Magyarvalkót az ezredforduló környékén fedezte fel magának néhány magyarországi egyetemista. Visszajáró vendégek lettek, egyfajta „Magyarvalkó baráti köre”. Ma már sok nyár és szilveszter emléke köti őket ide, és közben elkezdték a felnőtt életüket. Eplényi Anna tájépítész lett, Kardeván Lapis Gergely irodalmár. Ők ketten álmodták meg a felújított pavilont egy itt töltött, esős héten, az iskola ebédlőjében. Hosszú évek munkája után most készült el a Jékely-kiállítás és a hozzá tartozó irodalmi sétaút. Az alkotók és a falu református lelkésze, Pap Ákos a magyar külügyminisztériumhoz pályáztak, hatmillió forintot nyertek. A századfordulós pavilon rekostrukciós tervét Miháltz István építész, a legendás magyarvalkói lelkészcsalád leszármazottja készítette.
Az építész dédnagyapja, a falu reformer lelkésze, Miháltz Elek és nagyapja, a művészhajlamú, de szintén lelkész Miháltz Ákos építtették meg a református templom közelében álló pavilont, hogy művészeket csábítsanak a faluba alkotni, pihenni. Kései utódaik abban reménykednek, hogy a turistákat, akik egyébként nem töltenének itt hosszabb időt, maradásra bírja majd az új program. A pavilon Jékely-kiállítása mellett egy kísérőfüzettel végig lehet járni a ház és a templom környékét. Jékelynek a Medárdus című regényét és Kalotaszegi elégiák című verseskötetét ez a falu ihlette. Három nyarat töltött itt a harmincas években, de már korábban is járt itt, rokonsága is volt Magyarvalkón. Élete húszas éveiben töltött itt hosszabb időt, amikor családja már évek óta Magyarországon élt. Édesapja, Áprily Lajos akkor döntött az áttelepülés mellett, amikor Jékely tizenhat éves volt.
Sok Jékely-idézetet olvashatunk a magyarvalkói séta kísérőfüzetében, és a séta több állomása is az íróra vagy regényhőseire emlékeztet, de a séta nemcsak Jékely Zoltánról szól, hanem a Miháltz családról és a falu egykori lakóiról. Még akkor is, ha az ő nevüket csak egy Jékelynek írt névnapi köszöntés vagy egy halotti anyakönyvi bejegyzés őrzi. Miháltz Ákos szokása volt, hogy a halotti anyakönyvben az „egyéb” rovatba rövid bejegyzéseket írt az elhunytakról. Ezeket kopjafákról olvashatjuk le az irodalmi séta egyik állomásán. És sokat tanulhatunk a dombról elénk táruló tájról is, amiből a látogató talán csak az Árpád-kori templomot ismeri. Kevés olyan épület van a világon, ami ekkora harmóniában lenne a tájjal. Nem véletlen, hogy a századfordulón hasonló szellemben építtette a tornyos pavilont a lelkészcsalád. Miközben a sétautat járjuk, és olvassuk Jékely gondolatait a tájról, valójában mi magunk is ezt keressük: hogy miért felejthetetlen, és miért gondolta vajon Jékely, hogy jöhet bármilyen világégés, ez a táj és az itt élők megmaradnak?
| |
| Balázs Imre József (b) és Lövétei Lázár László a pavilon irodalmi emlékfalánál Fotó: Tóth Tibor |
Az építész dédnagyapja, a falu reformer lelkésze, Miháltz Elek és nagyapja, a művészhajlamú, de szintén lelkész Miháltz Ákos építtették meg a református templom közelében álló pavilont, hogy művészeket csábítsanak a faluba alkotni, pihenni. Kései utódaik abban reménykednek, hogy a turistákat, akik egyébként nem töltenének itt hosszabb időt, maradásra bírja majd az új program. A pavilon Jékely-kiállítása mellett egy kísérőfüzettel végig lehet járni a ház és a templom környékét. Jékelynek a Medárdus című regényét és Kalotaszegi elégiák című verseskötetét ez a falu ihlette. Három nyarat töltött itt a harmincas években, de már korábban is járt itt, rokonsága is volt Magyarvalkón. Élete húszas éveiben töltött itt hosszabb időt, amikor családja már évek óta Magyarországon élt. Édesapja, Áprily Lajos akkor döntött az áttelepülés mellett, amikor Jékely tizenhat éves volt.
Sok Jékely-idézetet olvashatunk a magyarvalkói séta kísérőfüzetében, és a séta több állomása is az íróra vagy regényhőseire emlékeztet, de a séta nemcsak Jékely Zoltánról szól, hanem a Miháltz családról és a falu egykori lakóiról. Még akkor is, ha az ő nevüket csak egy Jékelynek írt névnapi köszöntés vagy egy halotti anyakönyvi bejegyzés őrzi. Miháltz Ákos szokása volt, hogy a halotti anyakönyvben az „egyéb” rovatba rövid bejegyzéseket írt az elhunytakról. Ezeket kopjafákról olvashatjuk le az irodalmi séta egyik állomásán. És sokat tanulhatunk a dombról elénk táruló tájról is, amiből a látogató talán csak az Árpád-kori templomot ismeri. Kevés olyan épület van a világon, ami ekkora harmóniában lenne a tájjal. Nem véletlen, hogy a századfordulón hasonló szellemben építtette a tornyos pavilont a lelkészcsalád. Miközben a sétautat járjuk, és olvassuk Jékely gondolatait a tájról, valójában mi magunk is ezt keressük: hogy miért felejthetetlen, és miért gondolta vajon Jékely, hogy jöhet bármilyen világégés, ez a táj és az itt élők megmaradnak?
| |
| A pihenőpadoknak fontos szerepet szántak az irodalmi sétaút tervezői: itt kell gondolkodni a tájról. Fotó: Tóth Tibor |
A szombati pavilon-megnyitó előtti este az iskola udvarán már jó ideje húzza a zenekar, de még senki nem táncol, az asztaloknál üldögélnek az emberek. A magyarországi vendégek egy része kis kört képez, és a rengeteg visongó gyerek gyűrűjében vita alakul ki az egykori itt bulizó egyetemisták között arról, hogy mennyire lehet kívülről beleavatkozni egy közösség életébe. Mennyire lesznek vajon maradandóak a kívülről érkezett ötletek? Pap Ákos, a falu református lelkésze ebből a szempontból bizakodó, de azért józanul szemléli a gyülekezetét és a falut. Három éve szolgál itt, és tapasztalata szerint akár hitéleti, akár más újításokról van szó, a falunak mindenképpen időre van szüksége, hogy hozzászokjon az új dolgokhoz. De a pavilonnal kapcsolatos, kívülről jött segítséget jó dolognak tartja. Ha az életükbe való beavatkozásként élnék meg, biztosan nem állt volna az ügy mellé a falu, mert az olyasmit nagyon nem szeretik az itteniek.
Ahogy a kis erdélyi falvakban legtöbbször, Magyarvalkón sem csak lelkész a lelkész, hanem egy kicsit polgármester – polgármestere ugyanis nincs a községnek – és az egyik legfontosabb közösségszervező. A mostani pályázatban rengeteg segítséget kapott, hiszen a tájépítészeti részét Eplényi Anna, az irodalmit Kardeván Lapis Gergely állította össze, rá az eredmény összefésülése és a pályázat benyújtása maradt, és persze a kész ház felelőssége. Úgy gondolja: a fiatalok kaphatóak lesznek erre a munkára, például idegenvezetésre. A pavilon padlásán turistaszállást is kialakítanak.
Magyarvalkón a lakosság nagy része református, összesen három római katolikust és tíz-tizenöt román családot számlál a falu. Hozzájuk kéthetente jár az ortodox pópa. Az itt lakók nagyobb része idős ember. Van néhány fiatal család, kezdeményezések általában tőlük várhatók, de nézőként, segítségként már az idősek is bekapcsolhatóak a közösségi munkába. A jövő mindenképpen olyan munkalehetőségekben lenne, amelyek itt tartják a fiatalokat – véli a lelkész. Példaként a gyümölcstermesztés jut eszébe. Távoli elődje, Miháltz Elek gyümölcsnemesítő szenvedélyének is köszönhető, hogy ritka magyar almafajták termőhelye a falu.
Magyarvalkóban mindemellett olyan nemzetközi kavalkád fogad, amire nem igazán számít az ember egy kalotaszegi faluban. A falu jellegzetes arca az a skót házaspár, amelyik régi házakat felújítani és a környezettudatos, fenntartható életmódot és a háztáji gazdálkodást népszerűsíteni költözött a környékre. Az irodalmi est előtt a pavilonhoz vezető úton német turistákkal találkozunk, akiket egy kolozsvári túraszervező cég irányított ide, és bicikli vagy autó helyett szamarakat adott bérbe nekik. A két szamár hátizsákokkal megrakva békésen legelészik az árokparton. Egy fiatal falubeli férfi ott terem. Nagyon szívesen segítene a látogatóknak, de fogalma sincs, mit tehetne értük. Ő maga is nagyon szereti a szamarakat, és most teljesen el van varázsolva attól, hogy egy német turista, úgy látszik, még szamaras túrára is képes. Kéri, hogy fordítsuk le németre: szerinte ez nagyon vagány.
Ahogy a kis erdélyi falvakban legtöbbször, Magyarvalkón sem csak lelkész a lelkész, hanem egy kicsit polgármester – polgármestere ugyanis nincs a községnek – és az egyik legfontosabb közösségszervező. A mostani pályázatban rengeteg segítséget kapott, hiszen a tájépítészeti részét Eplényi Anna, az irodalmit Kardeván Lapis Gergely állította össze, rá az eredmény összefésülése és a pályázat benyújtása maradt, és persze a kész ház felelőssége. Úgy gondolja: a fiatalok kaphatóak lesznek erre a munkára, például idegenvezetésre. A pavilon padlásán turistaszállást is kialakítanak.
| |
| Az óriás hinta az irodalmi séta utolsó állomása. Nemrég került a helyére, a falubeliek is megszerették. Fotó: Tóth Tibor |
Magyarvalkón a lakosság nagy része református, összesen három római katolikust és tíz-tizenöt román családot számlál a falu. Hozzájuk kéthetente jár az ortodox pópa. Az itt lakók nagyobb része idős ember. Van néhány fiatal család, kezdeményezések általában tőlük várhatók, de nézőként, segítségként már az idősek is bekapcsolhatóak a közösségi munkába. A jövő mindenképpen olyan munkalehetőségekben lenne, amelyek itt tartják a fiatalokat – véli a lelkész. Példaként a gyümölcstermesztés jut eszébe. Távoli elődje, Miháltz Elek gyümölcsnemesítő szenvedélyének is köszönhető, hogy ritka magyar almafajták termőhelye a falu.
Magyarvalkóban mindemellett olyan nemzetközi kavalkád fogad, amire nem igazán számít az ember egy kalotaszegi faluban. A falu jellegzetes arca az a skót házaspár, amelyik régi házakat felújítani és a környezettudatos, fenntartható életmódot és a háztáji gazdálkodást népszerűsíteni költözött a környékre. Az irodalmi est előtt a pavilonhoz vezető úton német turistákkal találkozunk, akiket egy kolozsvári túraszervező cég irányított ide, és bicikli vagy autó helyett szamarakat adott bérbe nekik. A két szamár hátizsákokkal megrakva békésen legelészik az árokparton. Egy fiatal falubeli férfi ott terem. Nagyon szívesen segítene a látogatóknak, de fogalma sincs, mit tehetne értük. Ő maga is nagyon szereti a szamarakat, és most teljesen el van varázsolva attól, hogy egy német turista, úgy látszik, még szamaras túrára is képes. Kéri, hogy fordítsuk le németre: szerinte ez nagyon vagány.
| |
| Szamaras túra. Nem gondoltuk, hogy még németekkel is találkozunk Magyarvalkón. Főleg, mert a falubeliek is úgy érzik: nincs annyi turista Kalotaszegen, mint amennyi lehetne. Fotó: Tóth Tibor |
