– Amikor a nyolcvanas években elindultak, a zenekritikusok nem jósoltak nagy karriert az együttesnek. Mit gondol, mitől vált mégis híressé világszerte a Vaya Con Dios?
– Kilógtunk a sorból, talán ez lehetett az oka. Különböztünk az akkoriban divatos zenéktől, hiszen az elsők között voltunk, akik nyitottak a világzene irányába. Számtalan stílusirányzatot tettünk magunkévá, amivel megelőlegeztük a jelenlegi trendeket. Manapság a kevert műfajú zenék mindennaposak, amikor mi elkezdtünk ezzel kísérletezni, ez újdonságnak számított.– Sokat merítettek a cigány zenéből, és több alkalommal felléptek a nemzetközi roma kulturális napon Brüsszelben, ilyen mélyen megérintette önt a roma kultúra?
– Igen, egyértelműen. A cigányzene komoly hatással volt ránk, ahogy szinte minden műfajra, a komolyzenéig bezárólag, még ha ezt sokszor nem is vesszük észre. A roma kultúra meghatározó, a romákkal kapcsolatos előítéletek ugyanakkor fájó pontjai az európai közéletnek. A megértés hiánya, valamint a változásra való képtelenség folyamatos feszültséget okoz. Ez egy nagyon komoly és bonyolult probléma.
– Az énekesnőknek az öregedés szinte tabunak számít, ön azonban sosem csinált titkot az életkorából. Csak fiatalként érvényesülhet az ember?
– Elég csak belepillantani egy női magazinba ahhoz, hogy megbizonyosodjunk, a nőknek manapság egy bizonyos norma szerint kell kinézniük. Kötelező kívánatosnak maradnunk minden életkorban. A társadalom addig értékeli valamire az embert, amíg jól néz ki, egy idősödő nő már nem számíthat olyan bánásmódra, mint fiatalabb és vonzóbb társa. Ha valaki a mások véleménye alapján építi fel saját magát, ez a kegyvesztett állapot komoly problémát okozhat neki. És ekkor jönnek a képbe a különféle szépészeti beavatkozások. De bármennyire is fiatalnak akarunk kinézni, a korunkat nem titkolhatjuk. Együtt kell élnünk a tudattal, hogy megöregszünk, máskülönben belebolondulunk az elvárásokba.




