Bodrogi Gyula nyolcvanéves

Ma ünnepli nyolcvanadik születésnapját a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Bodrogi Gyula, a nemzet színésze.

Grund
2014. 04. 15. 10:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bármilyen meglepő, Bodrogi Gyula néptáncosként kezdte a pályáját, 1951-től három évig a SZOT együttesének szólótáncosa volt. Amúgy Budapesten született 1934-ben.1954-ben vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, diplomáját 1958-ban kapta meg.

Első szerződése a József Attila Színházhoz kötötte, az angyalföldi társulathoz több mint húsz évig hű maradt. 1982-ben a Vidám Színpadhoz került, ahol volt színész, művészeti igazgató, igazgató-rendező, 1996 és 2002 között pedig a Vidám Színpad Kht. ügyvezető igazgatója, 2002-ben a Vidám Színpad örökös tagjává választották.

2003-ban Jordán Tamás igazgató meghívására a Nemzeti Színházhoz szerződött, amelynek azóta is tagja. 1975 óta tanít a Színház- és Filmművészeti Főiskolán (2000 óta Egyetemen).

 

A pályakezdő Bodrogi Gyula elsősorban kortárs és klasszikus darabok karakterszerepeit játszotta, de hamarosan felfedezték komikusi tehetségét is, ettől kezdve ő lett az úgynevezett könnyű műfaj egyik legjellegzetesebb képviselője. Muzikalitását, kiváló tánctudását zenés-táncos darabokban kamatoztathatta. Emlékezetes alakításai: Napóleon (Sardou A szókimondó asszonyság című darabjában), Böffen Tóbiás (Shakespeare Vízkeresztjében), a francia király (Kacsóh Pongrác János vitézében), Peacock (Brecht Koldusoperájában), Bálint (A Hubay–Vas–Ránki szerzőtrió Egy szerelem három éjszakájában), Seress Rezső (Müller Péter Szomorú vasárnapjában), Julien, a fogorvos (Barillet–Grédy A kaktusz virágában). Mint rendező is szívesebben nyúlt a habkönnyű, elsősorban zenés darabokhoz.

 

Könnyed természetességének és elmélyült jellemábrázolásának köszönhetően filmszínészként is hamar a közönség kedvence lett. Első filmjét, a Külvárosi legendát Máriássy Félix rendezte 1957-ben, ezután szinte évente forgatott. Emlékezetes filmje volt a Házasságból elégséges (ebben akkori felesége, Törőcsik Mari volt partnere), a Hattyúdal, a Húsz óra, a Tanulmány a nőkről, a Fuss, hogy utolérjenek, a Szépek és bolondok, a Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét?. A Szerencsés Dánielben megtört családapát alakított, ő volt az Idő van mogorva üdülőgondnoka, a Titánia, Titánia, avagy a dublőrök éjszakájában négyes főszerepben brillírozott, elnyerve a legjobb férfialakítás díját a svájci Vevey-ben 1989-ben, majd 1991-ben a bulgáriai Gabrovóban.

A 2000-es években is több moziban szerepelt, így például A mohácsi vész, az Üvegtigris és Magyar vándor című filmekben. Legnépszerűbb szerepei a televízióhoz kötődnek. Az ő rekedtes hangján szólalt meg Süsü, a jószívű egyfejű sárkány, a Kérem a következőt Csőrmestere és a Vuk kárörvendő varjúja. A Linda című nagy sikerű sorozatban ő alakította a címszereplő édesapját, a mai napig kedvelt szereplője a különféle show-műsoroknak és kabaréknak.

Bodrogi Gyuláról köztudott, hogy szenvedélyes vadász. Hobbijáról 1993-ban A vadász néha főz is címmel könyvet jelentetett meg, amelyben legkedvesebb vadásztörténeteit és receptjeit adta közre. 2009-ben jelent meg Irka-firka című kötete, amelyben naplórészletek, rádióműsorokba szánt írások, aforizmák idézik fel a művész tizenhét főiskolai fegyelmijének történetét, színházi emlékeit, emlékezetes tanárait és pályatársait.

Művészi munkájáért számos rangos elismerést kapott: 1962-ben és 1967-ben Jászai Mari-díjat, 1973-ban érdemes művész, 1983-ban kiváló művész címet. 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével, 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 2007 óta a Nemzet Színésze kitüntető cím birtokosa. 2009-ben a XIII. kerület díszpolgárává választották, a nyíregyházi Vidor fesztiválon életműdíjjal jutalmazták. 2012-ben a Prima-díjat és a Prima Primissima Közönségdíját vehette át, 2013-ban Szenes Iván-életműdíjat kapott.

Bodrogi Gyula ma is aktív, a Nemzeti Színházban a Johanna a máglyán című darabban Lisztes molnárt, Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékában Ádámot alakítja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.