Szentkuthy műveinek külföldi reneszánsza annak is köszönhető, hogy egy elhivatott amerikai kiadóvezető, Rainer J. Hanshe beleszeretett Szentkuthy Miklós munkásságába. Saját, fiatal kiadója, a Contra Mundum Press először egy, majd öt kötet kiadására kötött szerződést. Ebből a Széljegyzetek Casanovához és Az egyetlen metafora felé című könyv már meg is jelent az Egyesült Államokban. Mindkettőről több angol és amerikai lap, például a Times Literary Supplement is közölt recenziót. Tompa Mária szerint ennek igazán örült volna Szentkuthy Miklós, aki az 1930-as évek óta lelkes olvasója volt a lapnak.
„Rainer J. Hanshe úgy tartja számon Szentkuthy Miklóst, mint a világirodalom egyik legfontosabb 20.századi szerzőjét. Azt mondja: egyetlen íróval sem összehasonlítható, sem Prousttal, sem Joyce-szal, kilóg mindenfajta meghatározás alól. A szerző rendkívüli egyénisége is vonzotta, de főleg az írásmódja. Úgy véli – és több könyvismertetésben is ezt olvashatjuk –, ezek a művek megváltoztatják a 21. századi irodalom alakulását. A kötetek zseniális angolra fordítója, Tim Wilkinson most fordítja a Prae első részét, amely a remények szerint idén ősszel megjelenik” – meséli Tompa Mária.
Rainer J. Hanshe török és német kapcsolatait is felhasználja Szentkuthy Miklós külföldi megismertetésére. Így született meg a szerződés az isztambuli Aylak Adam török kiadóval, aki szintén a Széljegyzetek Casanovához című regényt fogja elsőként megjelentetni, várhatóan idén ősszel.
„Nagyon érdekes ennek a kötetnek a története – mondja Tompa Mária. – Mikor 1939-ben először megjelent, erkölcsi okokból elkobozta a rendőrség, és bezúzták. Most pedig a francia, a spanyol, a portugál, az amerikai kiadó is ezt a könyvet jelentette meg először Szentkuthy életművéből. Először talán a történet pikantériája miatt érdeklődnek ennyire a mű iránt. Pedig Szentkuthy Miklós regényében azt is hangsúlyozta, hogy Casanovának kicsit félrehordott a sorsa: tudományos pályára vágyott, de valószínűleg csak saját maga hitt a tudományok iránti tehetségében, és persze elsodorták az érzelmi kalandok. Casanova személyének pszichológiai, tudományos vonulatáról sokat ír Szentkuthy, de tulajdonképpen róla is szól ez a könyv. Rainer J. Hanshe jelenleg Berlinben él, és tárgyal a Sinn und Form folyóirat főszerkesztőjével Szentkuthy-novellák, esszék és regényrészletek megjelentetéséről. Így idővel talán megszülethet a német fordítás, amelyről korábban azt gondoltuk, hogy először lát majd napvilágot.”
Tompa Mária szerint nehéz válaszolni arra a kérdésre, hogy miért nem született meg a német fordítás korábban, ahogy arra is, hogy voltaképpen miért hallgatnak a magyar irodalomtörténészek a külföldön mostanában egyre magasabban jegyzett szerzőről.
„Része az igazságnak, hogy a művei nehezen olvashatóak. Meg aztán Szentkuthy az állandó éberség megtestesítője. Meg akarta ismerni önmagát, szerette a misztikát, de nem szerette a miszticizmust. Szerette például Hamvas Bélát, de nem szerette a keleti misztika túlburjánzását az életművében. Úgy gondolta, a keleti filozófiákon keresztül kevésbé ismerheti meg magát a nyugati ember, számára ennek az útja a kereszténység. De a miszticizmus andalító, és ezt sokan szeretik, élnek is vele. Szentkuthy viszont ennek az ellenkezője. Az olvasót készteti gondolkodásra, hogy ő is teremtsen, alkosson. Fontosabb nála a gondolkodás, vagyis a folyamat, mint a gondolat, vagyis az eredmény.”
Elmondása szerint a nagy irodalomtörténészeink inkább azzal indokolják a csöndet, hogy Szentkuthy nem teremtett iskolát, de szerinte ez mellébeszélés, mert például Ottlik Géza sem teremtett iskolát. Volt olyan irodalomtörténész is, akitől azt a választ kapta erre a kérdésre: „Ez a mi nagy felelősségünk.” De ennél tovább nem jutottak.
Ez igaz volt a német kiadásra is, amely húsz éve folyamatosan napirenden van, de Szentkuthyt Tompa Mária véleménye szerint olyannyira nem propagálta senki német nyelvterületen – akár könyvvásárokon, akár másutt –, hogy az már feltűnő. A kutatók, akik Szentkuthyval foglalkoznak, mind középkorúak vagy fiatalok.
„A Szentkuthy-művek magyarországi visszhangja valóban gyengének tűnik, ha arra gondolunk, hogy halála óta tizenhat kötetet rendeztem sajtó alá” – mondja Tompa Mária. Szentkuthy Miklósnak sok könyve maradt hagyatékban, de a szerkesztő elmondása szerint soha nem azért, mert az író a fióknak írta volna őket.
„Valahogy elnyomta egyik kézirata a másikat, mint erdőben a nagyobb fák a fiatal magoncokat. A tizenkilenc évesen írt Barokk Róbertet azért nem adta ki, mert gyerekkori regénynek tartotta, és közben 1934-re kész lett első nagy műve, a Prae. A Narcisszusz tükre című regénye is azért merült feledésbe, mert elkészült Az egyetlen metafora felé, és azt fontosnak tartotta azonnal kiadni, mondjuk röviden: a Prae igazolására. Azt nem tudjuk, az Ágoston olvasása közben olvasónapló miért maradt kéziratban annak ellenére, hogy más írásai tanúsága szerint maga is fontosnak tartotta. Még most is négy könyve van kéziratban, egy regény, két kisregény és egy nyolcvanas években írt töredék.”
A kéziratokat a Petőfi Irodalmi Múzeum őrzi, ahogy a Szentkuthy-naplókat is. Az író szinte folyamatosan írt naplót egy életen át, ennek nagy részét – az 1948 után születetteket – halálától számítva ötven évre titkosította. Az ezelőtt írt feljegyzéseket viszont csak huszonöt esztendőre, így ezeket tavaly ünnepélyesen felbonthatták a múzeumban. Szentkuthy halálának 25. évfordulójára a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Szentkuthy Miklós Alapítvány nemzetközi szimpóziumot rendezett. Rainer J.Hanshe a Hyperion című Internetes folyóiratának 300 oldalas különszámát Szentkuthynak szentelte.
„Szentkuthy tudta magáról, hogy impresszionista alkat. Ha valakire dühös volt, csúnya dolgokat írt róla a naplójába, másnap megbánta, és a korrekciót is lejegyezte. Nem akarta megsérteni a naplóban szereplő személyeket vagy utódaikat, ezért titkosította a naplókat” – meséli Tompa Mária. Mióta hozzáférhető a feljegyzések egy része, sokan megkérdezik tőle, milyen a napló.
„Többrétegű, a művekhez képest rendkívül tömör szöveg. Amit eddig elolvastam belőle, nagyon érdekes volt. Fény derült például arra, hogy a Bezárult Európa, amely regényként indul, miért folytatódik ötven oldal után váratlanul egy naplóval. 1949. szeptember 6-án szakad meg a történet. Ezen a ponton azt írta Szentkuthy, hogy történt vele valami borzalmas dolog. De ennek a részleteiről a regény nem tájékoztat. A naplóból derül ki, hogy amikor hazajött Londonból, menesztették az állásából, közveszélyes munkakerülő lett, bármikor elvihette a rendőrség.”
Ezenkívül elterjedt a hír, hogy kerületében a budai villákból kilakoltatják a lakókat, és pártfunkcionáriusok családját költöztetik a helyükre. Elképzelte, hogy kilakoltatják, elveszik a könyvtárát, kitelepítik egy kis faluba, és vége az életének. Iszonyatos félelem tört rá. Itt éreztem, hogy a naplója mennyire életdús leírás. A naplók nagy része majdnem pszichoanalitikus lejegyzés. Az egész élete rendkívül színesen benne van: mindennapok, találkozások, jellemek, történelem, politika, művészet, irodalom, filozófia, szerelem.”
A szerkesztő szerint a napló első része is több ezer oldalt tesz ki, így megjelentetése hosszú időbe telhet. A kutatókat viszont a kéziratok rendezése után hamarosan az anyag közelébe lehet engedni.
