Fesztiválozzon a Városligeti-tavon!

Hazai, közép-európai és arab művészek az idei Art Moments Central European Visual Art Festivalon.

Son
2014. 08. 07. 11:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A városligeti csónakázótó adja az idei Art Moments Central European Visual Art Festival (AMS) helyszínét. A programok egészen augusztus 20-áig tartanak, szeptemberben Debrecenben, egy hónappal később pedig Pécsen folytatódnak.

Nem szokványos környezetben testközelbe hozni a kortárs művészetet – ez az alapvetése a fesztiválnak, amely az egyik első volt a formabontó kortárs művészeti seregszemlék sorában. A Hybridart Management által 2010-ben életre hívott projekt kezdetben kizárólag a képzőművészeti alkotásokra koncentrált, először a romkocsmákat, éttermeket vették be maguknak az AMS szervezői jóvoltából a kortárs képzőművészek, de később felforgatták a klasszikus kiállítóhelyeket is. Most a városligeti csónakázótóra építettek egy nyolcszáz négyzetméteres stéget, itt kapnak helyet a pop-up galériák. Fókuszban a közép-európai kortárs képzőművészet tendenciái vannak, a műveket Fenyvesi Áron, a Trafó kurátora válogatta ki.

A debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ Szilágyi Lenke fotóit állítja ki, a Kifordított Alföld című sorozat Hajdu Szabolcs legújabb filmjének forgatását örökíti meg; a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem művészeti kara diplomakiállítással jelentkezik. Végig lehet kísérni a Városliget elmúlt száz évét, s a Liget Budapest projektről is képet kaphatnak az érdeklődők. Helyet kaptak a Cégér – Jó bornak tervezz címkét! formatervezési pályázat indulói, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Mercedes-Benz közös projektje, a Munkácsy-díjas Pistyur Imre szobrai, egy óriási, felfújt bura alatt pedig Asztalos Zsolt képzőművész tavaly, a velencei biennálén szerepelt Kilőtték, de nem robbant fel videóinstallációját vetítik folyamatosan. A csónakázótó adta lehetőségeket is kihasználták: Kelemen Zénó hatalmas szobrai itt úszkálnak.

Ahogy tavaly, idén is különös hangsúlyt kapnak a keleti országok művészeti tendenciái a Zenith Art Exchange nevű nemzetközi művészeti csereprogramnak köszönhetően. Az Abu Dhabi Art Hub jóvoltából az arab térség különböző pontjain alkotó művészek munkáival ismerkedhet meg a közönség, a Contemporary Art Platform Kuwait pedig élő performansszal készül ma és holnap.

Az első hétvégén számos kísérőprogram is lesz. Az irodalmi szekciót Juhász Anna, a Hadik Irodalmi Szalon vezetője állította össze. Ma este slam poetry lesz a stégen: este nyolc órától Kemény Zsófi, Mavrák Kata Hugee, André Ferenc, Csider István Zoltán, Pion István, Simon Márton és Süveg Márk Saiid gondolatait visszhangozza a liget. Másnap Rutkai Bori és zenekara, a Specko Jedno zene, képzőművészet és irodalom egyvelegét kínálja. Szombaton Térey János legújabb könyvéhez kapcsolódva mesél saját Budapestjéről, este pedig az író házaspár, Szabó T. Anna és Dragomán György mesél pályájáról, miközben Tóth Evelin megénekli írásaikat. Vasárnap a Dés család a művészethez való viszonyáról mesél, a napot egy színházi performansz zárja. Láng Annamária és a Mezítlábas Zenészek María de Buenos Aires történetét mesélik el, Astor Piazzolla muzsikáját is megidézve.

Hétvégén a Szépművészeti Múzeum múzeumpedagógiai csapata tart foglalkozást családoknak, be lehet nevezni interaktív városismereti versenyre, s lesz élő utcaművészeti (street art) estés is, sőt bárki kipróbálhatja a Formula 1-pilótáknak kialakított, térlátást és reflexeket fejlesztő eszköz, a Batak ipades változatát is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.