Fehér isten: magyar világsiker, új korszak kezdete

Cannes-ban világsikert aratott Mundruczó Kornél új filmje.

Mundruczó Kornél sorozatban ötödik játékfilmje szerepelt a hivatalos programban a világ legrangosabb filmfesztiválján, Cannes-ban, és ott eddigi legnagyobb elismerését érte el. A Fehér isten az Un certain regard szekcióban fődíjat kapott, ami évek óta a legnagyobb magyar filmsiker, a cannes-i versenyszekció 1998 óta íródó történetében pedig az első hazai bravúr. Mundruczó a cannes-i világpremiert követően, de még győzelme előtt nyilatkozott a Magyar Nemzetnek, és bár nagy volt a kísértés, hogy a főszereplő kutyát, Hagent faggassuk a filmről, végül a rendezőt kérdeztük karrierje fordulópontjáról és a közönség felé való nyitásáról.

– Amikor néhány hónapja a film forgatásán jártam, úgy fogalmazott, ifjúsági kalandfilmet készít. Ennek fényében kiváltképp hatalmas meglepetés volt a Fehér isten.
– (Nevet.) Azért szerintem ez a hangulat továbbra is benne van a filmben. A filmes erőszak ábrázolása nagyon kényes dolog. Nem valódi erőszakot kell ugyanis teremteni hozzá, hanem annak illúzióját. És ha a néző érzelmileg involvált, az illúzióba beleéli magát, akkor az sokkal messzebbre visz. Ez volt az erőszakosabb jelenetek elkészítésében a legnagyobb kihívás. Mert amíg a Deltában lehetséges volt, hogy az egyik színész valóban pofon vágja a másikat, addig itt semmi nem az, aminek látszik. A kutyák ugyanis végig játszottak, így a fő kérdés az volt, miképp teremthetem meg mégis az illúziót. Végül csak két olyan jelenet került be a Fehér istenbe, amelyben konkrétan látható valamilyen erőszak. Az egyik nagy sminkes munka eredménye, a másik pedig – amelyben Thuróczy Szabolcs karakterét megtámadja öt kutya – másfél hónapnyi munka eredménye a kaszkadőrrel.

– Ha már az erőszakról beszélünk: a Fehér istenben az egyik legmeglepőbb az volt, hogy gyakorlatilag két filmet láttunk. Van egy klasszikus Mundruczó-stílusban elkészített rész, az ismert szerzői stílusjegyekkel, másrészt egy olyan műfaji filmes szakasz, amelyet a tömegfilmekből ismerünk, annak minden közhelyig használt eszközével.
– A Szelíd teremtés – A Frankenstein-tervvel befejeztem egy korszakot: tulajdonképpen erre a tinédzserfilmeknek egyféle lezárásaként tekintek, ami ráadásul művészi hitvallás is volt. A főszerepet is én játszottam, amivel azt a kérdést is körbejártam, hogy mit gondolok a személyes filmkészítésről és a felelősségről. Ezek után egyértelmű volt, hogy valamerre el kell mozdulnom. Ráadásul ez azzal a szerencsétlen időszakkal esett egybe, amikor átalakult a magyar filmtámogatási rendszer, és azt a két évet az egész szakma megszenvedte. De utólag ezt az átmenetet sem bánom, mert volt időm gondolkodni, és azt láttam, ez a Kelet-Európa nem az a Kelet-Európa, ami volt. Az ellentmondásai nem ugyanazok, a rétegei már nem posztszovjet rétegek, és én, aki sokat dolgozom Nyugaton, kijelenthetem, nemcsak hogy nem lassabb az itteni tempó a nyugatinál, de egyesen gyorsabb. Erre a jelenségre akartam találni egy olyan filmnyelvet, amely műfaji hatásokkal is dolgozik. A Fehér istennek ennek megfelelően társadalomkritikai melodráma az alapja, mint amiket eddig is csináltam. És erre húztam rá egy olyan építményt, amely családi filmként indul, aztán kutyaakcióvá és felnövéstörténetté válik, hogy végül bosszúthriller legyen. Ezek a rétegek sokkal közelebb állnak egymáshoz, mint gondolná az ember. Manapság ahogy nincsenek tiszta ideológiák, úgy nem léteznek tisztán önálló műfajok sem. Ezért sem akartam tisztán akciófilmet vagy tisztán melodrámát készíteni.

– A Fehér isten egyik legfontosabb motívuma a Magyar rapszódia. Van bármilyen pluszjelentése ön számára Liszt zenéjének?
– Nagyon is sokat jelent. Liszt zsenije éppen abban rejlik, hogy a zenéje mennyire igaz azokra a tömegekre, arra az igazságérzetre, amely az igazságtalanokat, a nem egyenlőket hajtja. Nem véletlenül hívják Magyar rapszódiának, mert ez közös magyar élményünk. A filmben elsődlegesen a Gálffi László karakterében megfogalmazott lecsúszástörténetben jelenik meg motívumszerepén túl dramaturgiai funkcióként is ez a zene. Gálffi nagy kaliberű karmesterből lett tragikus hős, aki már csak egy gyerekzenekar élén áll, ott is rettentő autoriter módon viselkedik, számára teljesen üres a Magyar rapszódia. A kutyáknak ellenben a zene feltöltődik tartalommal. Nem véletlenül használom a Magyar rapszódia zenéjére elkészített Tom és Jerry-jelenetet, amely gazdagabban mutatja be a zene áhítatának pillanatát, mint a karmester bármikor. Ez az idea volt meg kezdetben, majd erre épült a történet. Nyilván mindennek van kritikai attitűdje is: mi történik akkor, ha a lecsúszott társadalmi rétegek egyszer csak megindulnak. Ez pedig már nemcsak magyar, hanem európai kérdés, Párizs vagy London külvárosában hamarabb következhetne be, mint Magyarországon. Így válik egyszerre magyarrá és európaivá a film, és az utóbbit észre is veszik. Én hiszek a magyar és európai filmben, és elnézve már itt Cannes-ban is az amerikai dömpinget, ez az érzésem csak fokozódik.

– Megváltástörténetként értelmezhető a Fehér isten?
– Nem hiszem, inkább azt mondanám, hogy a végén egy pillanatra létrejön az egyenlőség. De hogy ez a pillanat elmúlik-e, azt nem tudjuk. Rajtunk múlik.

– A Fehér istenben a zene mellett nagyon izgalmas a főváros mint helyszín. Erre gondolt már a forgatókönyv írásakor is?
– Az ikonikus helyszínek használata teljesen tudatos volt, régóta foglalkoztatott, miképp lehet egy Budapest-képet megteremteni. A Szelíd teremtésnél nem mertem Budapestet mutatni, így bementem egy bérházba forgatni. De most Rév Marcell operatőrrel rengeteget fotóztunk, közte olyan furcsa helyekkel, mint a Margitsziget csúcsa. Ki tudtuk üríteni az Erzsébet hidat – amelyen egyszer már Szabó István is keresztülment –, lezárni az alagutat. Nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy a végén a városkép olyan legyen, amilyennek a vásznon látják, és ez reményeim szerint a bennünk élő, hagyományostól eltérő Budapest-kép.

– Van egy nagyon kikarikírozott mellékszerepe a filmben, ami már-már ripacskodásba hajlik. Ennek van külön jelentése?
– (Nevet.) Ennek nagyon prózai a magyarázata. Volt egy kiváló grúz színészünk a szerepre, aki másfél nappal a forgatás előtt felhívott, hogy nem tudja megtanulni a magyar szöveget. A producer Petrányi Viktória a színész lecserélését csak úgy engedte, ha helyette én játszom el az afgán büfés szerepét. Megadtam magam a produceri akaratnak.

– A Fehér isten után merre folytatódik a rendezői kísérletezés?
– Még nem tudnám megmondani, de tele vagyok ötlettel, és vallom, amikor valami kezdődik, az százszor izgalmasabb, mint amikor véget ér. Miközben igyekszem a maximális személyességet megtartani, megeshet, hogy egy másik történet majd másik formanyelvet fog igényelni. De engem ez nem zavar, én nem vagyok nyelvteremtő, mint Jancsó Miklós.

– Ha már Jancsót említi, neki ajánlotta a Fehér istent. Mit gondol, ő mit szólt volna a filmhez?
– Látta, ez volt az utolsó film, amit megnézett. Nagyon szerette, nagyon jó dolgokat mondott róla. Meg azt is az akkor még két és fél órás filmhosszra, hogy vágjak ki belőle jó sokat. (Nevet.) Úgy gondolom, az ő szabadsága is benne van ebben a filmben.