Nőt erőszakoló szovjet katona szobra: ejtve a vád

Megszüntetik az eljárást a terhes nőt megerőszakoló szovjet katona szobrának alkotójával szemben.

Szathmáry István Pál
2014. 03. 13. 17:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly október 12-án Bohdan Szumczyk, a helyi művészeti egyetem 26 éves végzős hallgatója egy olyan szobrot állított fel a város egyik közismert helyszínén – az évtizedek óta ott látható, a várost „felszabadító” szovjet katonáknak emléket állító T–34-es tank szomszédságában –, amely egy terhes nőt megerőszakoló, orosz egyenruhát viselő katonát ábrázol. Lakossági bejelentés alapján a rendőrség – arra hivatkozva, hogy a szobor megosztó – eltávolította a Komm Frau című műalkotást.
Az incidenst követően a lengyelországi orosz nagykövet, Alekszandr Alekszejev is nemtetszésének adott hangot, és kifejezte: a szobor sérti az oroszok érzéseit. Az alkotó nyilatkozatot adott ki: semmiféle agressziót vagy gyűlölködést nem szeretett volna kiváltani a szobor elkészítésével, épp ellenkezőleg, az igazságot kívánta kimondani, és a háború, valamint a háború alatt elkövetett bűntettek kérdésére felhívni a figyelmet.
A bíróság a felmentés indoklásában arra hivatkozott, hogy a kihágás ténye attól függ, ki az, aki nyilvánosan megsérti a közerkölcsöket, vagyis ebben az esetben magának a művésznek kellett volna olyasmit elkövetnie nyilvánosan, ami alapján perbe fogható lenne. A bíróság szerint ebben a konkrét esetben a kérdés az volt, hogy vajon a szobor köztéri kiállítását lehet-e kihágásként értelmezni.
A testület nyilatkozata is egyértelművé tette, hogy az alkotás tartalma a lehető legdrámaibb és sokkoló formában érinti az ember szexuális szféráját. Ugyanakkor abba a kontextusba helyezve, amelynek a közelében látható szovjet tank is a része, a néző figyelme egyértelműen arra a mondanivalóra összpontosul, amelyet az alkotó szeretett volna kifejezni a művével, vagyis a helyi német származású női lakosok orosz katonák által elkövetett tömeges megerőszakolására.
A bíróság úgy ítélte meg: naturalizmusról és drámaiságról mindenképpen, vulgarizmusról és obszcenitásról viszont egyáltalán nem lehet beszélni a mű esetében – már csak azért sem, mert a test intim részei nem láthatók. Az indoklás arra is kitér, hogy a szobor által megragadott jelenet elsősorban az erőszakot, és nem a szexualitást helyezi az előtérbe.
A döntés indoklása a gdanski bíróság során arra is kitért, hogy Lengyelországban a mai napig tabutémának számít a nők elleni nemi erőszak kérdésköre, és a háború során elkövetett nemi erőszak témája is csak az utóbbi időszakban kezdett gyakrabban felbukkanni a közéleti viták sorában. A Komm Frau pedig ennek a vitának a része, egy erős és határozott hang a szólamban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.