A világ egyik legjobbjának tartott, 84 éves dirigens vasárnap este tüdőgyulladásának szövődményeibe halt bele virginiai otthonában, ahol éppen az általa alapított Castleton Fesztivál idei előadását próbálta. Maazel már jó ideje betegeskedett, egészségi okokra hivatkozva júniusban le is mondott a Müncheni Filharmonikusok vezető karmesteri posztjáról, amelyet szerződése szerint eredetileg 2015-ig töltött volna be.
Maazel szakmai sikerei csodagyerekként indultak, azonban életútja eltért a legtöbb hasonló fiatal sorsától, akik a gyorsan elért hírnév után a feledés homályába vesztek. Ő ugyanis a sikereket élete végéig csak halmozta, és kilencéves korában elkezdett karmesteri pályáját még hét és fél évtizeden át művelte a legmagasabb fokon.
Tizenegy évesen Toscanini együttesét vezette, és már az első feljegyzések is arról szólnak, hogy korát meghazudtoló értelmes kéréseket közvetített a zenészek felé, megfelelő tempókat, dinamikát és frazeálást követelt. Tizenöt évesen a hegedű felé fordult, vonósnégyest alapított, és hegedűsként muzsikált a pittsburgh-i zenekarban. Bár pontosan tudta, hogy számára a zene lesz a meghatározó, a pittsburgi egyetemen sokak meglepetésére nem zenét, hanem nyelveket, matematikát és filozófiát tanult.
Sokan lebecsülik az efféle tudományokat a kimagasló tehetségek esetében. Maazel biztos volt abban, hogy nem lesz sem nyelvész, sem matematikus, sem filozófus, mégis fontosnak ítélte a tanulást, és hatalmas műveltsége később a zene területén is segítette. Hat nyelven beszélt folyékonyan. Húszévesen aztán Rómában ösztöndíjjal már a zenei tanulmányok felé fordult.Maazel volt az első amerikai és egyben a legfiatalabb karmester, akit meghívtak Bayreuth-ba vezényelni, több vezető zenekart irányított, operakarmesterként is kimagaslott, 1984 című, az Orwell-regény ihlette, első operájával pedig zeneszerzőként is bizonyított.
Az opera terén elért eredményei legalább olyan legendásak, mint a koncertpódiumon szerzett sikerei: a Metropolitantól a milánói Scaláig dirigált a nagy operaházak zenekari árkaiban, s jövőre a Scalában az Aidát vezényelte volna. Szerepelt az edinburgh-i, a luzerni és a salzburgi fesztiválokon, és 2008-ban eljutott Észak-Koreába is a New York-i Filharmonikusok élén.
Sokan éppen hatalmas műveltségét okolták azzal, hogy Lorin Maazel mindig úgy vezényelt, ahogy azt a kotta és a zene szövete megkívánta: pontosan a megfelelő tempóban, a megfelelő dinamikával. Ha tetszik, a legideálisabbra alakította a zenét, és nem feltétlen intuícióból, sokkal inkább világos, szikár szakmai indokok alapján.
Hogy ez egyeseknek az üres, másoknak a legkifinomultabb jelzőt adta a szájára, az már ízlés kérdése, az biztos, hogy felvételei, koncertjei mindig kelendőek voltak, és minden bizonnyal felejthetetlenek is maradnak. Lorin Maazel volt az utolsó XX. századi karmesterlegenda.
