Szemtanúk szerint találkoztak is a pápával az általános audiencián, amit a Paramount stúdió és a szuperprodukció olaszországi forgalmazója megerősített.
A színész a Twitteren fotót is közölt a téren összegyűlt emberekről, és megemlékezett arról, hogy a szerdai nap Szent József ünnepnapja és az apák napja.
Az Oscar-díjas színész, kollégái és a pápa közötti külön találkozóról napok óta keringtek híresztelések a világsajtóban. Federico Lombardi szentszéki szóvivő azonban úgy nyilatkozott: nincs beütemezve az egyházfő napirendjébe a külön találkozó. Hírek szerint a Vatikán mindenképp meg akarta akadályozni, hogy a pápa személyét marketingcélokra használják fel a bibliai témájú alkotás népszerűsítésében.
A Noét március 28-án mutatják be az Egyesült Államokban. Három arab ország már a premier előtt betiltotta a szuperprodukciót, mert az iszlám nem engedi a próféták ábrázolását. A Paramount stúdió azzal számol, hogy további mozlim országok is követik majd Katar, Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek példáját.
A 125 millió dollárból készült filmben − amelyben a Korán is fontos szerephez jut − Russel Crowe mellett az ugyancsak Oscar-díjas Anthony Hopkins és Jennifer Connelly is játszik.
A magyar mozikban a Noé már március 27-én látható lesz.