Az olaszoknál nagy siker volt, de meglehetősen nemzeti belügynek tűnik a könnyed szórakoztatás jegyében fogant A Plebejus herceg, amelynek alapszituációja számtalan más filmből is ismerős lehet. Adott egy gazdag hercegnő és az utca népét reprezentáló suttyó, akik minden ellentét ellenére végül egymásra találnak.
A miértek és hogyanok megválaszolása mellett olaszos temperamentum és némi közönségesség hozza lendületbe Alessandro Siani filmjét, amelynek ő a rendezője és a főszereplője is.
A britek mindig is nagy hangsúlyt fektettek történelmük mozgóképes dokumentálására, és botrányok, forradalmak, uralkodók, miniszterelnökök mellett előszeretettel és büszkén kalandoznak történelmi léptékekben is. Ezek a filmek zömében hitelesen idézik meg a közeli vagy távoli múltat, bár egy-két száz év távlatába visszamenni az időben arrafelé nem nagy kunszt, tekintve a helyi műemlékvédelem kiemelkedő teljesítményét.
Most korunk egyik legjobb brit művésze, Ralph Fiennes áll be a szigetország irodalomtörténetének csodálói közé, és a remek – nem utolsósorban kétszeres Oscar-jelölt – színész 2011-es rendezői debütálása után ezúttal másodszor huppanva a rendezői székbe, Charles Dickens életének egyik legpikánsabb fejezetét vitte vászonra.
Fiennes Shakespeare Coriolanusának megrendezésével már bizonyította készségét a hiteles kulisszák és történelmi atmoszféra megteremtésére – valamint a kettős terhelés elviselésére is: akkor is, most is főszerepet vállalt saját történelemóráján.
Dickens irodalmi alapanyagai folyamatosan örökzöld témát jelentettek a számtalan filmfeldolgozásnak, ezúttal viszont maga a személy került a fókuszba, ráadásul egy társadalmi tabu nézőpontjából. Kevésbé ismert, a korban pedig egyenesen titkolt tény, hogy Dickens gyakorlatilag elhagyta feleségét egy nálánál évtizedekkel fiatalabb lány kedvéért. Hiába volt a rajongott író a kor legnagyobb közéleti személyisége, a társasági élet központja, a felolvasások királya, ezt még neki sem nézte volna el a közvélemény, ezért Dickens mindent megtett a szerető titokban tartására.
Fiennes mellett Felicity Jones is príma, és mások mellett Kristin Scott Thomas is szerepelt még a jelmezeiért Oscar- és BAFTA-díjra is jelölt kosztümös moziban.
A spanyol kultrendező, Álex de la Iglesia hatalmas sikert aratott 2010-ben Velencében, ahol őrült bohócokkal nyert három díjat (Egy őrült szerelem balladája). A Bűbáj és kéjelgés nem kevésbé szürreális mese egy csapat lúzer és csóró exférjről, akik végső elkeseredésükben bankrablónak állnak, de persze ezzel az akcióval is felsülnek. Menekülés közben egy emberevő boszorkákkal teli erdőn kell keresztülvergődniük magukat.
Kell-e még folytatni? Vizuálisan egyedülálló ámokfutás 18 éven felülieknek és nyitott gondolkodásúaknak. A Spanyol Filmakadémia (8 Goya-díj) és a hazai közönség imádta.
1979-ben a Kramer kontra Kramerben Dustin Hoffman és Meryl Streep briliánsan mutatta be, mivé válhat két, egykor egymást szerető ember a válóperes tárgyaláson, főleg ha közös kisgyerekük megtartása a tét. Bő harminc évvel később a Maisie tudja hasonló felállást választ, ám továbblép az alaphelyzeten.
Jelen társadalmunkban a jelek szerint csak részben fontos egy elhelyezési per megnyerése, de a gyerek felnevelése, megtartása már nem annyira vágyott program. Ezt tapasztalja meg a kis Maisie, aki fölött előbb marakodnak válófélben lévő szülei, majd a láthatási idő formálódása után egyre inkább érdeklődésüket vesztik a gyerek iránt, akinek sokkal inkább új partnereik lesznek a gondozói.
Steve Coogan és Julianne Moore főszereplésével készült amerikai független film az erősebb sodorból.
George Clooney A hatalom árnyékában és a Jó estét, jó szerencsét! rendezéseivel bizonyította, hogy a kamerán innen és túl is kiemelkedő tehetség. Clooney számára egyébként is nagyon fut a szekér, és a sztár meglehetősen jó kézzel nyúl a témákhoz és szerepekhez. Ezért is dupla csalódás a Műkincsvadászok, amelyben egy második világháborús amerikai különítmény az európai műkincseket igyekszik megmenteni a német kapzsiság elől.
A Műkincsvadászok minden sztárja (Matt Damon, Bill Murray, John Goodman) ellenére is szentimentális és giccses védőbeszéd, amelyből hiányzik a háborús kalandtörténetek fineszessége, a hitelességre törekvés és némi eredetiség a tematika korábbi darabjaihoz képest. A Clooney-rajongókat ez nyilván nem tántorítja el, de azért érdemes készülni a méretes csalódásra.
Másodvonalba szorult nevekkel turbózta fel Paul W. S. Anderson legújabb, ókori katasztrófa-kalandfilmjét, a Pompejit. Carrie Anne-Moss, Kiefer Sutherland is játszik az akció- és horrorfilmek szenátoraként utazó rendező 3D-s opuszában, amely a Herkules legendája után három héttel keresi a közönségét.
A kaptár-filmek, az Alien vs. Predator és a két Halálfutam után ezúttal gladiátorok közreműködésével lehetünk szemtanúi a vulkánkitörésnek, amely Pompeji pusztulását okozta. A mostani film szerint a város megérdemelten bűnhődött, bár voltak ártatlanok, akik igyekeztek túlélni az Armageddont.
