A sas lecsap a focilabdára

Európa legnagyobb madárábrázolása őrzi a Fradi új arénáját. Interjú Szőke Gábor Miklós szobrászművésszel.

– Mi volt a sas útja az Üllői útig?
– Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club (FTC) elnöke és Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója keresett meg egy éve. Egy emblematikus köztéri szobrot szerettek volna az Új Albert Flórián Stadion előtt felállítani. Nem volt megkötve a kezem, kompromisszumok nélkül dolgozhattam, bíztak a kortárs eszközeimben. Kezdetben voltak absztraktabb elképzeléseim, felvetődött, hogy a bontás után megmaradt anyagokat, a kapufát, a székeket felhasználva építsük fel a szobrot. Sok alkotásom született meg talált tárgyakból, így nem állt távol tőlem ez az ötlet, de ezt aztán hamar elvetettem. Végül az FTC totemállatára esett a választás: régen a címert díszítette, de hosszú évek óta már nem használták. Az áldozatára, ez esetben a focilabdára lecsapó vad formailag nagyon izgalmas téma. A sas belső, elemi energiáit akartam kihajtani ebből a szoborból. A sas évszázadok óta számos kultúrában fontos jelkép, nekem a pontosságot, az erőt testesíti meg. Ég és föld összekötője és a szabadság szimbóluma. A szoborkompozíció a mostani Fradi-címerben látható három e betű (erkölcs, erő, egyetértés) által kimetszett háromszög közepén áll, amit szintén én terveztem, az IVANKA betonvállalat pedig kivitelezte.

– Elkötelezett fradista vagy?
– Nem értek annyira a futballhoz, persze figyelemmel követem a fontosabb eseményeket. A Fradi minden más csapatnál közelebb áll a szívemhez, nekik drukkolok.

– A 16 méter szárnyfesztávolságú, 8 méter magas, 15 tonnás szobrot nem falécekből, hanem 5000 rozsdamentes acéldarabból és lemezekből építetted fel.
– Minden szempontból meghatározó pillanat ez az életemben. Eddig alapvetően fával és különböző roncsolt textúrákkal dolgoztam, vannak olyan alkotásaim, amelyet kifejezetten pusztulásra szántam, de itt a maradandóságot kellett szem előtt tartani. Egy ekkora szobornál figyelembe kell venni a szélterhelést és a külső környezeti hatásokat. A rozsdamentes acél nagyon izgalmas, komoly anyag, az egyes darabok több száz kilót bírnak el. A labdát az IVANKA csapata készítette el, mint ahogy a térköveket. Hét hónap megfeszített munka van mögöttünk: százhúszan dolgoztunk a szobron. Ez a siker nem csupán az enyém, ez a szobrászasszisztensek, a látványtervezők, mérnökök, statikusok, projektmenedzserek, alvállalkozóink, logisztikai cégek és kiemelt partnereink, az IVANKA mellett Panelko Kft. szakembereinek is köszönhető. Szokolyai Gáborral, a stadion építéséért felelős építővel komplex egyeztetést követően jelöltük ki a sas végleges helyét. A szobor nemcsak a közvetlen környezetére, de a turizmusra is kedvező hatással lehet, akár Budapest jelképévé is válhat. A fővárosba érkező turisták a repülőtérről az FTC sasszobrát fogják észrevenni.

– Sas, puli, racka, unikornis és persze a dobermannok. Miért éppen állatok a modelljeid?
– A figurális dolgok mindig jobban mozgattak, főleg az állatok. Rajtuk keresztül tudom legjobban kifejezni magam. Izgalmas követni a sorosukat, nem lehet közönyösen szemlélni őket, mindegyik képes megszólítani a környezetét.

–  Művészetednek kvintesszenciája a Dante Birodalom, amely egyfajta magánmitológia.
– A Dante Birodalmat Dante nevű dobermann kutyám ihlette, egy önálló világ az általam kitalált állatok univerzumában. Dante egymaga átvette a hatalmat a dobermannok vezérkarától. Ő határozza meg az uralkodói ízlést, meghatározza az öltözködést, a gasztronómiát. A birodalom történetét, születésének körülményeit, csatáit, sajátos törvényeit egy képes könyvben foglaltam össze még öt éve. A teljhatalmú kutyaistennek és „személyiségeinek” konferenciát is rendeztem Egerben, de volt saját kiállítása is. 2011-ben pedig megszületett a Dante bútorkollekció. A Dante Birodalom az én reflexióm a világra, arra, amit látok, tapasztalok. Kutyáim közül kettő sokáig a Design Terminálnál őrködött, most a műhelyem kertjében pihennek. A különböző felkérések miatt nem tudtam foglalkozni a birodalom dolgaival, az igazi Dante idén nagypénteken örökre elaludt. Most úgy érzem, ismét eljött az idő.

– E világ igen messze van az óvodák közegétől, pedig arrafelé is dolgozol.
– Az érdi önkormányzat és Subert István építész megkeresésére készítettem egy homlokzati szobor a Harkály utcai óvoda új épületére. A harkálycsalád odúja mint pluszszárny került fel az épületre. Idén pedig a Kutyavári óvodának tervezhettem: az épület falán egy vadszőlőből kiinduló játékos térplasztika fut végig, és a levelek között madarak rejtőznek, a kertben egy kutya és egy szarvas vigyáz a gyerekekre. A kicsik végig figyelemmel követték az építést, volt olyan kisfiú, aki lerajzolta a legutóbbi álma alapján újjáépült óvoda lakóit. Tetszik ezeknek az óvodáknak a nyitottsága, bízom benne, hogy a szobraim jó hatással lehetnek a gyerekek vizuális gondolkodására.

– Köztéri szobraidnak a helyiek nagy jelentőséget tulajdonítanak, mesélj erről!
– Tavaly a Hello Wood építészeti és alkotótáborában egy tigrist építettünk fel, ezt egy észak-borsodi kistelepülésnek, Szakácsinak ajándékoztuk. Ez a tigris önbizalmat ad, „védelmezi” ezt a mélyszegénységben élő közösséget. Nemcsak itthon, de nemzetközi sajtóban is rengeteget cikkeztek erről, Kínától Moszkváig, Ausztráliától Amerikáig a legolvasottabb blogokon mutatták be a művészetem, a világ egyik vezető művészeti magazinja, az orosz Art Dialog négyoldalas interjút közölt velem. Aztán már nem volt megállás: a Flying Pulit a Smithsonian Folklife Festival felkérésére állíthattam fel Washingtonban, a vikszai Art Ovrag New Culture Festivalra pedig egy unikornist építettem. Most Nyizsnyij Novgorodba utazunk: Győr testvérvárosának vezetésétől kaptam felkérést, hogy építsem fel a város jelképét, egy szarvast. Megkeresett a floridai természettudományi múzeum is, a katari Doha épülő nemzetközi repterén is lehet, hogy az egyik állatom fogja fogadni az utazókat. Ezeken a projekteken már párommal, Hauer Bertával dolgozunk közösen, ő felel a projektmenedzsmentért és kommunikacióért.