Vancsó Zoltán: A fotó jön közel a nézőhöz

Kiállítás Ultra HD minőségben: Vancsó Zoltán kibérelt egy mozitermet, és Peter Gabriel előtt is tiszteleg.

– 2012-ben készült el Álomvölgy – Az üresség felfedezése című munkája, amely műfaját tekintve egész estés fotófilm, és mint ilyen, az első volt Magyarországon. Egyfelől érdekelne, hogy pontosan mit is takar a fotófilm elnevezés, másfelől az is felvetődött bennem, hogy akit ennyire vonzanak a határátlépések, az miért torpan meg – legalábbis látszólag – a teljes műfajváltás előtt? Vagyis miért nem film, és miért fotófilm? Milyen többletet vagy más megközelítést nyújthat ez az elsőnek kissé hibridnek tűnő műfaj?
– A fotófilm elnevezés egyfajta kényszer, jobbat még nem találtam ki, de végül is logikus elnevezés, hiszen a nézők kizárólag állóképeket látnak zenei kísérettel – egy moziteremben. Nevezhetnénk ezt az egészet zenés képi meditációnak is, vagy legegyszerűbben diaporámának, ami már a 70-es, 80-as években is nagyon népszerű és élő műfaj volt a fotográfián belül, ám a moziban történő bemutatásának technikai feltételei csak most állnak rendelkezésünkre. A műfajváltás előtt nem én torpantam meg, hanem neves rendezőink és operatőreink torpantottak meg 2006-ban, amikor a Filmművészeti Egyetem felvételijének utolsó fordulójából kirúgtak, így nem kerülhettem be a régóta áhított operatőr szakra. Nem győzök nekik elég hálás lenni ezért, mert amit április 25-én délután 3 és este 10 óra között az EuroCenter Moziban bemutatok, az annak is köszönhető, hogy járhattam a magam töretlen útját a fotográfiában. Életem amúgy is bővelkedik a kudarcokban, és valamennyiről elmondhatom, hogy nagyon sokat vitt előre. Az Álomvölgy fotófilm valóban egy hibrid műfaj egyik első gyermeke. Ezúttal nem sétálnunk kell egy fotókiállítás falon lógó képei előtt, hanem ugyanezeket a műveket kényelmesen ülve, hatalmas mozivásznon, elképesztő hang- és képtechnika segítségével, a szerző zenei ízlését is megismerve fogadhatjuk be. Ez a befogadói élmény sokszorosa lehet egy hagyományos kiállításénak, pont a koncentrált jelenlétnek is köszönhetően, ami sokkal könnyebben létre jön egy sötét moziteremben ülve – ami még azon kevés helyek egyike, ahol legtöbbször a mobiltelefonunkat is kikapcsoljuk –, mint egy zsúfolt megnyitón.

– Ehhez kapcsolódva: a zene, a filozófia és a mozgókép és mindezek kapcsolata a fotográfiához erősen meghatározza a munkásságát. Pályája kezdetétől törekedett tudatosan a műfajok vegyítésére, vagy ez meghatározható élményekhez, fordulópontokhoz köthető döntés?
– Ez nem valamiféle szándék a munkásságomban, sokkal inkább egy automatikus következmény. Ha valaki olyan intenzív zenei, irodalmi, filmes vagy akár filozófiai élmények közepette alkot egy másik műfajban, jelen esetben fotográfusként, akkor ez előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz. Én jó darabig küzdöttem ez ellen, ám mostanra beláttam: ha engedem létrejönni ezeket a kapcsolódásokat, akkor mindenki jobban jár – a nézőkkel az élen.