Kosztolányi és Csáth magánéletéről hitelesen

Nem túl rózsás a magyar irodalmi klasszikusok helyzete. Pontatlanul kerülnek be a kulturális emlékezetbe.

Nyáry Krisztián Így szerettek ők című kétkötetes irodalmi szerelmes történetei bebizonyították, hogy az olvasókat még mindig érdekli Babits, Ady, vagy éppen Kosztolányi. A klasszikusok kimozdíthatók az elefántcsonttoronyból. Nem mindegy azonban, hogyan csaljuk ki őket onnan. A szenzációhajhász bulvársztorik érdekesek, de vajmi keveset árulnak el az alkotóról. A Kosztolányi-életmű kritikai kiadásának újabb kötete, a Kalligramnál megjelent levelezése bizonyítja: ahhoz, hogy hiteles képet alkothassunk egy jelentékeny szerzőről, nem elég annyit tudni, kivel, mikor és hányszor bújt ágyba.

Kosztolányi az 1945-öt követő ideológiai támadások hatására – mint polgári dekadens – jó időre margóra szorult, a nyolcvanas években aztán eljött az életmű reneszánsza: hamarosan az egyik legizgalmasabb magyar szerzőként tekintettek rá. Fénye mára megkopni látszik, sokaknak csupán kötelező olvasmány, semmi több. És még annak is pontatlan. Mint Mészáros Sándor, a pesti Kalligram főszerkesztője lapunknak elmondta, Kosztolányi legtöbb ma elérhető műve rossz szövegváltozatot tartalmaz. Különösen érvényes ez az Édes Annára, amelynek hibás kiadásai a politikai cenzúra és a kiadói hanyagságok eredményei. Sajnos Juhász Gyula, Ady és Babits munkásságát leszámítva jelentős alkotóink életművének kritikai kiadásai még váratnak magukra.

Ezt hivatott megváltoztatni a Magyar Tudományos Akadémia és az ELTE bölcsészkarának közös kutatócsoportja által összeállított és a Kalligram gondozásában megjelenő kritikai sorozat. A munka 2007-ben kezdődött az Országos Tudományos Kutatási Alapprogram (OTKA) támogatásával, többek között az „új” Édes Anna, a Pacsirta és a Kosztolányi spanyol fordításait tartalmazó kötet is megjelent.

Csáth Géza

Fotó: OSZK

Az író fiatalkori levelezését – 1901-től 1907-ig – tartalmazó kiadvány a sorozat hetedik kötete. A halála előtti beszélgetőfüzetek szövegei mellett talán ez a legizgalmasabb azok számára, akik az alkotó embert keresik a művek mögött. Ez persze felveti a kérdést, milyen mélységig van jogunk betekinteni valaki életébe, főleg ha az illető azt írja öccsének egyik levelében: „ csak Brenner Jóska olvashatja el kívüled; a tartalom a legnagyobb titok pecsétje alatt őrizendő.” Az élmény azonban, hogy tetten érjük a klasszikusban a hús-vér embert, elfeledteti az aggályokat. Valóságos aranybánya a kötet, mint egy korabeli Facebook, amely részletesen mutatja be a Nyugat nagy nemzedékének fiatal éveit, az alkotók teljes hálózatát felrajzolva.

Gimnazista korától követhetjük végig Kosztolányi eszmélését első kötetének megjelenéséig. Mindeközben megismerjük a kor polgári világát, az író szülőhelyét, Szabadkát, Budapestet, egyetemi kalandozásainak helyszínét, Bécset. Találkozunk Juhász Gyulával, Kosztolányi unokaöccsével, Csáth Gézával, de Lengyel Menyhért, Gárdonyi és Ady is felbukkan a levelekben. A legárnyaltabb képet Babits és Kosztolányi kapcsolatáról kapunk, a szövegek jó része kettejük levélváltása. Művészet, szerelmek, közélet, történelem. Mint egy levél-, történelmi és kalandregény egyben. Még akkor is izgalmas kiadvány, ha tudjuk, hogy elsősorban a tudományos kutatás céljait szolgálja.

Hasonlóan értékes szöveg a Magvető és a PIM közös kiadásában megjelent Csáth Géza-napló, amely az író gyermek- és ifjúkori bejegyzéseit tartalmazza 1897-től 1904-ig. A szintén szabadkai Csáth, vagyis Brenner József, Kosztolányi Dezső unokatestvére a magyar irodalom különös alkotója. Művészetére sötét árnyékként vetül tragikus élete. Az orvosként praktizáló író a tízes évek elején rászokott a morfiumra, amelynek később rabjává vált, idegállapota folyamatosan romlott. 1919 őszén lelőtte a feleségét, és öngyilkosságot kísérelt meg; megmentették, később megszökött, majd újabb elfogásakor méreggel végzett magával.

Novelláiban – paradox módon – az elmúlás, az elme torz játékai, a kábulat és a hallucináció példátlan harmóniáját figyelhetjük meg. Ami életében nem sikerülhetett, azt a művészetben tökélyre fejlesztette. De hogy jutott el a gyilkosságig és az öngyilkosságig? Természetesen erre a kérdésre is választ keresünk naplófeljegyzéseinek első kötetéből, még akkor is, ha a szövegeket gyermekként kezdte el írni, és a bejegyzések első negyede leginkább az időjárással és az iskolai teendőkkel foglalkozik.

Akárcsak Kosztolányi levelezése esetében, itt is végigkövethetjük a művésszé érés első állomásait. Ahogy a tőmondatoktól – „latinórán igeragozásból feleltem” – eljut az íróság gondolatáig: „Az olvasó – aki író is egy személyben, e följegyzéseket immár hiányosnak találja. Attól tart, hogy szakítania kell e könyvvel, és arra szorítkoznia, hogy életének minden nevezetes mozzanatát nyomtatásra adja.”

Tudományos célokra szánták, de mindenki nyugodt szívvel kezébe veheti a köteteket, ha szeretne többet megtudni a századelő polgári világáról, az egyetemi és irodalmi életről, a művésszé válás folyamatáról, vagy egyszerűen csak kíváncsi az írók – hiteles forrásból származó – magánéletére.

(Az ajánlóképen Kosztolányi Dezső látható. Fotó: Wikipedia)