Hárman pályáztak az operettszínház vezetésére

Hárman nyújtottak be pályázatot a Budapesti Operettszínház vezetésére.

Grund
2014. 08. 22. 18:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A július 18-án a www.kormany.hu honlapon közzétett pályázati felhívás szerint a felhívás megjelenésétől számított legkésőbb 30 napon belül kellett személyesen benyújtani a pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) személyügyi főosztályán.

Lőrinczy György, a Pentaton Koncert- és Művészügynökség igazgatója és az Európai Művészeti Menedzserek Szövetségének elnökségi tagja megerősítette a távirati irodának, hogy beadta pályázatát az Operettszínház élére, ahol az elmúlt évek munkájának a folytatását tervezi

Mint közölte, művészeti vezetőnek a színházat jelenleg igazgató Kerényi Miklós Gábort kérte fel – aki nem pályázik az igazgatói posztra –, míg tervei szerint Makláry László folytatná fő-zeneigazgatói munkáját. A színház jelenlegi menedzsmentje támogató nyilatkozatot csatolt a pályázatához – hangsúlyozta Lőrinczy György.

Bozsó József szintén megerősítette, hogy pályázatot nyújtott be, ennek részleteiről azonban egyelőre nem kívánt beszélni. Tokody Ilonát az MTI-nek nem sikerült elérnie.

Mint az Emmi emlékeztetett, a pályázatok véleményezésére szakmai bizottságot kértek fel, melynek tagjai az érintett előadó-művészeti bizottság négy, a miniszter egy, az előadó-művészeti szervezet közalkalmazotti tanácsának egy, a reprezentatív szakszervezet egy, továbbá a munkáltatói jogkör gyakorlójának két képviselője.

A pályázatokat a benyújtási határidőt követő 30 napon belül kell elbírálni, majd a munkakör betöltéséről a miniszter a szakmai bizottság véleményének kézhezvételétől számított 30 napon belül, az abban foglaltakat mérlegelve dönt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.