Itt van Michael Jackson új videoklipje

A Twitteren debütált az öt évvel ezelőtt elhunyt Michael Jackson új videoklipje, de már a YouTube-on is látható.

Grund
2014. 08. 15. 8:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az A Place With No Name című számot eredetileg 1998-ban rögzítették, és egyike azoknak a korábban meg nem jelent Jackson-daloknak, amelyek a néhai előadó idén májusban kiadott Xscape című albumán kaptak helyet. A számhoz készített videót a Jackson-hagyaték gondozói jelentették meg.

A klip helyi idő szerint szerda este került fel a portálra, és nem sokkal később már több mint 24 ezer volt a megosztások száma. Maga a dal az America nevű banda A Horse with No Name című számának erősen újradolgozott változata. Jackson befejezetlen verzióját a Rihanna, Beyoncé és Katy Perry néhány slágerét is jegyző Stargate produkciós cég vette kezelésbe.

A videót Samuel Bayer amerikai rendező álmodta meg, aki mások mellett a Nirvanának, a The Rolling Stonesnak, David Bowie-nak és Justin Timberlake-nek is készített már klipet. Az új Jackson-videóban a néhai énekes is feltűnik, amint fekete nadrágban és fehér atlétában táncol egy fehér épület előtt.

A fekete-fehérből idővel színesre váltó kisfilmből a Fox televízió So You Think You Can Dance című műsorának Jackson-különkiadásában kapott ízelítőt a közönség. A teljes klipet a New York-i Times Square-en, nagykivetítőn nézhették meg az érdeklődők a Twitteren való premierrel egy időben. A YouTube-ra fél nappal később került ki.

Jackson 2009. június 25-én hunyt el, 50 esztendősen műtéti altató és más gyógyszerek túladagolása következtében. 2010-ben Michael címmel már megjelent egy album a kiadatlan számaiból.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.