Ferences és világsztár – hol itt a probléma?

Budapesti koncertje előtt az MNO-nak exkluzív interjút adott Alessandro Brustenghi ferences testvér.

Alessandro Brustenghi 9 évesen ismerkedett meg a zenéléssel, közelebbről a dobokkal. Tizennégy esztendős korában aztán jött a zongora és az orgona, illetve a kóruséneklés, de szólókarrierre ekkor még nem gondolt. 21 éves korában csatlakozott a ferences rendhez Assisiben, ahol asztalosként, ácsként is dolgozott – ma is restaurál középkori, hordozható orgonákat. Gyönyörű tenor hangjának híre eljutott Mike Hedges-ig, a U2 produceréig, aki felajánlotta neki, hogy egyházi zenei lemezt készíthet a legendás Abbey Road-i stúdióban. A 2012-ben megjelent album londoni felvételeinek készítése előtt ült először repülőgépen.

Alessandro testvér énekesi tevékenységének bevételeit a ferences rend jótékonysági tevékenységére fordítja szerte a világon. „Otthona” az Assisitól délre fekvő Porciunkula, itt alapított először szerzetesközösséget Szent Ferenc. 

A mostani jótékonyság „tárgyához”, Szentkúthoz a hely úgy kapcsolódik, hogy Szent Ferenc halála előtt meghagyta, hogy legyenek kisebb zarándokhelyek is, így alakultak ki az első búcsújáró helyek, amilyen Porciunkula és Szentkút is. A felújítás alatt álló mátrai ferences bázis lelkiségben, vendégszeretetben és zarándokhelyként is példaképeként tekint Porciunkulára. Magyarországi programja szerint koncertje után a szentendrei és az esztergomi ferences gimnáziumban találkozik diákokkal.

A bazilikában 19.30-kor kezdődik a koncert csütörtökön este.

– Milyen műfajokban utazik, és mivel szélesítené még a repertoárját azért, hogy az ön által képviselt üzenet mindenkihez eljusson?
– A megjelent CD-m előtt csak világi zenével foglalkoztam: operával, nápolyi dalokkal, klasszikus olasz „slágerekkel”. De érdekelt a pop, a rock, még akkor is, ha az én hangom nem kifejezetten erre való. Azt szoktam mondani, hogy a szép zene szép, a műfaj mindegy.

– Konkrétumokat nem sokat tudunk, de állítólag vannak önnek magyar ősei is...
– Tíz-tizenegy éves gyerek voltam, amikor egy spanyolországi rokonom levelet írt nekünk. Az állt benne, hogy rendelkezésre állnak olyan dokumentumok, amely alapján királyi udvarban élő, azt hiszem bárók voltak az elődeim. Ez úgy az 1200-as évek közepén lehetett, ekkor Jolánta, a magyar király lánya Katalóniába utazott az ottani herceghez, az ő kíséretéhez tartoztak az őseim. Később a család egy része Olaszországba költözött. Ez egy tizenegy-tizenkét éves gyerek számára olyan, mintha Arthur király történetébe csöppenne. Ezért is vágytam rá mindig, hogy idejöjjek Magyarországra. Most tehát egy álom vált számomra valóra.

– Tehát először jár itt. Mivel nagy zenefogyasztónak tűnik, érdekel, folytatott-e szakirányú előtanulmányokat nálunk, kapcsolatba került-e valakivel a magyar „kollégák” közül.
– Kodály Zoltánt ismerem. Mármint úgy értem, a művein túl nagyon tisztelem azt a munkát, amit ő véghez vitt, az egész életművét. Ő is szerette a történelmet, a hazáját és a gyökereit, mint ahogy én is.

– Jó eséllyel ön most a világhír felé halad, de énekesként. Mi a helyzet a többi ferencessel? Van más is, aki valamiben ennyire jó? Kire figyeljünk?
– Én nem kerestem, hogy így legyen... Mi, ferencesek abból indulunk ki és úgy élünk, hogy elfogadjuk a dolgokat, ahogyan vannak. Hogyha Isten így akarja, akkor így lesz. Ha mást akar, akkor máshogy lesz. Vannak egyébként köztünk más énekesek is, de orgonisták, karmesterek és rock-, illetve heavy metal énekesek, rapperek ugyanúgy. Vannak festők és szobrászok is; Szent Ferenc és a művészet társai egymásnak. Azt mondja, Isten maga a szépség, ennek a szépségnek pedig a művészet is kifejezőeszköze.

– Kellett-e választania valaha a szerzetesség és az éneklés között?
– Nem. Mindkettőt gyakorolhatom egyszerre. De ha egy napon azt kérnék tőlem, hogy hagyjam abba az éneklést, nem jelentene számomra problémát. Én nem azért vagyok szerzetes, mert énekelek.

– Azzal viszont, hogy utazgat és koncertezik, valamiféle menedzserre szüksége lehet. Ez belefér a ferencességbe?
– Nekem nincs menedzserem, nem is lehet. Engedelmességi fogadalmat tettem Istennek és az elöljáróimnak, ami ezt nem teszi lehetővé. A szervezés úgy zajlik, hogy a ferences testvérekkel együtt intézzük a dolgokat.

– És mi a helyzet a U2 útjait egyengető Mike Hedges-szel?
– A vele való találkozásom nagyon szép volt, az isteni gondviselés adta. Ő az első CD producere volt, egy zseniális ember. Nagy zenész, olyan, aki képes előre tekinteni.

– Tényleg mindenhová eljut, amit csinál... Óvatosan kérdezem, találkozott-e rosszallással, irigységgel az egyházon belül?
– Igen, volt ilyen is, de nagyon kevés. Legfőképpen egyébként is én magam kérdőjelezem meg saját magamat, de keresem a párbeszédet is, az alkalmat, hogy megismerjem mások véleményét. Negatív reakciók inkább kívülről jöttek, mert sok ember szerint összeegyeztethetetlen az, hogy az ember szerzetes, és hogy járja a világot, népszerűségre tesz szert. De ez félreértés! A népszerűség és a ferencesség jegyesek.

– Félre ne értse, de ön jóképű ember. Hogyan kezeli a rajongóit, akik nyilvánvalóan sok esetben fiatal nők?
– Igen, vannak helyzetek... Tudni kell rólam, hogy én nagyon félénk vagyok, nem túlságosan közlékeny. Ha azt látom, hogy egy helyzet kicsúszna az ellenőrzésem alól, akkor inkább elkerülöm. Van, amikor nem könnyű.

– Példaképnek mennyire érzi magát?
– Én?

– Igen.
– Szerintem nem vagyok jó énekes, de még csak jó szerzetes sem. Remélem viszont, hogy elérem az elégséges szintet, ha a két dolgot összeadjuk. Nem én vagyok példakép, én csak rámutatok a példaképre, Jézus Krisztus az.

Alessandro testvér YouTube-csatornája: