MacLaine 1972 és 1977 között nem filmezett, inkább utazgatott, politizált, könyveket írt. Bejárta Kínát, Kubát, Japánt, Pakisztánt és Indiát, az általa rendezett Az ég másik fele – Kínai emlékirat című dokumentumfilmjéért Oscarra jelölték. A filmvászonra visszatérve az 1977-es, Fordulópont című drámában visszavonult balett-táncost alakított, a szerepbe saját élettapasztalata alapján teljesen bele tudott helyezkedni.
A csúcsra 1983-ban a Becéző szavak című filmmel ért fel, amely meghozta a filmszakma legnagyobb elismerését: a legjobb női főszereplő kategóriában átvehette az Oscar-díjat. Öt évvel később újabb Golden Globe-ot kapott a Madame Sousatzka című zenés darabért. 1989-ben az Acélmagnóliákban Julia Roberts oldalán egy állandóan rosszkedvű és folyvást gyanakvó idősödő nőt játszott, bevallottan nagy élvezettel, mert szavai szerint ezekből a tulajdonságokból jó adaggal rendelkezik.
2000-ben rendezőként is bemutatkozott a Bruno című filmmel, ennek hőse egy kisfiú, aki nem tud és nem is akar olyan lenni, mint a többiek. Shirley MacLaine túl hetvenedik évén is keresett maradt, korának megfelelően idősödő asszonyokat játszott a Földre szállt boszorkányban és az Azt beszélik című vígjátékban, 2008-ban a koros Coco Chanelt alakította a divattervező életéről készült filmben. Mostanában a világsikert aratott Downton Abbey tévésorozat szereplői között tűnt fel, a magyar közönség utoljára a Ben Stiller rendezésében és főszereplésével készült Walter Mitty titkos élete című romantikus kalandfilmben láthatta a mozikban.
