Elismerésre méltó az a dokumentumfilm, melynek megtekintése után kérdések sora ébred az ember fejében, miközben nagyon sok kérdésre alapos és kimerítő választ is kapott.
Alapos és kimerítő választ kapunk többek között arra, hogyan volt lehetséges, hogy igencsak rövid idő alatt olyan határvadászcsoportot sikerült verbuválni zömében fiatal, a háborús keresztségen még át nem esett székely fiatalokból, amely a velük harcoló német katonák és a velük szemben álló orosz fegyveresek elismerését és félelmét is kivívta.
Milyen élmény lehetett egy fiatal falusi legénynek, hogy egyik nap még a kedvesét viszi táncba, hamarosan azonban már menetfelszerelésben kénytelen hadba vonulni, vagy korábban nem látott bonyolult fegyverek működésével megbarátkozni?
És mindez egy nagyon sajátos történelmi helyzetben zajlott, hiszen ezek a székely fiúk – és nem ritkán édesapjuk is – a magyar hadsereg döntése értelmében igyekeztek „vérségi alapon” megszervezni a székely egységeket, ugyanakkor anyaországi tisztek parancsnoksága alatt szolgáltak.
A Kereszthegy részletesen mutatja be a bevonulás, a kiképzés, majd a véres és elkeseredett honvédő harc részleteit, mindezt úgy, hogy közben a történelmi háttér vonatkozásában is kielégítő mennyiségű információt nyújt.
Szerencsés döntés, hogy eredeti levelek és visszaemlékezések alapján szerveződik a narráció.
A néző örömmel nyugtázhatja, hogy a napjainkban leforgatott fiktív jelenetek és életképek szervesen illeszkednek az elbeszélésbe, és valóban képesek közelebb hozni és életszerűvé tenni azokat a visszaemlékezéseket, amik a túlélő veteránok szájából hangzanak el.
Persze nincs kétség: a film legnagyobb érdeme ezeknek az idős embereknek a megszólaltatása.
Ám azt jól gondolták az alkotók, hogy pusztán beszélő fejekkel csorbulna valószínűleg az élmény, ezért a mai néző számára oly fontos vizuális köntös kimunkálását sem spórolták meg.
Már a kezdő képsoroknál szembetűnik ez a vizuális igényesség, a két- és háromdimenziós animációk és illusztrációk építő módon történő beillesztése, aminek köszönhetően a film bármelyik nemzetközi ismeretterjesztő csatorna kínálatában megállná a helyét.
Erénye még a Kereszthegynek, hogy nem kíván erőltetett módon állást foglalni a ma egyre inkább dúló emlékezetpolitika küzdelmeiben. A filmben minden szükségtelen érzelmi túlhabzás nélkül kerülnek elő az olyan kérdések, mint hazaszeretet, helytállás, miközben olyan kényesebb témákat sem kerültek meg az alkotók, mint az anyaországi magyarok és a székelyek között nemegyszer kialakuló súrlódások és ellentétek.
Talán ennek a tárgyilagosságnak is köszönhető, hogy helyenként a film kissé túlságosan is az ismeretterjesztést helyezi előtérbe, időnként bizony alapos figyelmet követel az egykori hadi események menetének követése.
De ez legyen a legnagyobb baj – mondhatnánk, hiszen sok ilyen igényesen elkészített történelmi dokumentumfilmet el tudnánk még viselni.
(Kereszthegy. A magyar királyi 65. székely honvéd határvadászcsoport története. Magyar dokumentumfilm, 75 perc, 2014, Zrínyi Katonai Filmstúdió. Rendezte: Nagy József, Bárány Krisztián, Wonke Rezső)
