Steve Eleky egyszerre figurázza ki a cirkuszmunkások életét, a zsonglőrködést, a bűvészetet és önmagát is. Ő maga az, aki máig nem szeret igazán zsonglőrködni, de nem tud mit csinálni, ez már „benne van a szerződésben”. Nemzetközileg ismert komikus produkciójának első része ugyanis egy zsonglőrparódia.
Eleky eredetileg zsonglőrként kezdte a pályáját, de ma már úgy tartja: kezdettől komikus volt, csak egy darabig nem tudott erről.
– Nem éreztem jól magam, ha igazi, szeriőz zsonglőrszámokat kellett előadni. Nem is volt meg hozzá a tehetségem. Már ekkor is kísérleteztem vicces mozdulatokkal. Nagyon tetszett nekem, hogy a népek nevetnek. Egyszer elmentem fellépni Berlinbe, a Friedrichstadt-Palastba, ami a legnagyobb revüszínház. Ott felfigyelt rám egy rendező, Jürgen Nass. Azt mondta: ha megcsinálom ezt a zsonglőrszámot úgy, ahogy ő mondja, akkor szerződtet fél évre. Mivel a revüszínházban sok szép fiatal táncoslány dolgozott, nagyon megtetszett nekem az ötlet – mondja nevetve Eleky.
Jürgen Nass volt az, aki egyértelműen a komikus irányba terelte a pályáját, és ő tanácsolta, hogy többet dolgozzon az arcjátékán. Ma is jó barátok.
Jürgen Nassnak köszönheti Steve Eleky egyik védjegyét, a skót kosztümöt is. Elejétől fogva úgy gondolta, hogy semmi értelme a rendező ötletének, de felvette a skót szoknyát, és a közönség rögtön vette a lapot.
– A nevemet sem tudták, csak azt, hogy a skótot akarják látni. Először nagyon kényelmetlenül éreztem magam skótként, de a közönség annyira nevetett, hogy végül két évre ott kellett maradnom Berlinben. Utána azt hittem, hogy már soha többet nem leszek skót. De a közönség továbbra is „a skótot” követelte. Természetesen nem mindig vagyok skót ruhában. Van, amikor más karaktert játszom.
Huszonöt év alatt nagy repertoárt gyűjtött össze. Klasszikus cirkuszi műsora kétrészes: az elsőben komikus zsonglőrszámot mutat be, a másodikban pedig bűvészparódiát. A zsonglőrszámban komoly zsonglőrködés is szerepel, a bűvészet viszont pusztán vicc.
– A bűvészek egy teljesen külön kaszt a cirkuszi világban. Nemigen árulják el senkinek sem a trükkjeiket. A dupla fenekű doboz, amiből a bűvészszámomban a nyulat húzom elő, tényleg egy tipikus bűvészkellék. Csak a bűvészeknél ezt nem lehet észrevenni, nálam pedig nyilván igen, hiszen ez egy paródia.
A szakma elnézi Steve Elekynek ezeket a kis fricskákat. A komikus csak az angliai bűvészfesztiváltól tartott egy kicsit, itt ugyanis rajta kívül csak valódi bűvészek szerepeltek. Akkor azért megfordult a fejében, hogy „Te jó ég, itt biztosan meg fognak verni engem”. De a kollégák végül nagyon szerették a bűvészparódiáját. (S végül is egy angol bűvészfesztivál nem egy DK-s rendezvény – a szerk.)
A komikusi szakmának is nagyobb becsülete van már a cirkuszban, mint huszonöt évvel ezelőtt, amikor ő kezdte a pályáját.
– Akkoriban még nagyon kevesen csináltak az enyémhez hasonló számokat. Ez a hagyomány része a cirkusznak, de időről időre elfelejtik. Az éppen egy ilyen időszak volt. Sokan nem értették a számaimat, vagy azt mondták, hogy ez semmi. Most már egyre több hasonló van. Nem klasszikus bohócok, de nem is humoristák. Ez egy sajátos stílus, ami összeköti a stand-up comedyt a cirkusszal, és gyakorlatilag mindenhol működik: cirkuszban, színházban, varietéműsorban.
A kétrészes műsor, amit Budapestre elhozott Steve Eleky, csak egy szelete a repertoárnak. Ezt általában cirkuszokba viszi el, hosszabb-rövidebb változatban. Színházakban nagyobb teret enged a humoristának, több viccet mesél. De van golfszáma, és énekelni is szokott.
– Huszonöt éve csinálom, de soha egy másodpercet sem próbáltam. Maguktól alakultak a dolgok. Ez adja az egész szám báját. Nincs benne nagy trükk, én vagyok a vicc. Egy komikusnál az a lényeg, hogy a közönség megszeresse a karaktert. Ha egyszer megszerette, onnantól mindent megenged neki – véli.
A vicc másik titka szerinte az időzítés, amit nem is olyan könnyű eltalálni. Nemzetenként is változó a közönség: az olaszok például gyorsabban reagálnak a poénokra, mint a németek, akiknek időt kell hagyni a csattanó után.
A budapesti fellépés mindenképpen fontos esemény volt Steve Eleky életében, hiszen magyar származású, az Eleky artistacsalád leszármazottja. Mégis ez az első alkalom, hogy magyar nyelvű műsorral áll közönség elé.
– Németországban nőttem fel, de a magyar az anyanyelvem, ezt tanultam a családban. Nem is írtam le a szövegemet, csak kitaláltam menet közben. Átfordítottam németről magyarra. Nagy premier ez, mert eddig csak németül, olaszul, franciául és angolul csináltam ezt a számot, az anyanyelvemen még soha. A magyartudásom kicsit megkopott, mert a szüleim több mint tíz éve meghaltak. Csak a nővéremmel beszélek magyarul, de vele is keverjük a magyart és a németet.
Steve Eleky szülei a hatvanas évek elején vándoroltak ki Nyugat-Németországba. A komikus szerint biztos, hogy az ötvenes-hatvanas évek politikai légköre volt az ok. Erről nem sok konkrétumot meséltek, de valószínűleg a politika szólhatott bele az életükbe, mert eredetileg nem úgy tervezték, hogy végleg kint maradnak.
Ennek ellenére a rendszerváltásig nem látogattak haza, és Steve Eleky úgy emlékszik: édesanyja még ekkor is félve jött Magyarországra.
– A kivándorlás nehéz döntés volt a szüleimnek. Szétszakadt a család, és maguk mögött hagyták a budapesti sikereket. Mindent elölről kellett kezdeniük. Nekem egyszerűbb volt, mert már ott születtem. Az életszemléletem is más. Ha visszagondolok, a szüleim mindig féltek. Állandóan azzal foglalkoztak, hogy „mi lesz, ha”. Mi lesz, ha nem lesz munka, mi lesz, ha nem lesz pénz, mi lesz, ha betegek leszünk. Ma már megértem, hiszen ez a nemzedék sok mindenen keresztülment. De a generációs szakadék létezik, és azt jelenti, hogy nekünk jobb életünk van. Soha nem idegesítettem magam azon, hogy mi lesz. Majd lesz valami.
Azóta egy élő rokona sincs már Magyarországon, de sokat tud az Eleky család történetéről, ami több mint száz évre nyúlik vissza: 1901-ben már volt cirkuszengedélyük. Ha pedig az a kérdés, milyen nemzetiségűként konferálják fel, akkor természetesen magyarként.
A Fővárosi Nagycirkuszban a Cirkuszok Éjszakáján láthatta a közönség Elekyt, de ezt az egy időpontot is nehezen hozták össze a szervezők, mert két-három évre tele a naptára.
– Hamarosan fellépek Monte Carlóban, aztán Németországban lesz két hónapos varietéturném. Télen Svájcban dolgozom majd a Conelli Cirkuszban. Utána két évet a német Flic-Flac cirkuszban leszek, de közben megyek Stuttgartba is. Ebben a két hónapban csak a budapesti fellépést vállaltam el, a többi időt próbáltam otthon tölteni. Feleségem és egy tízéves kislányom van, és nagyon nehéz tőlük ennyi ideig távol lenni – mondja.
