Nemzetközi filmsztár lesz Kincsemből?

Neves sztárok részvételével készül film Kincsemről. Mads Mikkelsent, Ed Harrist és Jean-Paul Belmondót ígérik.

thy
2014. 08. 15. 8:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kincsem, a magyar csodaló sármja áttöri az idő határait. Legalábbis a róla készülő film csütörtöki sajtótájékoztatója alapján erre lehet következtetni, hiszen először az ezúttal dramaturgi minőségben megszólaló Szőcs Géza, majd Harald Reichebner producer is bevallotta, hogy nagyon közel érzi magához a híres versenylovat. Lelkesedésük olyannyira nagy, hogy a film ötletét évek óta dédelgető Losonczi Gáborral együtt hisznek abban is: a történet világszerte érdeklődésre tarthat majd számot.

A Kincsem-film a hallhatatlanság, a kitartás és a hűség filmje lesz – ígérik –, mely olyan emberi hősöket állít a középpontjába, akik képesek voltak felülemelkedni a nehéz helyzeteken annak ellenére, hogy kisemberek voltak. Bár jelen állapotában nehéz lenne megmondani, milyen hangulatú filmet várhat majd a hazai és a nemzetközi közönség, a kiadott sajtóanyag azt ígéri, hogy a filmet a Tűzszekerek és a Dr. Zsivágó keresztezéseként képzelhetjük el leginkább.

Roger Christian: távoli galaxisból az ügetőpályára

Annyit lehet még tudni, hogy nagyon drága film lesz, de hogy pontosan milyen nagyságú költségvetésről van szó, azt a sajtótájékoztatón nem árulták el. A tervben rejtőző potenciált a jelek szerint mindenesetre tőlünk nyugatabbra és keletebbre is felfedezték. Előbbire bizonyíték, hogy angol és osztrák produkciós és forgalmazó cégek, valamint egy amerikai rendező – a Csillagok háborúja több részében közreműködő – Roger Christian is részt vesz a munkálatokban. A keleti érdeklődést Jevgenyij Geraszimov producer és jelenleg aktív kultúrpolitikus részvétele jelzi, aki arról számolt be, hogy hazájában a legmagasabb kulturális szinteken támogatják a filmtervet.

A forgatás az alkotók elmondása szerint idén októberben kezdődne. A forgatókönyvet Losonczi Gábor ötlete alapján – Bereményi Géza eredeti könyvéből – Fonyódi Tibor írta. Javarészt magyar helyszíneken és számos magyar szakember bevonásával tervezik a forgatást, akiknek szakértelmét a nemzetközi partnerek a sajtótájékoztatón is kiemelték. Újságírói kérdésre válaszolva elhangzott: a filmtervvel nem pályáztak a Magyar Nemzeti Filmalapnál, amit azzal indokoltak, hogy a nemzetközi partnerek nem szerették volna, ha ezzel bármilyen formában is megkötik a kezüket.

Nemzetközi alkotógárda

Az októberi forgatást illetően mindenesetre kétségre ad okot, hogy még nincs meg a főszereplő sem – márpedig a szakszerű beidomítás ebben az esetben kulcskérdés. Ahogy az is nehezen hihető, hogy egy olyan sokat foglalkoztatott sztárszínész, mint Mads Mikkelsen ilyen rövid időhatárral vállalja a munka megkezdését, miközben a produkció részéről csak annyi konkrétumot tudtak elárulni, hogy a kiszemelt színészekkel még folynak a tárgyalások. Miután pedig maga Ragályi Elemér is bevallotta, hogy csak a csütörtöki sajtótájékoztató napján találkozott először az amerikai rendezővel, jó eséllyel a filmalap által támogatott, Herendi Gábor rendezésében megvalósuló hasonló témájú film munkálatai hamarabb fognak megkezdődni, mint a nemzetközi produkció.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.