Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének javaslata szerint kikerülhet az államfő által kifogásolt rendelkezés az MMA-törvény módosításából. Áder János még decemberben küldte vissza megfontolásra a parlamentnek a Nemzet Művésze díjat létrehozó törvénymódosítást.
A köztársasági elnök indoklása szerint a december 9-én elfogadott módosításban szereplő rendelkezés, miszerint kivételes méltánylást érdemlő esetben a díj bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélt művésznek is adományozható – függetlenül attól, hogy mentesült-e az elítéléshez fűződő jogkövetkezmények alól –, nem felel meg annak a társadalmi elvárásnak, hogy egy ilyen rangos elismerést kizárólag olyanok kapjanak meg, akik a maguk művészeti területén nyújtott kimagasló teljesítményen túl törvénytisztelő állampolgárként is méltók a címre.
Az Országgyűlés tavaly Balog Zoltán javaslatára 272 igen szavazattal, 50 nem ellenében fogadta el az MMA-ról szóló 2011-es törvény módosítását, amelynek alapján a Nemzet Művésze díjat előzőleg Kossuth-díjjal kitüntetett művészek kaphatják meg, feltéve hogy elmúltak 65 (a tánc- és a cirkuszművészek 50) évesek.
Mesterházy Attila és Bárándy Gergely MSZP-s képviselők a Horthy-szobrok állításának tilalmáról nyújtottak be határozati javaslatot, amely mellett a beterjesztők távollétében Hiller István érvelt. Mint hangsúlyozta: Horthy kormányzósága idején zsidótörvényeket fogadtak el, és a halálba küldtek Magyarországon menedéket nyert zsidó és nem zsidó embereket. Ez alól a felelősség alól az sem mentesíti a kormányzót, hogy fellépett a budapesti zsidóság védelmében – fűzte hozzá.
Novák Előd és Pörzse Sándor (Jobbik) hozzászólásában felvetette: az MSZP tavaly a hazája ellen fegyvert fogott Horn Gyulának emelt szobrot, és a szocialisták nem sérelmezték azt sem, hogy Kádár Jánosnak szobrot lehetett állítani.
L. Simon László, a bizottság fideszes elnöke a szimbolikus viták kerülésére hívta fel politikustársait, úgy vélekedett ugyanakkor, hogy egy szoborállítási tilalmat sok más történelmi személyiségre – így Szálasira, Rákosira vagy Kádárra – is ki lehetne terjeszteni.