A nagykövet, Doug Varone – és a tánc

Az amerikai kortárs tánc nagykövetét kérdeztük – Doug Varone társulata a Műpában lép fel.

Son
2014. 04. 26. 6:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Először vendégszerepelnek Magyarországon, mi alapján állította össze a műsort?
– Szerettem volna megmutatni, hogy mi hogyan gondolkodunk a táncról. A koreográfiáim egyszerre megrendítőek, végtelenül érzelmesek és rendkívül absztraktak. Az a három koreográfia, amelyet most láthat a magyar közönség, a hátunk mögött lévő két évtized legfontosabb pillanatait, koreográfusi stílusom alakulását mutatja meg. A Boats Leavinget 2006-ban készítettem az Amerikai Táncfesztiválra. Érzékeny előadás, amelynek a lelke az Arvo Pärt kórusműve, a Te Deum. Ez a mű a távozás, az elbúcsúzás metaforája, elmélyült utazás. Életünk során számos embert – rokont, szerelmet, barátot – kell különböző okok miatt elengednünk. És egyszer nekünk is magunk mögött kell hagynunk földi létezésünket. A Rise húsz évvel ezelőtt készült: olyan, mint egy festmény, mégis ez a legdinamikusabb előadás a három közül. John Adam lendületes zenéje, a Fearful Symmetries (Félelmetes szimmetriák) inspirálta. A színpadon megszülető energiák révén állandó változás jellemzi. A színek, a testek, a mozdulatok elmozduló építkezése ez.

– A legizgalmasabb talán a The Bench Quartet lesz, amelyet a Martha Graham társulat felkérésére készített tavaly Graham ikonikus, 1930-as szólójának, a Lamentationnek (Merengés) reflexiójaként.
– Hasonló dinamikájú etűdöt próbáltam felépíteni, de kortárs hangnemben. Kodály Zoltán műve helyett Ravel zongoradarabját, a Gaspard de la nuit-t használtam aláfestésként. A magányos nővel szemben négy férfit állítottam a középpontba, az ő belső érzelmi utazásuknak lehetünk tanúi. Igazi kihívás volt: egy padra komponált, korlátozott helyzetből, a magányos merengésből, amely a bánatról szól, kellett kirajzolni a saját történetem: az emberi kapcsolatokról szól, arról, hogy mennyire szükségünk van egymásra, egymás érintésére. A pad az én esetemben csak kiindulópont volt.

– Gyermekként rajongott az MGM musicalfilmjeiért, Fred Astaire és Ginger Rogers párosáért, vágya volt, hogy a Broadway-n szerepelhessen. Hatással vannak mostani munkájára ezek a tapasztalatok?
– Ezek a második világháború után készült filmek menekülési útvonalat jelentettek az akkori embereknek a realitástól. Gyerekként hittem, hogy a világ tényleg úgy működik, mint a Táncoslábú rekrutákban vagy a Dalol a flottában, hogy miközben az édesanyámmal vásárolunk, bármikor táncra perdülhetnek az eladók vagy mi magunk. Ezt a fajta spontaneitást őrzöm magamban, és ez visszaköszön a munkáimban is. Sokszor olybá tűnhet, hogy a táncosok improvizálnak, de pontosan felépített, tűpontosan kidolgozott mozgássorokból épülnek fel a darabjaim.

– Pályája elején tagja volt a Martha Graham és a Lar Lubovitch társulatnak. A különböző technikák hogyan hatottak saját mozgásvilágának kidolgozására?
Formanyelvem alapját a klasszikus balett adja, hiszen enélkül nem létezhet tánc. A klasszikus technika révén születhet meg egy táncosban a biztos testtudat. Hiszem, hogy ennek birtokában lesz képes minden más mozgásnyelvet elsajátítani. Graham és Lubovitch metódusa révén a lendületet, a szabadságot, a ritmussal való játékot tanultam meg.

– Koreográfusként mi motiválja leginkább?
– Olyan előadásokat szeretek készíteni, amelyekben a nézők ténylegesen magukra ismerhetnek, amelyekben újraélhetik létezésük legfontosabb momentumait, amely rámutat arra, kik is vagyunk mi most.– A legnagyobb operatársulatokkal dolgozott együtt, rendezett a Metropolitanben, a washingtoni operában. Mit követelnek meg ezek a munkák?
– Amikor az első felkérést kaptam a Salome koreografálására, egyáltalán nem ismertem az operák működését, szabályrendszerét. Fogalmam sem volt, milyen törvények szerint működnek ott a dolgok. Rájöttem, hogy modern táncosként nagyon új, izgalmas megvilágításba helyezhetem az opera műfaját. Ezek a munkák nekem nem a táncról, hanem a megértésről szólnak, hogy dramaturgiailag milyen mozgásokat kíván meg az adott történt. Úgy tapasztaltam, az énekesek nagyon nyitottak erre a fajta gondolkodásra. A mozdulatokban rejlő jelentésekre koncentrálok: teljesen más megvilágításba kerülhetnek az események, ha az énekesek mozdulatai átgondoltan vannak felépítve.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.