A régió legrangosabb divatshow-ja Budapesten

Október első hetében rendezik meg a Central European Fashion Dayst.

Son
2014. 05. 06. 11:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar kreatívipar fejlesztéséért felelős Design Terminál NKK négy évvel ezelőtt azzal a céllal hívta életre a Gombold újra! pályázatot, hogy segítse, előremozdítsa a magyar kreatívipar fejlődését, a területen tevékenykedő fiatalok hazai kibontakozását, bemutatkozását. Nem titkolt szándék, hogy a nemzetközi befektetők figyelmét is ráirányítsa a hazai kreatív energiákra.

Az első pályázat döntője 2011-ben az Európai Unió magyar elnökségének kísérőeseménye volt, amelyen a fiatal tervezők a magyar folklórból táplálkozó, ezek inspirációjából született mai viseleteket mutattak be. Tavalyelőtt, a második alkalommal kiírt megmérettetés zárórendezvényén a verseny legjobbjai mellett tíz, a szakmában már elismert fiatal magyar divattervező is felvonultathatta saját kreációit.

A mostani, nemzetközi szintre emelt pályázat előzményeként 2013-ban már a közép-európai kulturális értékekre fókuszáltak a szervezők, a tavaly meghirdetett Central European Fashion Daysen (CEFD) a döntős kollekciók mellett a négy visegrádi ország, Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia fiatal divattervezői is bemutathatták 2013–2014-es őszi-téli kollekcióikat.

Ebben az évben a téma egymás megismerése: olyan alkotásokat vártak, amelyek a régió szellemi örökségét és a négy ország közös kulturális értékeiben rejlő lehetőségeket felhasználva, figyelembe véve születtek meg. Viszont az adott országok pályázói csak valamely másik közép-európai ország tárgyi vagy szellemi örökségét választhatják inspirációnak.

A tervezők az idén öltözék-, illetve kiegészítőkollekcióval nevezhetnek, a beérkezett pályamunkákat ebben az évben egy ötfős nemzetközi szakmai grémium értékeli. A pályamunkákat ma (kedd) éjfélig várják, a bírálás első fordulója május 9–10-én lesz a Design Terminálban.

A zsűri elnöke Jarrad Clark, az IMG Fashion alelnöke és globális kreatív igazgatója, mellette Sándor Szandra, a Nanushka márka alapítója és kreatív igazgatója, Dana Kleinert divattervező és a Slovak Fashion Council elnöke, Olo Křížová, a Czech Fashion Council vezetője, Wojciech Dziedzic, a poznani School of Form Divat Tanszékének vezetője dönt a pályázatokról. A háromnapos divatshow-t október 3–5. között rendezik meg.

A tavalyi fődíjas NUBU kollekciója, amit a busójárás ihletett

Fotó: Nagy Béla


A szervezők közlése szerint az idei évben a CEFD partnere a nemzetközi divatvilág egyik legmeghatározóbb piaci szereplője, az IMG Fashion lesz, amely többek között olyan rendezvényekért felel, mint a New York és a Berlin Fashion Week.

A közép-európai régióban elsőként Magyarországgal kötnek hasonló típusú együttműködést.

Jarrad Clark tavaly már részt vett a CEFD-n, akkor a divatipari konferencián beszélt arról, hogy a divat szempontjából nagy potenciál van ebben a régióban, szerinte ez a fajta összefogás az egyik legjárhatóbb út arra, hogy a nemzetközi piac számára felkeltsék a figyelmet ezek az országok.

Az IMG Fashion partnerségének köszönhetően a világ legrangosabb divateseményei közé kerül, a nemzetközi divatnaptár jegyzett eseménye lesz.

Az amerikai vállalat a divatesemények menedzselése mellett számos szakmai szervezettel, nemzetközi sajtóval, buyerekkel és neves divatszakemberekkel működik együtt.

„Nagy örömmel várjuk a közös munkát és a partnerséget a CEFD-vel, melynek célja a rendezvény erősítése és nemzetközi pozicionálása, mint a régió vezető divateseménye, amely felkarolja és támogatja Közép-Európa tehetségeit” – fogalmazott a Design Terminálnak Jarrad Clark, az IMG Fashion alelnöke és globális kreatív igazgatója.

A díj maga is jelzi, hogy mennyire fontos a tudatos piacra lépés: a 10 000 euró értékű „CEFD Visegrád Award” vállalkozásösztönző fődíjat a teljes mezőny legjobban teljesítő tervezői kapják, a szintén 10 000 euró értékű Design Terminál-díjat pedig a legjobb magyar tervező.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.