalom mérföldköve, az első európai értelemben vett olasz regény ugyanis meglehetősen terjedelmes és nehéz nyelvezetű, amivel – különösen kötelező olvasmányként – elveheti a tizenévesek kedvét a történettől, ami egyébként talán tetszene nekik, hiszen szerelemmel, intrikával és fordulatokkal van tele. Ezzel gyakorlatilag vissza is jutottunk a klasszikusok átdolgozásának problémájához. De fontos tudni, hogy Bariccónál és Ecónál az újramesélés egy kicsit más tevékenység, mint amit a mű átírása, lerövidítése jelent. Figyelembe veszik nyilván azt is, hogy egy mai tizenéves másképp gondolkodik, mint azok, akik az internet elterjedése előtt nőttek fel. Rövidebb, világosan tagolt szövegekhez szokott, amit a Meséld újra! könyvek a tördeléssel, többféle betűszínnel, betűtípussal próbálnak követni. De az olasz írók nem korrigálnak, egyszerűsítenek vagy húznak az eredeti szövegből, tehát nem átírnak, hanem lepárolják a történetet, és azt mesélik tovább a saját szájuk íze szerint, könnyed, mesemondó hangvétellel. Nem művet akarnak megmenteni a feledéstől, hanem történetet. A Don Giovanni végén ezt írja Baricco: „Ami minket illet, soha nem tudjuk abbahagyni e történet mesélését. Valószínűleg azért, mert Don Giovanni történetében egy olyan kérdés rejtőzik, ami szívügyünk, és nem akarjuk, hogy feledésbe merüljön. A kérdés a következő: bűnösök vagyunk-e, ha olyanra vágyunk, amivel másoknak fájdalmat okozunk?”
A kötetekben az elbeszélő mesélő, akinek közönsége van. Rendszeresen „kiszól” a szövegből vagy magyarázatokat fűz az eseményekhez. A szerzők feltételezése szerint egy mai tizenéves például nem biztos, hogy tudja, miért kényszerítették a XVII. században kolostorba a szülők a saját „felesleges” gyerekeiket.
Ráadásul a Don Giovanni esetében nem kimondottan egyetlen, klasszikussá vált szövegről beszélünk, hanem egy mondáról, az európai kultúra egyik alapvető történetéről, amely számos műben él tovább. Számtalanszor feldolgozták, és megszámlálhatatlanul sok utalás van rá a művészet legkülönbözőbb területein. Ha el akar igazodni a kultúrtörténetben, nem árt, ha az olvasó ismeri Don Giovanni történetét. Így az újramesélt Don Giovannival tulajdonképpen ablakot nyit Baricco az európai kultúrtörténetre. Ha sikerül maradandó emléket hagynia, az segíthet egy sor mű értelmezésében, és nem kizárt, hogy meghozza a kedvet más, jóval nehezebben emészthető Don Giovanni-értelmezésekhez is, vagy olyan műfajokhoz, amelyek ma nem a legnépszerűbbek a tizenévesek körében, például az operához. Esetleg a történetmeséléshez. Ezt a módszert tanítják egyébként a Baricco által alapított kreatív írás iskolában is, amelyet A Zabhegyező főhőséről Holden Iskolának kereszteltek.
A klasszikus olvasmányok lerövidítése, átírása nagy viharokat képes kavarni Magyarországon. Már az ötlet felmerülésekor nagy felháborodást keltettek Nógrádi Gergely átdolgozásai. 2008-ban merült fel Az egri csillagok, Az arany ember és A kőszívű ember fiai rövidített változatának ötlete, a kötetek meg is jelentek. A pedagógiai és az irodalmi szakma számos képviselője nyilatkozott elítélőleg a kezdeményezésről. Kevesebben gondolták úgy, hogy az ifjúsági változatok nem ördögtől valók, mert a semminél, vagyis a nem olvasásnál ez is több. A nagy regények ifjúsági célra való átdolgozása egyébként közel sem új jelenség: Bródy Sándor például sorozatban dolgozta át Jókai Mór regényeit „a serdültebb ifjúság számára”, a szerző tudtával és engedélyével. Móricz Légy jó mindhaláligjából is még az író életében készült ifjúsági változat, amely viszont nem tetszett a szerzőnek, és nem lett sikeres. Kosztolányi pedig maga írta át az Aranysárkányt az ifjúság számára. Már ekkor is előfordult, hogy komoly ellenkezést váltottak ki az átdolgozások: Móriczot heves kritika érte – többek között a Nyugatban –, amiért Kemény Zsigmond Rajongók című művéből a kortársak számára fogyaszthatóbb változatot készített, „nyelvi korrekciót” hajtott végre a művön. Az akciónak Németh László volt a támogatója, előszót is ő írt a műhöz. A klasszikusok átdolgozásának újra és újra felmerülő kérdéséről a Forrás folyóiratban Dobás Kata írt tanulmányt a Nógrádi-ügy apropóján.
Az új olasz sorozat első két kötete magyarul a Kolibri Kiadónál, Gács Éva fordításában jelent meg. Második része mindjárt a klasszikus XIX. századi regény, Alessandro Manzoni: A jegyesek. Itt a motiváció valószínűleg hasonló, mint sok hazai átdolgozási kísérletnél. A jegyesek, az olasz irodalom mérföldköve, az első európai értelemben vett olasz regény ugyanis meglehetősen terjedelmes és nehéz nyelvezetű, amivel – különösen kötelező olvasmányként – elveheti a tizenévesek kedvét a történettől, ami egyébként talán tetszene nekik, hiszen szerelemmel, intrikával és fordulatokkal van tele. Ezzel gyakorlatilag vissza is jutottunk a klasszikusok átdolgozásának problémájához. De fontos tudni, hogy Bariccónál és Ecónál az újramesélés egy kicsit más tevékenység, mint amit a mű átírása, lerövidítése jelent. Figyelembe veszik nyilván azt is, hogy egy mai tizenéves másképp gondolkodik, mint azok, akik az internet elterjedése előtt nőttek fel. Rövidebb, világosan tagolt szövegekhez szokott, amit a Meséld újra! könyvek a tördeléssel, többféle betűszínnel, betűtípussal próbálnak követni. De az olasz írók nem korrigálnak, egyszerűsítenek vagy húznak az eredeti szövegből, tehát nem átírnak, hanem lepárolják a történetet, és azt mesélik tovább a saját szájuk íze szerint, könnyed, mesemondó hangvétellel. Nem művet akarnak megmenteni a feledéstől, hanem történetet. A Don Giovanni végén ezt írja Baricco: „Ami minket illet, soha nem tudjuk abbahagyni e történet mesélését. Valószínűleg azért, mert Don Giovanni történetében egy olyan kérdés rejtőzik, ami szívügyünk, és nem akarjuk, hogy feledésbe merüljön. A kérdés a következő: bűnösök vagyunk-e, ha olyanra vágyunk, amivel másoknak fájdalmat okozunk?”
A kötetekben az elbeszélő mesélő, akinek közönsége van. Rendszeresen „kiszól” a szövegből vagy magyarázatokat fűz az eseményekhez. A szerzők feltételezése szerint egy mai tizenéves például nem biztos, hogy tudja, miért kényszerítették a XVII. században kolostorba a szülők a saját „felesleges” gyerekeiket.
Ráadásul a Don Giovanni esetében nem kimondottan egyetlen, klasszikussá vált szövegről beszélünk, hanem egy mondáról, az európai kultúra egyik alapvető történetéről, amely számos műben él tovább. Számtalanszor feldolgozták, és megszámlálhatatlanul sok utalás van rá a művészet legkülönbözőbb területein. Ha el akar igazodni a kultúrtörténetben, nem árt, ha az olvasó ismeri Don Giovanni történetét. Így az újramesélt Don Giovannival tulajdonképpen ablakot nyit Baricco az európai kultúrtörténetre. Ha sikerül maradandó emléket hagynia, az segíthet egy sor mű értelmezésében, és nem kizárt, hogy meghozza a kedvet más, jóval nehezebben emészthető Don Giovanni-értelmezésekhez is, vagy olyan műfajokhoz, amelyek ma nem a legnépszerűbbek a tizenévesek körében, például az operához. Esetleg a történetmeséléshez. Ezt a módszert tanítják egyébként a Baricco által alapított kreatív írás iskolában is, amelyet A Zabhegyező főhőséről Holden Iskolának kereszteltek.
