Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára az eseményen elmondta: „Biztosak lehetünk abban, hogy Halmos Béla nem száz évig, hanem annál is tovább él majd a magyarság kollektív emlékezetében. A Kárpát-medence Béla bácsija számára a népi kultúra az élet szerves része volt, hitt annak közösségformáló erejében, a népművészetet élő eleven valóságnak tekintette.”
Mint mondta, „Halmos Béla megmutatta, hogy a népi kultúra olyan ház, amelyik még mindig tele van élettel”. Hivatástudata, szakmai alázata és derűje mély nyomot hagyott több generáció emlékezetében. Olyan mester volt, aki folyamatosan tanult, életét az eleven kalendárium hagyományai, törvényei szervezték – tette hozzá az államtitkár.
Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója arra emlékeztetett, hogy Halmos Béla ebből a házból indult nap mint nap a munkahelyére, a nagyvilágba, vagy éppen a Hagyományok Házába, itt nevelte gyerekeit, csendesedett el, pihent, fogadta a barátait és vitatkozott. Itt görnyedt éjjelente, fáradtan, lopott időben a tudományos munkáját végezve, egyszóval élt. És itt csukódott be földi életének ablaka örökre. „Ez az emléktábla is egy ablak, amely azt mutatja az itt elhaladóknak, hogy valaha volt a háznak egy olyan lakója, aki nemcsak a már megszületetteknek, hanem a holnap megszületőknek is fontos” – fogalmazott, hozzátéve: „a mi táblánk a szívünkben van, az emlék, a barátság és az összetartozás, akár a magyar népzene, örök”.
Halmos Béla 1946. június 4-én Szombathelyen született. 1970-ben szerzett építészmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen. Zenei tanulmányait komolyzenével kezdte, hegedülni és brácsázni tanult, 1969-ig játszott amatőr együttesekben.
1969-től előbb a Sebő–Halmos-duó, majd a Sebő együttes alapító tagjaként az énekelt versek és a népzene előadóművészeként szerepelt a világ számos országában. 1987-ben megszerezte a zenetudományok kandidátusa fokozatot. 1992-ig a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének főmunkatársa volt.
Kiemelkedő szerepet játszott abban, hogy 2011 novemberében a magyar táncházmódszer felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára csaknem három évtizeddel azután, hogy Novák Ferenc, Sebő Ferenc, Halmos Béla és Martin György közreműködésével megnyílt 1972. május 6-án Budapesten az első táncház.
2012-ben a Népművészet Mestere díjjal, 2013-ban Széchenyi-díjjal tüntették ki. 2013 májusában a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjai közé választotta.
Emléktábláját a táncház napjához kapcsolódva avatták fel, amelynek egyik ötletgazdája volt. A Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület által szervezett táncház napján, szombaton a budapesti Liszt Ferenc téren ének- és tánctanítással, mesemondással várják az érdeklődőket, akik megismerhetik a buzai dalokat, a zoborvidéki, a moldvai, a rábaközi, a széki, a kalocsai és a görög táncokat. A hivatalos zárómulatságot a Fonó Budai Zeneházban tartják, ahol az Erdélyi Zenészek klubjában Major Levente, Szász József, Szász Lőrinc, Papp István Gázsa, Kelemen László és Pávai István muzsikál.
