A tízezredik látogatót köszöntötték szerda délután a soproni Munkácsy-kiállításon. Ekkora érdeklődés a városban legutóbb, az 1980-as években Szász Endre, Amerigo Tot és Szervátiusz Tibor tárlatánál volt – összegzett Horváth Zoltánné, a szervező Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. igazgatója.
Egy öttagú soproni család vehette át azt az ajándékcsomagot, amely a tízezredik látogatónak járt. „Már terveztük egy ideje, hogy megnézzük a kiállítást, de csak most volt időnk. Úgy gondoltuk, ez jó családi program lesz iskola, óvoda után. A gyerekeknek előzetesen annyit mondtunk, hogy egy ismert magyar festő munkáit láthatják, az élményeket pedig otthon megbeszéljük” − mondta az édesanya, Bolla-Kiss Márta.
A december 15-én nyílt tárlatra naponta százötven-százhatvanan voltak kíváncsiak. Legalább ennyi, sőt valamivel talán több érdeklődőre számítanak még a hétvégén is, amikor búcsúzik a Pákh-gyűjtemény Soprontól. Szombaton ezért meghosszabbított nyitva tartással, éjfélig fogadják a látogatókat – emelte ki Horváth Zoltánné.
A soproni Munkácsy-kiállításra 37 mű érkezett. Vidéki helyszínen ennyi Munkácsy-festményt még nem láthatott a közönség. A tárlat az Ásító inason kívül olyan ismert alkotásokat is felvonultat, mint a Készülődés a papa születésnapjára és a Cigányok az erdő szélén. Része a kiállításnak Hans Temple és Rippl-Rónai József Munkácsy Mihályról készített arcképe is.
A Munkácsy-művek kedvéért volt, aki Debrecenből, Budapestről utazott a hűség városába, s osztrák, szlovák és orosz vendégei is voltak a tárlatnak. Akadt, aki háromszor nézte meg a kiállítást.
Sopronból Békéscsabára költöztetik a tárlatot, aztán Münchenbe, Sanghajba és Moszkvába.