A magyarok vitték a prímet a VOLT-on

A külföldi zenekaroktól nem dobtunk hátast, de mégis kellenek a népnek. Elsőző voltam a VOLT-on.

Nem, nem az egész hetet töltöttem Sopronban, ahhoz igazából már húszéves koromban is öreg lettem volna, de így is büszke lehetek az autóban eltöltött két féléjszakára. Munkatársaim, akik jelenlétüket péntekig időzítették, már hazamentek, mire megérkeztem, és kellőképpen felkészítettek a fesztiválra. Kihangsúlyozták az emberi léptéket, amellyel csak egyetérteni tudok, mert egészen egyszerűen a VOLT Fesztivál területén nem kell elfáradni, ha egyik koncertről át akarunk menni a másikra.

És hát az, hogy mindez ilyen környezetben történik, csak hab a tortán, szóval ki kell jelentenem: a soproni Lövérek a legjobb hely Magyarországon egy ilyen fesztiválhoz. Soprontól délnyugatra, konkrétan a város határában van a dombvidék, amelyet Lövéreknek neveznek – az elnevezése fejtörést okoz még ma is a fesztiválozók körében, sőt nem csak ott, kicsit kutakodva kiderült, hogy még a soproniak sem biztosak magukban: a lövérek a IV. Béla idején itt élő királyi íjászok voltak, de a szót eredeteztetik a Leber-Berg szőlők nevéből is.

Szóval pénteken érkeztem, és mint a csecsemőnek, nekem is minden új volt itt. Eddig akármilyen fesztiválra jutottam el, mindenhol az volt a tapasztalat, hogy portásország ott is van, ahová éppen bemegyek, de itt egészen konkrétan az történt, hogy a bejáratnál bezárták mögöttem portásország kapuit, és csak előzékenységgel, kedvességgel és türelemmel találkoztam.

Szóval portásország lakóit ide kell küldeni továbbképzésre, de tényleg. Már dübörgött a huszonöt éves Tankcsapda koncertje a nagyszínpadon, és Lukácsék zenekaruk életkorához megfelelően kitettek magukért, bár itt is kiütközött egy kicsit, hogy már nem húszéves vagyok: akkor élveztem igazán a zenét, amikor a korai számok kerültek elő.De egyébként az első szigetes nagyszínpados koncertjük ugrott be, talán akkor láttam őket ilyen energikusnak és koncentráltnak. Ezen a napon nem voltunk elkényeztetve egyetlen igazi világsztárral sem, úgyhogy alkalom nyílt arra, hogy nagyjából végignézzük az összes, fesztiválokon kiemelt szerephez jutó magyar zenekart.

A Tankcsapda után még elkaptuk a 30Y-t. Beck Zoliék érezték a lüktetést, nagyjából az utolsó félórára hagytak mindent, amit egy átlag rádióhallgató is ismerhet tőlük, szóval a finálé extatikusra sikeredett, és mire átértünk Lajkó Félixre, addigra már a citera- és hegedűvirtuóz is bemelegítette a közönségét.

A lendület ebben a figurában van meg igazán: sorra jönnek, sorra mennek a pop-rock csapatok, de ez a csávó kiáll három kísérőzenésszel és először leciterázza a hajamat, aztán kihegedül a ruhámból. Egészen egyszerűen elképesztő, hogy mit művel a hangszereivel, és a legcsodálatosabb ebben az, hogy ugyanúgy viselkedik egy hangversenyteremben, mint egy fesztiválon. Talán segítene kicsit a közönségnevelésen, ha találnánk még egy-két ilyen figurát.Aztán éjszakai levezetésnek megérkezett a Heaven Street Seven is, és tényleg a Menny utca 7-ben jártam, ráadásul még mindig bírtam állva. Elképesztő. Végül a Carbonfools közepén mentem aludni, Fehér Balázsék sajnos nem tudnak úgy lekötni sem stúdió-, sem koncertkörülmények között.

Szombaton civilekkel kezdtük a napot délután, és nem mondom meg, hánykor. A katonaság kitelepült toborzóállomásától kezdve a közlekedésbiztonsági játékokon és a Nemzeti Adó- és Vámhivatalon át egészen az irodalomig terjedt a sor. Hogy hányan álltak be a fesztivál ideje alatt katonának, azt nem tudom.

Azt viszont megtudtam, hogy egy autó ütközésekor esélyem sincs a kezemben megtartani egy vízzel teli poharat – az már nagyjából 20 km/h-ás ütközésnél konkrétan kirobban a marokból. És ezt ki is lehetett próbálni. Az irodalom viszont egy kicsit alulreprezentált, de ez nem az irodalmi sátor szervezőin múlik, ők leginkább lelkesedésből végzik a dolgukat.A Hurts koncertjén kapcsolódtam be a buliba, de csalódnom kellett: szerintem hiába jöttek nagyon sokan csak és kizárólag a brit szintipop királyai miatt, nem varázsoltak, s mivel először voltam a VOLT-on, nincs összehasonlítási alapom, pedig tavaly is felléptek itt.

Hát ismét a magyarokban kezdtem bízni, de valahogy ez a szombat nem akart igazi buliszombat lenni: a Punnany Massif fullra megtöltötte a második legnagyobb színpad előtti teret, és a közönség is együtt élt a zenekarral, de annyiszor hallottam már őket, hogy újat nem sikerült mutatniuk, bár panaszra sem lehetett okom. Viszont az estét számomra megmentette a Subscribe: ezt a zenekart nagyobb színpadra kell varázsolni.

S hogy a fesztivál csak azért lett egy nappal hosszabb, mert az Arctic Monkeys csak így tudta vállalni a koncertet, azért jár a szervezőknek egy nagy pacsi. Külön nap egy zenekar miatt: menő.