– A HitRock zenekar korábban saját dalaival, lemezeivel jócskán bizonyított. Mégis, mi szüksége lehet egy patinás, népszerű hardrock bandának arra, hogy Pink Floyd-szerzeményeket játsszon ahelyett, hogy végigjárja a megkezdett utat?
– Füchsel Tibor: Megpróbáltuk. 1998-ban lemezen kiadtuk azokat a dalokat, amelyeket korábban, a nyolcvanas években nem volt alkalmunk megjelentetni. Közben egykori énekesünk Tóháty Laci, Puttony is hazatért, ha turnén nem is, de jó pár koncerten eljátszottuk a jól ismert szerzeményeinket – szép sikerrel. Ám, mégsem szerettünk volna itt megállni, úgy gondoltuk, szükség van új, XXI. századi elvárásoknak, minőségi követelményeknek megfelelő dalokra. Ebben már nem volt egység a zenekaron belül; előbb tagcserék következtek, aztán kiderült, hiába játszottuk fel stúdióban az új nótákat, időközben a hard rockkal foglalkozó kiadók is megszűntek. Koncertjeinken a saját dalok közé néha becsempésztünk egy-két Pink Floyd-klasszikust, amelyet a publikum nagy tetszéssel fogadott. A vén csavargó című balladánkat is így vezettük fel, majd közönségünk unszolására egyre többet vettünk fel a repertoárba. Az első áttörés 2004-re tehető; az akkor még létező Budapest Televízió felkérésére élő, egyenes adásban nyomtunk egy Pink Floyd-számokból álló koncertet. A sikerre való tekintettel, vokalista lányokkal bővítettük a zenekart, nevünket HitRock Pink Floyd Tribute Bandre változtattuk, és igyekeztünk minél több látványelemet bevonni az élő előadásokba.
– Bese Jozefák László: 2005 végére már szükségesnek látszott még egy gitáros bevonása a munkába. Puskás István személyében – ajánlatomra – kitűnő hangszeres került a csapatba, aki zenetanárként képes átfogni, átlátni a zenei összképet, valamint a szükséges szakmai ismeretekkel is rendelkezik. Nem utolsó sorban elkötelezett Pink Floyd-rajongó és -szakértő, akinek határozott és működőképes víziója van arról, miképp lehet és érdemes e dalokat előadni. Érkezése, a névcsere, valamint a koncepcióváltás után fokozatosan kialakult a Hungarian Pink Floyd Show zenekar ma érvényes felállása és programja. Hosszú évek kemény munkája után, 2012 körül a produkció ismét felsőbb osztályba lépett.
– Mi adja a Pink Floyd-dalok átütő erejét, amelyek máig hatnak?
– B. J. L.: Az egyszerű dallamokból, melankolikus harmóniákból építkező zseniális összkép, amelyhez döbbenetes hatású vizuális művészet járul: lemezborítók, plakátok, színpadképek, háttérfilmek, füst, köd, lézer, színpadfények, felfújható gumilények, klipek. Hatásában mindezek gondolatébresztő, társadalomkritikus szövegekkel kiegészülve maradandó élményt, benyomást keltenek a közönségben.
A Pink Floyd korát megelőző, összművészeti, multimédiás produkciója társult már kortárs balettel, dupla zenei szvittel kísért „art rock” színpadi performansszal, atonális, kortárs zenei, elektronikus hangszerelési kísérletekkel, művészfilmekkel. Úgy gondolom, a Floyd-életműben fellelhető elemek találkozhatnak a közönség személyes ízlésével, érdeklődési körével, akár a mindennapi életünkhöz kapcsolódó kérdésekkel. A Pink Floyd zenéje biztosan nem megy ki a divatból, értékálló.
– Az értékállóság mellett műveikben, de leginkább az élő előadásokban bizonyos politikai állásfoglalás is megjelenik. Roger Waters közismert baloldalisága mennyire egyeztethető össze a koncertjeiken felvonultatott monstre látvánnyal, illetve csúcstechnikával?
– B. J. L.: Roger Waters, másokkal ellentétben, komolyan gondolja a baloldaliságot, nem ismer tabukat, nem mér kettős mércével. Minden, szerinte azt „kiérdemlő” vallási, etnikai vagy épp politikai csoportosulás a célkeresztjébe kerülhet. Valamennyi létező fal ellen megfogalmazza nemegyszer kemény kritikáját. A korrupcióellenes harc elkötelezett híveként ennek hangot is ad a maga eszközeivel. A Pink Floyd és Waters szólópályája egyaránt látványcentrikus, amely valóban sok pénzbe kerül. De hát progresszív rock drága műfaj. Az általuk megfogalmazott fontos üzenetek a bekerülési költségek ellenére is célba találnak, gondolatokat ébresztenek, vitákat generálnak.
– Az igényesen kimunkált, pszichedelikus dalok színvonalas megszólaltatása bármely „utánjátszó” csapatnak komoly kihívást jelent. Ragaszkodtok, illetve a közönség elvárja-e tőletek a hűséges interpretációt, vagy maradt némi mozgástér arra, hogy saját egyéniségetek is megjelenjen az emblematikus szerzeményekben?
– F. T.: A Pink Floyd-dalok interpretációjakor a hűséges megszólalás érdekében igyekszünk megtalálni az eredeti hangszíneket, a harmóniákat, soundokat. Azáltal, hogy mi kezeljük a hangszereket, a mi énekhangunk hallatszik a hangszórókban, óhatatlanul bennük rejlik a saját egyéniségünk, tudásunk. Ezáltal megkülönböztethetőek vagyunk. tribute-zenekar létünkre meglehetősen szűk mozgástérrel rendelkezünk, hiszen a név és a színvonal kötelez bennünket a hangulat visszaadására. Érdekes módon a Pink Floyd zenéje közel sem bonyolult harmóniavilágú, és emészthető. Ám a felépítés és a hangszerelés, valamint a muzsikusok egykori szerencsés egymásra találása, együtt munkálkodása létrehozta azt a hangzásvilágot, amely a zenekart zseniálissá teszi.
– B. J. L.: Egyrészt David Gilmour utánozhatatlan gitársoundja, hajlításai és orgánuma eleve kizárják a hamisítatlan, egy az egyben másolást. Ezért mindig nagyon furcsán érzem magam, ha valahol „autentikus Pink Floyd tribute” előadásról esik szó. Másrészt a Floyd munkamódszere szerint az új dalokat többféle módon is kipróbálták a koncerteken, így a szerzemények folyamatosan változtak, alakultak; majd a folyamat legvégén a készre csiszolt darabokat lemezre rögzítették. Azt hiszem, akiknek valóban fontos a Pink Floyd szellemisége, azok bátran hozzányúlnak a dalokhoz és változtathatnak bizonyos részeket, hiszen ők maguk is ezt tették.
– Köztudott, hogy a Pink Floyd zenéje nagyszerűsége és megszólalása mellett nagy súlyt – és nem mellesleg jelentős összegeket – fordít a látványra. A szakmai és anyagi körülményeket, lehetőségeket-korlátokat figyelembe véve, miként lehet ezt a monumentalitást átültetni a hazai viszonyokra?
– F. T.: Korlát nagyon sok van. Magyarországon tíz fellépési helyből nyolc alkalmatlan erre a produkcióra. Vigaszként szolgáljon, hogy a Pink Floyd hasonló gondokkal küzdött. A problémát úgy oldottuk meg, hogy mindent lekicsinyítettünk. Például a dobfelszerelésük látványos és monumentális, ennek ellenére dobosunk, Pozsonyi Tibor úgy állította össze a magáét, hogy felfelé építkezik, ezért nem foglal nagy helyet. Az elvállalt fellépéseket minden alkalommal bejárás előzi meg, mérőszalaggal a kezünkben centiméterről-centiméterre feltérképezzük a rendelkezésünkre álló területet.
– B. J. L.: Szintén egy konkrét példa, hogy az egyik Pink Floyd-kiadvány promóciós ötletét alapul véve, amelyen a dobozos LP-gyűjtemény borítóképeit karcsú nők hátára festették, mi belső világítású kirakatbabákkal valósítottunk meg hasonló színpadi látványt. Ezek a háttérvetítéshez és a fényshow-hoz egyaránt illeszkednek. Alkalmazunk kisméretű lézerágyút, robot, valamint hagyományos lámpákat, fénytörő, tükrös diszkógömböt, UFO-lámpát, de nem hagyhatjuk ki a füstgépet sem. Az alkalmazott show-elemek és felszerelés a koncerthelyszín, illetve a színpad méreteinek függvénye.
– Merre jártatok a világban ezzel a programmal?
– B. J. L.: Határainkon túl, többek között Felvidéken, Erdélyben, Lengyelországban, Németországban, de Hollandiában is. Belgiumban nagyjából kétezer-ötszáz néző előtt a Spa Tribute Festival nagyszínpadán főműsorként aratott zajos sikert a Hungarian Pink Floyd Show. Magam részéről a külhoni előadások közül a 2007-es osztrák turnéra, Löbenre emlékszem vissza legszívesebben. A műsor befejeztével a lelkes közönség percekig felállva tapsolt. Az ütemes „Un-gar-isch, Un-gar-isch” rigmus felejthetetlen élmény számomra!
– Mára állandó klubot üzemeltettek, amelynek színpadán gyakorta neves muzsikusok vendégeskednek. Ezek szerint létezik átjárás a különböző stílusok között, vagy a zenész kollégák ebben a műfajban is egyszerűen „csak” kipróbálják magukat?
– F. T.: Bármilyen zenészt felkérünk a közreműködésre, kihívásnak tekinti. Úgy tűnik, a Pink Floydot még mindig misztifikálják. Tavaly többek között Lugosi László a Beatrice egykori gitárosa lépett fel velünk, de nálunk vendégeskedett a lovreckes Kárpáti Zoltán Zalán, a Marooned „torka” Csányi Csaba, de Takáts Tamás és Takáts Máté is. Legutóbb az omegás Benkő László, valamint Jankai Béla állt a billentyűk mögé. Ma már annyian jelentkeznek, hogy kénytelenek vagyunk várólistát összeállítani, és akkor még nem beszéltünk a klubon kívüli nagykoncertjeink sztárvendégeiről.
– B. J. L.: A klubéletet kettéválasztanám: egyrészt létezik egy több mint két évtizedes múltra visszatekintő, önálló Magyar Pink Floyd Klub, amely különböző „egyéb”, nem élőzenés programokat kínál. A másik, „a közös klub”, amelyben a zenekarral közös rendezvényeket bonyolítjuk. Itt az alkalmanként más és más műsorhoz kapcsolódó vendégek, multimédiás anyagok teszik teljessé a klubesteket. Ezek az úgynevezett tematikus estek nagyon átgondolt és felépített struktúrával valósulnak meg.
– Az angol „anyacsapat” hivatalosan 1965-ben alakult és harminc éven át ontotta lemezeit, s tarolt különböző monstre koncerteken. Azóta több generáció is kicserélődött a küzdőtéren. Mit mondhat a Pink Floyd zenéje a mai tizen-huszon éves korosztálynak?
– F. T.: Népes családomon teszteltem elsőként a Pink Floyd muzsikáját, akikre nagy hatást gyakorolt. Ebből kiindulva a magyar fiatalsággal minden további nélkül el lehetne fogadtatni ezt a zenét, sőt a kemény ősrockot is, ha ebben a média partner lenne. Ez a korosztály csupán a szülők hanglemez, vagy hanghordozó gyűjteményére hagyatkozhat, mert nincsen más fórum, ahol a zenei gyökerekkel megismerkedhetnének. Érdekes példa, mikor az A fal című album legismertebb dalát játszottuk, amelyet a rádió gyakrabban forgatott, a fiatalok meglepetéssel vették tudomásul, hogy ez is Pink Floyd-zene.
– B. J. L.: Ugyanazt, mint a korábbi fiataloknak, hiszen ez a zene, produkció, kortalan. Mióta a beat és progresszív zene létezik, generációk nőttek fel, de a fiatalok kultúrigénye szinte semmit sem változott. Egy részük az értékes kultúrára éhes, míg mások megelégszenek a konzumszeméttel, az agymosással. Míg előbbiek egy része rátalál a Floydra, más részük egyéb értékekből választ magának valót. Utóbbiak pedig azt a silány menüt fogyasztják, amelyet a multik és a bulvármédiumok eléjük öntenek.
– A Pink Floyd-muzsika értékeinek megőrzésével és terjesztésével missziót vállaltok, vagy ne használjunk nagy szavakat és jelentsük ki, hogy a Hungarian Pink Floyd Show egy nagyszerű nosztalgiazenekar, amely inkább szórakoztatni akar?
– F. T.: Szó sincs nosztalgiáról! A rockzene lassan hatvanéves, amely azóta beépült az egyetemes zenekultúrába. Mi rockzenekar vagyunk, akik ezt az örökzölddé vált muzsikát népszerűsítjük koncertjeinken. De nem nosztalgiából dolgozunk, hanem azért, mert ezeket a műveket akár ötven év múlva is meg lehet szólaltatni. Klasszikussá váltak, mint Beethoven Ötödik szimfóniája.
– B. J. L.: Szerintem egyiket sem. Számunkra a Pink Floyd életmű élő, maradandó, máig ható, megőrzendő érték. Társadalomkritikus üzenete pedig aktuálisabb, mint valaha. Úgy gondolom, legfőbb cél a gondolatébresztés, emellett a kultúrörökség ápolása kimondatlanul is megjelenít valamilyen értékrendet. Ebből következik, hogy nem a Pákó vagy Győzike jellegű „produkciókért” rajongunk. Mi nem Stohl Buci Koppányát tekintjük origónak.
– A jobb napokat látott zenekar komoly múlttal és a hazai körülmények között kiszámítható jelennel rendelkezik. De mit hozhat a jövő?
– F. T.: A közeli jövő: remélhetőleg folyamatos koncertezést. Legközelebb 21-én, pénteken, márciusi klubnapunkon, a PeCsa Kávézóban találkozhatnak a zenekarral azok, akik szeretik a Pink Floyd zenéjét. Olyan projektről van szó, amelynek hazai vonatkozásai mellett külföldön is van létjogosultsága. Ezért választottunk nemzetközileg is értelmezhető zenekarnevet: Hungarian Pink Floyd Show. Reményeim szerint ez majd akkor is tovább él, ha mi már kiöregszünk, ezt a zenét sokáig szeretnénk életben tartani. A csapatot dobosunkkal, Pozsonyi Tiborral alapítottuk, aki az eddigiekben is elévülhetetlen érdemet szerzett a felszerelés és a logisztika területén. Puskás István, aki jelenleg is a csapat zenei motorja, pedig majd tovább hajtja a szerkezetet. Mert meg fogja találni azokat az embereket –, ahogyan mi is megtaláltuk – akik tovább viszik ezt a projektet.
– B. J. L.: A gyakorlati része úgy néz ki, hogy ez az alkotóközösség eddig minimum háromszáz megtanulható dalt hagyott az utókorra, emellett legalább tucatnyi színpadi mű, konceptalbum, performance vár még feldolgozásra. Tehát sok-sok évre van még teendőnk.
