Bővült a történelmi emlékhelyek köre

47-re emelkedett a történelmi emlékhelyek száma Magyarországon.

Grund
2014. 03. 30. 9:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Eötvös József Collegiumot Eötvös Loránd fizikus alapította 1895-ben magasan képzett középiskolai tanárok kinevelése céljából. Az Eötvös József Collegium a Gellért-hegyen található, 1910-ben átadott épületét Alpár Ignác tervezte, falai között a magyar szellemi élet számos képviselője tanult. A háború előtt a magyar szellemi elit nevelő intézménye volt, ahonnan országunk nagyjai és tudósai indultak útjukra. A háború után, a hatvanas évektől újjászervezett intézmény is számos tudóst és kiválóságot adott hazánknak, ma az ELTE szakkollégiumaként működik.

A Mezőtúri Református Kollégiumot, a Tiszántúl fontos kálvinista központját Wittenbergben tanult prédikátorok alapították 1530-ban. Muzeális értékű könyvtára mintegy 16 ezer kötetből áll. A kollégium és könyvtára az alapítása óta eltelt közel fél évezred alatt mindvégig az Alföld meghatározó szellemi központja volt. 1948-ban államosították, majd a gimnáziumi képzést is megszüntették, amely csak az után indult újra, hogy a református egyház 1992-ben visszakapta az intézményt.

Szatmárcsekén állt Szatmár vármegye egyik legrégebbi családja, a Kölcseyek egykori kúriája. Itt élt 1815-től 1838-ban bekövetkezett haláláig Kölcsey Ferenc, itt írta a magyar nemzeti himnusszá vált versét. Síremléke a szatmárcsekei temetőben található.

A Ludovika Akadémia Pollack Mihály tervei alapján, 1830 és 1836 között épült, klasszicista stílusú épület, mely 1872-től a magyar honvédtisztképzés színteréül szolgált. 1945 után tisztképző lett, illetve felsőoktatási intézménynek, majd a Magyar Természettudományi Múzeumnak adott otthont. 2014-től a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusaként áll a köz szolgálatában.

A Magyar Tudományos Akadémia megalapítására gróf Széchenyi István az 1825. évi országgyűlésen birtokainak egyévi jövedelmét ajánlotta fel. Az intézmény a 19. századi magyar nemzetépítés kiemelkedő fóruma lett, eszméje a reformkor és a modern Magyarország születésének központi gondolata, a mai napig állandó hivatkozási pont.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.