Kiállítások nyíltak Rigában, Európa kulturális fővárosában a KGB egykori épületében. A „sarokház”-ként is emlegetett épület először a megszálló német hadsereg, majd a szovjet Állambiztonsági Bizottság székháza volt.
A lettek kollektív emlékezetében mindmáig a félelem légköre lengi körül ezt az 1912-ben lakóházként átadott épületet, amely a szovjet időkben a lett főváros legmagasabb épületének számított, és amelynek hatodik emeletéről – ahogy a népnyelv mondja – „egészen Szibériáig el lehetett látni”.
Akik belülről látták, nem tudják elfelejteni. Lettország függetlenedésekor a rendvédelmi szervek vették át az épületet, 2008 óta pedig üresen áll. Csak ritka alkalmakkor látogathatta a közönség, amíg az Európa kulturális fővárosa programszervezői fel nem vették a helyszínek sorába. A kulturális év rigai programjairól itt olvashat.
– Ez ünnepi programunk egyik legfontosabb projektje. Vitát szeretnénk elindítani vele a múltunkról, a jelenünkről és a jövőnkről – közölte a megnyitón Diana Civle, a Riga 2014 szervezési iroda vezetője. Mint elmondta, ezt a célt szolgálja a hat tematikus kiállítás a volt KGB-székházban, ahol szakavatott idegenvezetők magyarázatai segítik az érdeklődőket a 20. századi történelem sötét lapjainak megismerésében.
– Magánzárkában tartottak fogva, egy szűk cellában, amely csak fél méterrel volt nagyobb, mint a priccs. Sötétszürke, olajfestékkel festett falak, fekete aszfaltpadló, kis ablak a mennyezet alatt – mesélte Helena Celmina egykori rab. A lett asszony 1962-ben több hónapot töltött el az intézményben, ahol – amint egy könyvben leírta – kínvallatásoknak, megaláztatásoknak vetették alá. Szovjetellenes agitáció vádjával később egy Moszkva környéki munkatáborban letöltendő négyévi szabadságvesztésre ítélték.
Voltak mások „a nép ellenségei” között, akik még rosszabbul jártak – nem volt ritka, hogy 25 év szibériai büntetést is kiszabtak egy homályos gyanúért. Sokakat közvetlenül a KGB-székházban ítéltek halálra, és egy elkülönített helyiségben lőttek agyon – mesélte Rihards Petersons történész.
A megtorlások áldozataira emlékeztet a több mint 8500 négyzetméteres épület málladozó szecessziós homlokzatán elhelyezett emléktábla. Belül, a pincében és a földszinten a börtön nyomasztó mindennapjainak hangulatát árasztják a málló vakolat kivételével eredeti állapotukban hagyott cellák nehéz, vaskos ajtóikkal és vakító, hideg lámpáikkal. Egykor összesen 44 túlzsúfolt cella volt itt 175 priccsel.
A többi emelet is túlnyomórészt ugyanúgy néz ki, mint a szovjetek 1991-es kivonulása után. Ezeken október 31-ig megtekinthető ideiglenes kiállítások nyíltak, amelyek a „sarokház” történetével, Riga és Lettország lakóinak életével és sorsával, az emberek és a változó hatalomgyakorlók közötti viszonnyal foglalkoznak.
A kurátor, Gints Grube szerint az épület megnyitása Lettországnak „történelmi esemény”. Megszünteti az egykori KGB-főhadiszállás „anonimitását”, és utólagos funkciót kölcsönöz neki. Grube a történelmi múlt gondos feldolgozásával az emlékezés kultúráját szeretné megteremteni a balti országban. – Szembesülnünk kell személy szerint ezzel a történelemmel – véli Grube, aki a jövendő nemzedékekre is gondol.
Hogy mi lesz a műemléki védettség alatt álló épülettel a kulturális főváros ünnepi éve után, egyelőre nem világos. – A sarokházat hamarabb megnyithattuk, mint a KGB-aktákat – jegyezte meg Grube. A Lettországban maradt kartotékok a mai napig le vannak pecsételve.
A kurátor reményei szerint a sarokház megnyitása politikai vitát gerjeszt arról, hogy végre az emberek is betekinthessenek a KGB titkos irataiba.
