– Milyen a zsűri munkája itt, Berlinben?
– Nagyon nehéz. Nem igazán szoktam ilyen feladatokat vállalni, nem veszek részt zsűrikben. Nem szeretem a versenyt, a filmek ilyetén összehasonlítását, filmkészítőként ugyanis látom a háttérben elvégzett munka hatalmas mennyiségét. Nem is mondanám, hogy most kritizáljuk egymás között a filmeket. Sokkal inkább meghallgatjuk egymás véleményét, megbeszéljük a látottakat.
– Honnan jött az ötlet, hogy szuggesztív rendezőként dokumentumfilmet készítsen Noam Chomskyról?
– Chomsky munkássága nagy részét a Massachusetts Institute of Technologyben töltötte, ahol jelenleg is professor emeritus. Ott találkoztam vele, ahol közelebbről ismertem meg a politikai nézeteit és munkásságát. Nagyon magával ragadott a tudása, ezért szerettem volna filmet készíteni róla.
– Chomsky ismerte az ön munkásságát?
– Nem, nem hinném, hogy bármit tudott volna rólam, de a titkárságán ismertek és nagyon szerették a filmjeimet, és szerintem ez volt a legnagyobb segítség, hogy a film létrejöhessen. Hogy úgy mondjam, az ajánlásom a rajongókon múlt. Ezt a filmet viszont megnézte Chomsky, sőt háromszor is látta, és hálás volt érte, valamint értékelte a technikai kivitelezését is.
– Hogyan lehet felkészülni Noam Chomskyval való beszélgetésre?
– Mindenekelőtt természetesen újraolvastam néhány könyvét, néhány anyagán kifejezetten nehezen hámoztam át magamat, s volt, amelynek a magyarázatát nem is értettem. Emellett persze kérdésekkel készültem: elképzeltem a beszélgetés menetét, alakulását, amihez rajzoltam egy fát, leágazásokkal, hosszabb-rövidebb ágakkal a témák lehetséges terjedelmének függvényében. Érdekes, hogy az előkészületek ellenére nagyon ideges voltam, amikor találkoztam vele, de szerintem bárki más hasonlóképpen viselkedett volna. Mégiscsak egy prominens személyiségről van szó, nem akárkiről! Először egy szó sem jött ki a számon, és ezt muszáj volt megmagyaráznom neki, ezért mondtam is, hogy elnézést, de teljesen zavarban vagyok. A film készítésekor nehézséget okozott, hogy időről időre visszatért a saját személyes életére, s nem volt könnyű a gondolatait követni. Ráadásul önmagát egy teljesen átlagos embernek tartja, akivel semmi különös nem történt életében, és ezzel nem könnyű mit kezdeni, ismerve az eredményeit, a kutatásait. Azért sem volt egyszerű a munkám, mert hiába próbáltam megfogni, Chomsky igazi szkeptikus, aki elutasít rengeteg mindent, így a kommunikáció nem is volt egyszerű vele. Időben néhány hónap különbséggel vettük fel az interjút, amely összesen körülbelül három órát tartott.
– Volt olyan kérdés, amit nem mert feltenni?
– Szívesen kérdeztem volna például Michael Jacksonról, de szerintem ez kívül esett volna az érdeklődési körén. Sőt, azon is meglepődtem, hogy amikor például az asztrológiáról beszéltünk, úgy éreztem, nem érdekli annyira a beszélgetés ama része. Emellett érdekes volt a vallásokról beszélni vele, ahol nem volt olyan kritikus, mint vártam. Nagyon érdekelt emellett a véleménye az emlékezetről, hogy mi történik az első emlékek előtt. És persze a nyelvvel kapcsolatos nézetei, hogy miképp és hogyan fejlődik ki az emberben a nyelvérzék és nyelvi fogékonyság.
– A film utómunkája, vágása rohamtempóban zajlott. Egyrészt a projekt összeért egy másik filmje forgatásával, másrészt félt attól, hogy Chomsky esetleg meghal, mielőtt meg tudná mutatni neki, és még az édesanyja is kórházba került. Hogy tudott eközben szakmailag stabil és megingathatatlan maradni?
– Az édesanyám depresszióban szenved, amelynek a gyógyítása hosszabb folyamat, így a korházból ki-be járt az elmúlt hónapokban, ez nem könnyítette meg a magánéletemet. Őszintén? Az egészet úgy fogtam fel, mint egy viccet. Mindig is tartottam attól, hogy ez egy soha el nem készülő mozi lesz. Rohanás a készítéskor, a félsz, hogy meg tudjam mutatni neki mielőtt meghal, és mielőtt elvesztem a hitemet a projektben. Másrészt nem tagadhatom le, hogy nagyon szórakoztató is volt, mert hatalmas szabadságom volt a készítéskor, csak magam voltam, és senki nem mondta meg, mit és hogyan kellene tennem. Ehhez képest a játékfilmkészítéskor minduntalan kompromisszumokat kell kötnöm, mindig áll mögöttem valaki, akinek véleménye van, akihez igazodnia kell a munkámnak.
– Filmjei alapján apolitikusnak nevezhetnénk. Érdekes módon, amikor Chomsky elkezd politizálni, és erősen kritizálja például a francia kormányt, ön egyszer csak félbeszakítja, mondván, túl lehangoló a téma.
– Nem vagyok apolitikus, a barátaim körében kifejezetten politikus vagyok. Főképp, mert úgy gondolom, hogy az olyan időkben, mint manapság, amikor lassan egyetlen nagy cég irányítja a világot, ki is kell fejezni a véleményünket. Ami a filmet illeti, azért nem mondanám, hogy véget vetettem a politikai beszélgetésnek. A koncepció szerint mentünk végig a témákon, és Chomsky kifejtette a francia politika rossz irányba tartását. Szó esett a holokauszttagadásról, valamint a szólásszabadság korlátozásáról is. Főleg az antiszemitizmus kérdése tragikus manapság, és ezzel kapcsolatban is akartam Chomskyn keresztül emberiességet közvetíteni a néző felé. Ezért is fontosak a családdal kapcsolatos részek, hogy Chomskyt, az embert is láthatjuk. Főképp, mert humánussága még engem is meglepett: fantasztikus az érzékenysége az emberek iránt. Egy ponton túl viszont muszáj volt más irányba terelni a beszélgetést, mert a film keretei és a beszélgetés idő szűke miatt nem lehetett két órán át csak politikáról beszélni.
– Az animáció mint koncepció a dokumentumfilmben kezdetektől fogva a film része volt? Így akart ellépni a beszélő fejes dokutól?
– Rengeteget rajzolok, arcokat, embereket, és a kézi rajz a művészetem része, ezért már az elejétől fogva tudtam, hogy animációval kevert technikájú lesz a dokumentumfilm. Aztán néhány találkozásunk után kristályosodott ki bennem az absztrakt animáció használata, amellyel illusztrálhatnám a komplex gondolatokat és teóriákat. Ezt aztán Chomskynak is jeleztem, mutattam neki néhány mintát az elképzeléseimről, valamint korábbi hasonló rövidfilmjeimből néhányat, és nem volt ellenvetése. Az az igazság, hogy az ambícióm nem is a Chomsky által elmondottak magyarázása, kommentálása volt, hanem a néző számára komfortosabbá tenni a film nézését. Gondoljon bele, ha egy ilyen formátumú ember csak beszél és beszél, egy idő után óhatatlanul elveszti a nézőt, aki nem tud megfeszítetten koncentrálni egy beszélő fejre. Egyébként ezt a korlátot még az animációval együtt is éreztem, ezért nem merült fel bennem egyetlen pillanatig sem, hogy másfél óránál hosszabb legyen a film. Egy másodperccel sem kellene hosszabbnak lennie, és ez a hossz egyébként az animációs filmeknél is limit. Másrészt annak kifejezésére is törekedtem, hogy elmondjam, íme, itt egy grafikai, vizuális szakmából érkező ember és egy gondolkodó, és kettejük találkozása miképp valósulhat meg szakmaiság megjelenítésével. Néha persze azért kommentálom az elhangzottakat, de olyan gyorsan beszél, olyan tempóban változik a beszélgetés, amit lehetetlen lett volna lekövetni az animációval.
– Nagyon nehéz. Nem igazán szoktam ilyen feladatokat vállalni, nem veszek részt zsűrikben. Nem szeretem a versenyt, a filmek ilyetén összehasonlítását, filmkészítőként ugyanis látom a háttérben elvégzett munka hatalmas mennyiségét. Nem is mondanám, hogy most kritizáljuk egymás között a filmeket. Sokkal inkább meghallgatjuk egymás véleményét, megbeszéljük a látottakat.
– Honnan jött az ötlet, hogy szuggesztív rendezőként dokumentumfilmet készítsen Noam Chomskyról?
– Chomsky munkássága nagy részét a Massachusetts Institute of Technologyben töltötte, ahol jelenleg is professor emeritus. Ott találkoztam vele, ahol közelebbről ismertem meg a politikai nézeteit és munkásságát. Nagyon magával ragadott a tudása, ezért szerettem volna filmet készíteni róla.
– Chomsky ismerte az ön munkásságát?
– Nem, nem hinném, hogy bármit tudott volna rólam, de a titkárságán ismertek és nagyon szerették a filmjeimet, és szerintem ez volt a legnagyobb segítség, hogy a film létrejöhessen. Hogy úgy mondjam, az ajánlásom a rajongókon múlt. Ezt a filmet viszont megnézte Chomsky, sőt háromszor is látta, és hálás volt érte, valamint értékelte a technikai kivitelezését is.
| Fotó: Europress/AFP |
– Mindenekelőtt természetesen újraolvastam néhány könyvét, néhány anyagán kifejezetten nehezen hámoztam át magamat, s volt, amelynek a magyarázatát nem is értettem. Emellett persze kérdésekkel készültem: elképzeltem a beszélgetés menetét, alakulását, amihez rajzoltam egy fát, leágazásokkal, hosszabb-rövidebb ágakkal a témák lehetséges terjedelmének függvényében. Érdekes, hogy az előkészületek ellenére nagyon ideges voltam, amikor találkoztam vele, de szerintem bárki más hasonlóképpen viselkedett volna. Mégiscsak egy prominens személyiségről van szó, nem akárkiről! Először egy szó sem jött ki a számon, és ezt muszáj volt megmagyaráznom neki, ezért mondtam is, hogy elnézést, de teljesen zavarban vagyok. A film készítésekor nehézséget okozott, hogy időről időre visszatért a saját személyes életére, s nem volt könnyű a gondolatait követni. Ráadásul önmagát egy teljesen átlagos embernek tartja, akivel semmi különös nem történt életében, és ezzel nem könnyű mit kezdeni, ismerve az eredményeit, a kutatásait. Azért sem volt egyszerű a munkám, mert hiába próbáltam megfogni, Chomsky igazi szkeptikus, aki elutasít rengeteg mindent, így a kommunikáció nem is volt egyszerű vele. Időben néhány hónap különbséggel vettük fel az interjút, amely összesen körülbelül három órát tartott.
– Volt olyan kérdés, amit nem mert feltenni?
– Szívesen kérdeztem volna például Michael Jacksonról, de szerintem ez kívül esett volna az érdeklődési körén. Sőt, azon is meglepődtem, hogy amikor például az asztrológiáról beszéltünk, úgy éreztem, nem érdekli annyira a beszélgetés ama része. Emellett érdekes volt a vallásokról beszélni vele, ahol nem volt olyan kritikus, mint vártam. Nagyon érdekelt emellett a véleménye az emlékezetről, hogy mi történik az első emlékek előtt. És persze a nyelvvel kapcsolatos nézetei, hogy miképp és hogyan fejlődik ki az emberben a nyelvérzék és nyelvi fogékonyság.
– A film utómunkája, vágása rohamtempóban zajlott. Egyrészt a projekt összeért egy másik filmje forgatásával, másrészt félt attól, hogy Chomsky esetleg meghal, mielőtt meg tudná mutatni neki, és még az édesanyja is kórházba került. Hogy tudott eközben szakmailag stabil és megingathatatlan maradni?
– Az édesanyám depresszióban szenved, amelynek a gyógyítása hosszabb folyamat, így a korházból ki-be járt az elmúlt hónapokban, ez nem könnyítette meg a magánéletemet. Őszintén? Az egészet úgy fogtam fel, mint egy viccet. Mindig is tartottam attól, hogy ez egy soha el nem készülő mozi lesz. Rohanás a készítéskor, a félsz, hogy meg tudjam mutatni neki mielőtt meghal, és mielőtt elvesztem a hitemet a projektben. Másrészt nem tagadhatom le, hogy nagyon szórakoztató is volt, mert hatalmas szabadságom volt a készítéskor, csak magam voltam, és senki nem mondta meg, mit és hogyan kellene tennem. Ehhez képest a játékfilmkészítéskor minduntalan kompromisszumokat kell kötnöm, mindig áll mögöttem valaki, akinek véleménye van, akihez igazodnia kell a munkámnak.
| |
| Fotó: Europress/AFP |
– Nem vagyok apolitikus, a barátaim körében kifejezetten politikus vagyok. Főképp, mert úgy gondolom, hogy az olyan időkben, mint manapság, amikor lassan egyetlen nagy cég irányítja a világot, ki is kell fejezni a véleményünket. Ami a filmet illeti, azért nem mondanám, hogy véget vetettem a politikai beszélgetésnek. A koncepció szerint mentünk végig a témákon, és Chomsky kifejtette a francia politika rossz irányba tartását. Szó esett a holokauszttagadásról, valamint a szólásszabadság korlátozásáról is. Főleg az antiszemitizmus kérdése tragikus manapság, és ezzel kapcsolatban is akartam Chomskyn keresztül emberiességet közvetíteni a néző felé. Ezért is fontosak a családdal kapcsolatos részek, hogy Chomskyt, az embert is láthatjuk. Főképp, mert humánussága még engem is meglepett: fantasztikus az érzékenysége az emberek iránt. Egy ponton túl viszont muszáj volt más irányba terelni a beszélgetést, mert a film keretei és a beszélgetés idő szűke miatt nem lehetett két órán át csak politikáról beszélni.
– Az animáció mint koncepció a dokumentumfilmben kezdetektől fogva a film része volt? Így akart ellépni a beszélő fejes dokutól?
– Rengeteget rajzolok, arcokat, embereket, és a kézi rajz a művészetem része, ezért már az elejétől fogva tudtam, hogy animációval kevert technikájú lesz a dokumentumfilm. Aztán néhány találkozásunk után kristályosodott ki bennem az absztrakt animáció használata, amellyel illusztrálhatnám a komplex gondolatokat és teóriákat. Ezt aztán Chomskynak is jeleztem, mutattam neki néhány mintát az elképzeléseimről, valamint korábbi hasonló rövidfilmjeimből néhányat, és nem volt ellenvetése. Az az igazság, hogy az ambícióm nem is a Chomsky által elmondottak magyarázása, kommentálása volt, hanem a néző számára komfortosabbá tenni a film nézését. Gondoljon bele, ha egy ilyen formátumú ember csak beszél és beszél, egy idő után óhatatlanul elveszti a nézőt, aki nem tud megfeszítetten koncentrálni egy beszélő fejre. Egyébként ezt a korlátot még az animációval együtt is éreztem, ezért nem merült fel bennem egyetlen pillanatig sem, hogy másfél óránál hosszabb legyen a film. Egy másodperccel sem kellene hosszabbnak lennie, és ez a hossz egyébként az animációs filmeknél is limit. Másrészt annak kifejezésére is törekedtem, hogy elmondjam, íme, itt egy grafikai, vizuális szakmából érkező ember és egy gondolkodó, és kettejük találkozása miképp valósulhat meg szakmaiság megjelenítésével. Néha persze azért kommentálom az elhangzottakat, de olyan gyorsan beszél, olyan tempóban változik a beszélgetés, amit lehetetlen lett volna lekövetni az animációval.
